A kétszínûség

Vélnéd, hogy a nyalkán pirosló Sodoma
     A legjobb gyümölcsök szép
paradicsoma:
Pedig ha skarlátja szádba ketté válik,
     Várt gyönyörûséged mind
hamuvá válik.
Gyakran a mennyei illatú epernek
     Apró leveli közt kígyók is
hevernek:
Ne higyj a hozzája csalogató partnak,
     Ne véld, hogy sikamló hantjai
megtartnak.

A szív igen szoros helyre vagyon zárva,
     Az ábrázat sokra fordítható
lárva:
Sõt még a beszéd is egy oly csalható jel,
     Hogy minden szándékot
palástolhatsz ezzel.
Sõt a mosolygó száj, a vigyorgó szemek
     Egy ártalmas lelket fedezõ
tetemek;
Sõt mit mondok? vagynak olyatén Judások,
     Akiknek halálra árúl
csókolások.

Oh, Jupiter! ha már a hamis arannak
     Ily tiszta jelei s bizonysági
vannak:
Ugyan hát a hamis szívû rossz embernek
     Testén ilyen jegyek miért nem
hevernek?

Különben ki milyen portékákat árúl,
     Azoknak jutalma mind magára
hárúl.