Az Egyesült Államok (19. sz. második fele)

Erre az amerikaiak a Menswal nevű hajó elsüllyesztésével eltorlaszolták a kikötőt. Ezután a partra szállított amerikai gyalogos sereg véres harcba bocsátkozott a spanyolokkal, akik súlyos vereséget szenvedtek Santiago külső erődei közelében. Eközben Cervera hajóhada, az amerikaiak nagy meglepetésére, kiszabadult a kikötőből és teljes gőzzel kiment a nyílt tengerre. Itt azonban Sampson utolérte, a part felé visszaszorította a spanyol flottát, amelynek hajóit jórészt elsüllyesztette vagy rommá lőtte és magát Cerverát tisztjeivel együtt elfogta. A flotta pusztulásának híre arra bírta Toral tábornokot, hogy Santiagót átadja az amerikaiaknak. Meghódoltak ezután a többi kubai városok is, valamint Puertoriko védőserege is. Ezalatt Dewey amerikai tengernagy Carité mellett megsemmisítette a másik spanyol flottát s elfoglalta a Fülöp-szigeteket. Teljesen oktalan dolog lett volna tehát, ha a spanyolok tovább folytatják az egyenlőtlen harcot. Meg is kötötték a súlyos és csúfos békét. Spanyolország kénytelen volt lemondani az amerikai spanyol gyarmatokról és elfogadni az Uniótól – 20 millió dollár könyöradományt. Természetes, hogy nagy volt az amerikaiak öröme s mindenütt örömünnepeket rendeztek. De csakhamar elkövetkeztek a kijózanodás napjai is.

Az Uniónak ugyanis rendkívül meggyűlt a baja a kubai és Fülöp-szigeteken lakó bennszülöttekkel, akik nem akartak az Uniónak meghódolni, hanem most már az Unió katonái ellen folytatták a borzalmas guerilla-háborút. Nap-nap után riasztó hírek érkeztek, a hadi költségek is folyton emelkedtek s panaszok hangzottak el az amerikai csapatok élelmezése, felszerelése körül elkövetett visszaélések miatt. Ezek a körülmények mind a demokraták malmára hajtották a vizet. McKinley kénytelen volt a panaszok dolgában kérlelhetetlen vizsgálatot rendelni el, másrészt pedig pártja és a saját elnöksége érdekében valóságos korteskörútra indult Amerikában, hogy megnyugtassa és megnyerje a kedélyeket. Hosszú időbe, sok fáradságba, pénzbe és emberéletbe került, míg Kubán és a Fülöp-szigeteken végre is sikerült megteremteni a kívánatos rendet.

Az Unió fejlődése, ha ezek után csak néhány adat felsorolására szorítkozunk is, egyenesen meglepő. Iparának fellendülése szinte egyedül álló és olyan arányokat öltött, hogy a déli államokat is meghódította magának. A telepítés munkája óriási léptekkel haladt elő, amelyet a vasúti vonalhálózat hihetetlen kibővülése még jobban siettetett. Az Unió vasúti vonalainak hossza 1893-ban már 286 ezer kilométer volt. A lakosság szaporodása is messze túlhaladta az európai arányokat és fogalmakat. A polgárháború után 1870-ben az Unió lakossága 38, 1880-ban már 50, 1892-ben 65 millió volt. Ezek között volt mintegy nyolc millió néger, de már bennszülött indián alig hatvanezer. Az Unió államainak száma felszaporodott 44-re.

A nagymérvű telepítéseknek természetesen megvolt az a hátrányuk, hogy rengeteg erdőségek estek áldozatul. A telepítések az erdők tervszerűtlen pusztításával is nagy gazdasági bajokat okozhattak volna, ha az Unió és egyes államai külön törvényhozási tilalmakkal útját nem állják az őserdők pusztításának.