Az Egyesült Államok (19. sz. második fele)

Cleveland visszatérése

Ami ezek után az Uniónak a külpolitika terén való magatartását illeti, ki kell emelnünk, hogy 1897 óta az Unió szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy nemzetközi ügyekbe csak addig avatkozik be, ameddig azt az Unió, illetőleg az Unió alattvalóinak érdeke kívánja. Az elnöki székbe 1893 március 4-én ismét Cleveland jutott. Az új elnök, amint azt meg is ígérte, azonnal hozzálátott, hogy megindítsa a kíméletlen harcot azon vállalatok, érdekszövetségek ellen, amelyek a közönség kifosztására alakultak. A MacKinley-féle bill megszüntetését napirendre tüzetni egyelőre még nem volt időszerű, mert a szenátus többsége republikánusokból állott s a két ellentétes párt a harcot egyelőre a Kolumbusz-világkiállításra való tekintettel felfüggesztette. De a nyár folyamán a republikánus párt megkezdte akcióját és sikeresen megvédte az állam érdekeit a nagyvállalatok erőszakoskodásaival szemben. Az Unió pénzügyi helyzete javulni kezdett, mert a szenátus a Wilson-féle javaslatot is elvetette, a kongresszus pedig elfogadta a kettős valutarendszert. A következő év legfontosabb feladatai közé tartozott a vámtarifa reformja, valamint a meglehetős deficit megszüntetése. Keresztül is ment a kongresszuson az új vámtarifa, amely számos nyerstermény beviteli vámját eltörli, az élelmiszerek vámját pedig csak igen csekély tételben állapítja meg. Ez a határozat kétségtelenül nagyfokú szabadelvűségről tanúskodott, de egyúttal az állami bevételek csökkentése folytán hozzájárult a deficit emelkedéséhez.

McKinley elnökségének időszaka

Nyilvánvalóvá lett, hogy az állam pénzügyi kérdései kezdték dominálni a helyzetet, mert a deficit folyton nőtt, mint a lavina, az állam szükségletei is feltartóztathatlanul emelkedtek és egyre fogyott az állami kincstár aranytartaléka. Egyelőre a kormány bankutalványok kibocsátásával próbált segíteni a helyzeten, a demokraták ellenben a magas védvámok és a kettős érmerendszer érdekében folytattak politikai harcot. A következő elnökválasztás kezdte azután foglalkoztatni a kedélyeket. Két hatalmas párt állott szemben s mindkettőnek hangzatos, népszerű jelszava volt. A republikánusok jelöltje megint McKinley volt, a védvámos politika ismert előharcosa, míg Bryan körül a demokraták csoportosultak, akik a szabad kereskedelem elvét hangoztatták. Elnöknek ismét McKinleyt választották meg. Az új elnöknek az volt az első teendője, hogy kormányába mind nagy vagyonú férfiakat nevezett ki. Az egybehívott kongresszus elfogadta az úgynevezett Dingley-billt, amely a beviteli vámtételeket 70 százalékkal felemelte. Az európai államokat az új vámtarifa valósággal megriasztotta, de nem tehettek ellene mást, minthogy belenyugodtak a változtathatatlanba. McKinley elnöksége alatt történt, hogy Kuba miatt Spanyolország és az Unió között kitört a háború.

A közhangulat nyomása alatt ugyanis a szenátus Kubát a spanyolokkal szemben elismerte hadviselő félnek, míg az elnök egyelőre nem avatkozott be hivatalosan az afférbe, csak azt az óhajtását fejezte ki, hogy vajha mielőbb helyreállna a béke és a szép szigeten korszerű reformokat léptetne életbe a spanyol kormány. Ezt a kijelentést a spanyol kormány zokon vette s az ebből támadt jegyzékváltás során az Unió megüzente a háborút, amely 1898-ban tört ki, de hamarosan véget is ért az Unió diadalával. A háború bevezetése az volt, hogy a Havanna kikötőjében horgonyzó Maine amerikai páncélos hajó ismeretlen okokból a levegőbe röpült. Az amerikai közvélemény spanyol merényletet gyanított az esemény mögött. Erre megindult az akció a spanyolok ellen, tüntetéseken, mitingeken hirdették a háborút Kubáért és a többi spanyol szigetekért. De McKinley egyelőre csak addig ment el, hogy Weyler tábornoknak, kubai spanyol kormányzónak embertelenségét egy parlamenti nyilatkozatban megrótta, majd pedig felkérte a spanyol kormányt, hogy a háborút most már sürgősen fejezze be mert a szomszédban folyó háború az Unió lakosságának kedélyére nincsen megnyugtató hatással. Ha pedig ezt a spanyol kormány nem tenné meg, akkor az Unió fog – ha kell, fegyveresen is – rendet teremteni. Erre kitört a háború. Sampson, az Unió tengernagya bombázni kezdte a Havanna körüli erődöket. Ezalatt Cervera admirális parancsnoksága alatt a spanyol flotta elindult Kuba felé, hogy a blokádot megszüntesse. A spanyol flotta egyenesen Santiago de Kubába sietett, ahol elhelyezkedett a szűk kikötőben.