A szerencse

Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,
     Bár feléd fordúljon csalfa
golyóbissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
     S páva módjára fénylõ
szárnyakra emelni,
Bár jõjjön kincsekkel talpig bétakarva,
     Nála hízelkedjen a bõségnek
szarva:
Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek,
     Mikor nála boldog életet
keresnek.
Ne higyj; mert amidõn legjobban kecsegtet,
     Forrót alád éppen azalatt
csepegtet.
Midõn legnyájasabb karokkal öleled,
     Akkor rakja tele fúlánkkal
kebeled:
Akkor repûl véled az ég tetejére,
     Hogy mélyebben vessen pokol
fenekére.
Ne higyj hát, barátom! ne higyj, mondom, neki,
     Mert halálra csalnak szíreni
éneki.

De azért ha bánt is, meg ne rettenj tõle,
     Bátor szívvel vond el magadat
elõle.
Õ asszony s szerencse; minden pontba fordúl,
     Nem sok, akár vígan légyen,
akár mordúl.
Azért hát, barátom! bár szíved rettentse,
     Meg ne rettenj tõle; õ asszony s
szerencse.
Ellene a virtus fog lenni kõbástya,
     Az ártatlanságnak béfed szent
palástja.
Ez az a conductor, amelytõl mennyköve
     Semmi igaz bõlcset soha meg nem
löve.
Ez az a Gibraltár, ez az a citadell,
     Melyre minden bombit haszontalan
lövell. –

Barátom! kicsiny az, kit vagy elfelejtett
     Szúrni a szerencse, vagy
kétségbe ejtett.
Rajta vitéz szívvel! ezáltal lettenek
     Herkulestõl fogva minden
félistenek.
Tudod, e világban minden nagy test forog,
     Csekély mindaz, ami nyugszik, vagy
tántorog:
Hát a napnak dísze már azért elmúla,
     Hogy csekély fõldünknek alája
borúla?
Nem: mert maga szerzi fõldünk ábrázatja,
     Hogy fele lakosa e fényt nem
láthatja.
A mi világunknak szintúgy van szférája;
     Ha felette ûltünk, borúlunk
alája:

Mégis a mi fényünk éppen csak a’ lészen,
     Csakhogy a vak világ nem láthat
egészen.
Ha a nyugvó virtus az élet rózsája:
     Arany virtus, mely a tüzet is
kiállja.
S nyomorúlt ember az, kinek homlokában
     Látszik szerencséje, mint
tûkör-formában.
Te, ha orcád éppen más színre vonítod,
     A játszi szerencsét
öszvetébolyítod,
Ha õ mosolyogva kecsegtet tégedet:
     Szedd komor ráncokra stóikus
képedet.
Ha õ gorgon hanggal agyarkodik terád:
     Nevesd el magadat; s azonnal hátat
ád.
Bolond a szerencse, hidd el azt, barátom!
     Én a bõlcs észt csupán a bõlcs
észbe látom.