ÁRVA FIÚ

ÁRVA FIÚ – Arany János

Árva fiú sír az ablak alatt,
Ifi’asszony a szobában múlat.
   Anyám, anyám! hideg van itt,
      Bocsáss be,
      Bocsáss be.”
   Megállj, poronty… megyek ki csak,
      Megállj te!”

Ifi’asszony gyújt lobogó lángot,
Süti annál a csöröge-fánkot.
   „Anyám, anyám! eressz be már,
      Ehetném,
      Ehetném.”
   „Csak ezt is még a föld alá
      Tehetném!”

Árva fiú marad a sötétben,
Özvegyasszony kedvese ölében.
   „Anyám, anyám! nem tudom én
      Mit látok,
      Mit látok;
   Félek nagyon: ne oltsd el a
      Világot!”

Temetőben árva fiú apja
Lepedőjét, szemfödelét kapja.
   „Anyám, anyám, az Isten szent
      Nevére,
      Nevére!
   Amott jön az édesapám
      Fehérbe.”

Kimene az özvegyasszony éjjel,
Veri fiát a vizes kötéllel,
   „Ne bántsd, ne bántsd, gonosz r…!
      Az árvát,
      Az árvát:
   Te ölted meg, te adod meg
      Az árát.

Temetőben csendes az én házam,
Jobb neki ott énvelem egy házban;
   Oda viszem karon fogva
      Magammal,
      Magammal:
   Ne bánjon így senki az én
      Fiammal!”

S ifi’asszony elszalad egy ingben;
Ismeri őt a faluba’ minden:
   Körül, körül csatangol a
      Temetőn,
      Temetőn.
   Szegényt, szegényt szánd meg uram
      Teremtőm!

(1855 okt.)