Az Egyesült Államok (19. sz. második fele)

A hihetetlen gyors fejlődés legfeltűnőbb az Egyesült-Államokban. A politikai megszilárdulás azonban már némileg lassabban ment végbe, mert az ismeretes “rabszolgaháború” befejezése után körülbelül két évtized telt el, amíg az Egyesült-Államok véglegesen konszolidálódhattak.

Amerikai polgárháború után

A nagy harc a déliek és északiak között tudvalevőleg az északiak döntő győzelmével végződött. A győztes északiak azután mintegy húsz évig uralkodtak – ha lehet ezt a kifejezést használni – a délieken. Vagyis a republikánusok pártja maradt fölényben, amely a kedvező helyzetét körülbelül 1885-ig alaposan ki is használta, nem riadván vissza semmiféle erőszakosságtól, ha arról volt szó, hogy vagyoni és hatalmi előnyöket csikarjon ki. Maga az eszme, amely a feketebőrűek társadalmi és politikai felszabadítására szorítkozott, már régen sárba volt rántva. Az eszme ugyanis csak addig volt jó, amíg nem került sorra a hatalom és a zseb kérdése. Amint pedig a déliek le voltak győzve, az északiak a javukra kínálkozó helyzettel visszaéltek nemcsak a humanizmus, hanem az állami okosság kárára is. A felelősség súlyát persze nem lehetett sem egyesekre, sem egyes politikai pártokra tolni, de annyi bizonyos, hogy a “felszabadító” háború nagyon is rossz gyümölcsöket termett. Az a hirtelen keletkezett előnyös uralmi helyzet, amelybe az északiak jutottak, elkapatottakká tette őket és sok tekintetben meggondolatlanul igyekeztek kihasználni a kínálkozó alkalom előnyeit. A déli államok úgyszólván prédái lettek az északi államok mindenféle politikai vállalkozóinak. Az északiakat a felszabadult négerek tömege segítette. Az erkölcsök elvadulása rettentő példákat mutatott.

Amikor pedig Grant Ulisszesz (1899-1873), a felszabadító háború népszerű, győztes vezére a négerek hathatós támogatása mellett az elnöki székbe jutott, a korrupció és politikai erkölcstelenség mindenféle faja és változata elérte a kulmináló pontját. A közigazgatás minden ágazatában, igazságszolgáltatásban s pénzügyi téren is a lélekvásár, a vesztegetés, sápolás, zsarolás és százféle formáju nepotizmus ült orgiákat. Aki tisztességtelen úton vagyonhoz, pozícióhoz akart jutni, annak nyitva állott az út, mert Grant elnök sokkal jóhiszeműbb volt, semhogy a helyzet szörnyűségeit meg tudta volna látni. Valóságos szövetkezetek jöttek létre az állam és a közélet kiszipolyozására. A dollár vándorolt, a szavazatokat vásárolták és olyan erkölcstelenség kapott lábra a társadalmi és politikai életben, aminőre csak a római császárság hanyatlása idejéből ismerünk példákat. Még jobban fokozódott ez a felfordultság, kapcsolatban a legdurvább uzsorarendszerrel, amely mellett a déliek bűnei valósággal eltörpültek, amikor Grantot másodszor (1873-1877) választották meg elnöknek. Végre is ennyi visszaélés, politikai elfajulás megteremtette a javító mozgalmat, amelynek az volt a célja, hogy a “polgári állami szolgálat”-ot reformálja és kiküszöbölje onnan az elharapózott korrupciót. Ennek a mozgalomnak hívei “szabadelvű republikánusok”-nak hívták magukat és akkor nyerték az első győzelmet, amikor Hayes Rutherfordot választották meg elnöknek (1877-1881). Ez az elnökválasztás jelentette az üdvös reformok s a déliek és északiak kibékülésének kezdetét.

Változások a politikában

Most már azonban ez az úgynevezett demokratikus irányzat kezdett tért hódítani és úgy látszott, hogy a déliek ismét meglehetős befolyásra tesznek szert az államigazgatásban. Ugyanekkor kezdődtek a nagyszabású munkásmozgalmak is. James Gardield elnökké választását 1881-ben a republikánusok már csak nagy küzdelem árán tudták keresztülerőszakolni. Garfield mellett a pánamerikanista Blaine lett az államtitkár. Ezek után a jóhiszeműek, akik immár megcsömörlöttek a gazságok, csalások és erőszakosságok hosszú sorozatától, abban a téves hitben voltak, hogy az állami és társadalmi purifikáló munka kiváló eredményeket fog felmutatni.

Ámde azok a hivatalból megindított bűnperek, amelyek a fentebb vázolt gyalázatosságok kiírtására vonatkoztak, teljesen elposványosodtak. A vádlottakat sorra felmentették vagy bizonyíték hiánya címén beszüntették ellenük az eljárást. Garfield James elnök személye ekkor már mindazoknak, akik nem tudtak eleget harácsolni, útjában állott és egy ilyen elvetemedett ember revolverből rálőtt az elnökre, aki megsebesült ugyan, de meg lehetett volna menteni az életnek, ha a járatlan amerikai orvosok felületes kezelése nem mérgesíti el az áldozat sebét. Garfield 1881 szeptember 19-én nagy kínok között meghalt. Garfield utóda Arthur, az Unio alelnöke lett.