Hirdetés

VÁNDOR CIPÓ

4 perc olvasás

VÁNDOR CIPÓ – Arany János

Kinek nyúlfarknyi a reménye
   S többé se kér se vár sokat:
A multban él, ez ócska lom közt
   Tesz-vesz, keresgél, rakogat.
Emlékeimmel olykor én is,
   – Mint rongya közt egy vén szipó[*] –
Elbíbelődöm: ilyen emlék
   Ama fentírt vándor cipó.

A tékozló fiú regéjét
   Sokan csináltuk újra már:
Én nem vagyont, kincset pazarlék,
   (Apámnak is lett volna bár!)
Hanem jövendőt, biztos állást,
   Meg ami erre útnyitó,
Légvárak-, ábránd- s délibábért…
   Tanulság: egy vándor cipó.

Hogy aztán a goromba élet
   Jeges zuhannyal önte le:
“Megyek – kiáltám – vészes út ez,
   Vissza megint bölcsőm fele!”
Ma fizetés-nap; húsz forintra
   Jut húsz krajcár “proporció”:
Harminc gyalog mérföldre abból
   Kifutja… egy vándor cipó.

Mondám s tevém; – a dél-ebéd már
   A nagy országuton lele;
Sebaj! kinek hátán a háza
   És kebelén a kenyere.
De majd az estve!… hátha rablók…
   Eh! nincs velem sok földi jó:
Egy zsebkendőbe minden elfért:
   A gárdrob és vándor cipó.

Egy bot talán jó volna mégis –
   Ahol egy tört “lógó”-darab!
Ettől ugyan valódi medve
   Nem fél; de képzelt megszalad.
Most éjszakára fel, a “bércnek!”
   Előttem rónaszéki só
Megy sok szekéren: biztosabb már
   A vándor és vándor cipó.

Kérdik: ki és mi? hova mászkál?
   Hang csúfos, a nyelv idegen;
Szepeg biz ő, s azt mondja: dászkál.
   Most haza indult betegen.
Bükkös tetőn éjjel kifognak,
   Pór-élc megöklel, mint tinó:
De tűznél, mit kazalba raknak,
   Jólesik a vándor cipó.

Hűs hajnalon (még mind üressen
   Lógtak ki a járom-szegek)
Bucsút köhintve, megiramlva –
   S a késő hajnalig, megyek.
Ott száraz ágból, korcsma végin,
   Lombsátor a közös “ivó”:
Ott deszka-pad lapít deszkává,
   S párnám csak a vándor cipó.

Hanem a szép táj bűvöl így is,
   Oh, ifju könnyedvérüség!
Ím ott dülőnkint a hegyoldal
   Harmat-szivárvány színben ég;
Lent, sziklavölgyben, fakupával
   Csurgó kinál, oly csábitó!
Az útas keble megtelik… de
   Bezzeg fogy a vándor cipó!

Bérc elmaradt; tölgyes lapályon
   Visz útam, napja már negyed;
Tölgy sincs azontúl, – visszanézve
   Látom csak a kéklő hegyet.
Posványiban, mint lomha sertés,
   Ferdőzik az ecsedi tó;
Rekkent a hév nap, útas izzad,
   Bár könnyű a vándor cipó.

Egy híd megől hajdú behajszol,
   Gazdája kérdi: “Útlevél?”
Az nincs bizony, – de iskolából
   Van bizonyítvány, még kevély.
Az isten áldja! elbocsátott,
   Lévén maga, mint neve, :
Így szabadult a “fogdmeg-eddmeg”
   Körmébül vándor és cipó.

Égő homokban, itt a “város, –
   Amott a nagy kollégyiom
Hátall ki, mint szamár a nyájból:
   Maradj te, zárt paradicsom!
Hogy szem ne lásson, félre csaptam
   Egy útcán (neve is “Csapó”);
Pénz nincs, kerűlöm a “kenyér-sort”:
   Pedig hol a vándor cipó!?…

Az elfogyott, erőm is elfogy;
   Már útban egy egész hetem; –
Itt pap lakik, tán könyörűl is:
   Bezörgetek – nem tűrhetem!
Elborzadék… ha rám rivallna:
   “Pusztulj, csavargó, naplopó!”
S lekaptam újjom’ a kilincsről:
   “Adj lelket még, vándor cipó!”

Elérem végre a szülőhont;
   Fedd és gunyol rokon; barát,
Csak egy nem: az anyai szívnek
   Érzém üdítő sugarát.
Ezt nem felejtém soha, ámbár
   Lettem suhancból nagyapó,
Ezért méltattalak dalomra
   Téged, szerény vándor cipó.

(1877 aug. 11)

[*] Anyó, szipa, szipirtyó, szipó. – A. J.



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!