Zrínyi Miklós tevékenysége és a török kiűzése Magyarországról
Zrínyi Miklós tevékenysége és a török kiűzése Magyarországról
Sziasztok! Ez az erettsegi.com. Ebben a videóban Zrínyi Miklós tevékenységéről és a törökök Magyarországról való kiűzéséről lesz szó, tartsatok velünk.
Zrínyi Miklós kivételes tehetségű politikus, költő, hadvezér és hazafi volt, a XVII. századi Magyarország meghatározó alakja. Híres törökverőként és a Habsburgoktól távolságot tartó vezetőként a magyarság önálló fennmaradásáért küzdött.
Horváth eredetű főnemesi családból származott, dédapja volt Zrínyi Miklós, a híres „szigetvári hős”.
Elképzeléseinek középpontjában a nemzeti összefogás, királyság és hadsereg álltak, azonban legfontosabb törekvése a törökök kiűzése maradt.
Számos kisebb törökök elleni összecsapásban ért el sikereket. Részt vett 1642-ben a sziléziai hadszíntéren zajló harcokban, valamint 1645-46-ban az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem Bécs elleni ostromláskor a Habsburgok védelmében megindított támadásokban.
III. Ferdinánd 1647-ben kinevezte horvát bánnak, ezzel Zrínyi a déli végek főparancsnokává vált.
A külső támogatást, a Habsburgok segítéségét Zrínyi is várta, azonban felismerte, hogy fel kell számolni a belső megosztottságot. Hármas programmal rendelkezett: önálló nemzeti hadsereg, nemzeti királyság és nemzeti összefogás. Hadtudományi és elméleti műveiben a következőkről értekezett:
– Szigeti veszedelem (1645-1646): dédapja hőstettének állított emléket;
– Tábori kis tracta (1649): a korszerű hadseregszervezés elveit és a hadviselés gyakorlati kérdéseit fejtette ki;
– Vitéz hadnagy (1650-1653): a jó hadvezérről való elmélkedés;
– Mátyás király életéről való elmélkedések (1656): az ideális uralkodót jelenítette meg, a nemzeti királyság gondolatát taglalta, valamint hangsúlyozta az aktív törökellenes külpolitikát;
– Az török áfium ellen való orvosság (1661): a nemzeti összefogás és a harcra való mozgósítás állt a mű középpontjában.
Zrínyi elképzeléseit nádorként szerette volna valóra váltani, így 1655-ben indult a nádorválasztáson, azonban a nádori címet nem ő, hanem Wesselényi Ferenc nyerte el.
Ezután fordult II. Rákóczi György, erdélyi fejedelem felé, akiben a törökök elleni harc lehetséges vezérét, egy önálló nemzeti királyság megteremtőjét látta. II. Rákóczi György azonban meggondolatlan lengyelországi hadjárata által a törökök haragját kivívva állandó menekülésre kényszerült, amely miatt nem lehetett a magyar nemzeti összefogás vezetője.
Zrínyi Miklós a Mura bal partján, a hódoltság területén, török engedély nélkül 1661-ben kezdett hozzá a Zrínyi-Újvár felépítéséhez. Az új erődítmény és az Erdély oldalán nyújtott segítség, az annak területére érkező osztrák haderő megsértette a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét, így a szultán Ausztria és Magyarország ellen háborút indított. Köprülü Ahmed nagyvezér seregei bevették Érsekújvárt, majd elfoglalták Nyitrát és Lévát is.
A magyar vezetőréteg Zrínyi Miklós fővezéri kinevezését támogatta, akit végül az udvar a Dunántúlon felállított magyar hadsereg főparancsnokává választott meg. Zrínyi először a Muraköz és Horvátország védelméről gondoskodott, amelynek során Zrínyi-Újvárnál egy hatezer fős török sereg ellen aratott győzelmet. A királyi hadhoz Pozsonyban csatlakozva a cél az volt, hogy felmentsék Érsekújvárat, azonban elkéstek, és a vár elesett. Zrínyi ezután a Csallóközben, Vízvárnál, majd Vágnál újabb győzelmeket aratott. A törökök téli szállásra vonulásánál Zrínyi megsemmisített egy utóvédet a Garamnál, valamint megóvta a Felvidéket a további török támadásoktól. 1663 novemberében már tizenötezer fős török-tatár sereget győzött le.
Zrínyi téli hadjárata 1664. január 21. és február 9. között zajlott, amelyre mintegy huszonhatezer fős hadsereget toborzott a törökök ellen. A Muraközből indult, majd elfoglalta Berzencét, Babócsát, Barcsot, majd január 28-án érkezett Pécs alá. 1664 februárjában az oszmán hadak utánpótlásának biztosítását megakadályozva fölégette a hat kilométer hosszú eszéki hidat.
Zrínyi neve Európa-szerte ismertté vált, Lipót német-római császár mellett VII. Sándor pápa, II. János György szász fejedelem, IV. Fülöp spanyol király és XIV. Lajos francia király is elismerte teljesítményét.
Zrínyi téli hadjáratának sikeressége ellenére az udvar – bel-és külpolitikai okok miatt – leváltotta a dél-dunántúli erők éléről, mivel szembement Bécs óvatos törökellenes politikájával. A hadsereg főparancsnokává Raimondo Montecuccolit, olasz származású császári hadvezért választották meg, akinek elsődleges célja Bécs védelme volt, így Zrínyi korábbi szerzeményeit veszni hagyta, háromhetes török ostrom után feladta a Zrínyi-Újvárat.
Montecuccoli 1664-ben a szentgotthárdi csatában győzelmet aratott a török csapatok ellen, azonban az 1664. augusztus 10-én megkötött vasvári béke a törökök számára volt előnyös, rájuk nézve született kedvező tartalmú megállapodás, hiszen a rendek hozzájárulása nélkül aláírt béke a királyi Magyarország rovására elismerte a török foglalásokat.
Zrínyi Miklós a harcok lezárását követően Európa-szerte több országban is tárgyalásokat folytatott az országegyegyesítés programjához való támogatás végett, azonban sikeres végkimenetele már nem volt ezeknek, mivel csáktornyai birtokán egy vadkanvadászaton baleset érte, amelynek következtében 1664 végén halt meg.
A vasvári béke után a magyar rendek számára világossá vált, hogy nem bízhatnak meg a Habsburgokban, így kezdetét vette a Wesselényi-féle rendi szervezkedés, amely a bécsi udvar ellen irányult.
Az összeesküvésre válaszként I. Lipót hatályon kívül helyezte a rendi alkotmányt, és nyílt, abszolutisztikus kormányzást vezetett be, amivel a Habsburg Birodalom örökös tartományait illetve királyságait akarta egységes, központi irányítás alá vonni. Lipót abszolutizmusára a Thököly-felkelés volt a válasz, amelynek hatására I. Lipót országgyűlést hívott össze Sopronba, ahol enyhített az abszolutizmuson. Ennek ellenére Thököly tovább folytatta a harcokat, 1682-ben Kassát és Füleket foglalta el, majd létrehozta a Felső Magyaroroszági Fejedelemséget, amelynek következtében rövid ideig az ország 4 részből állt.
1683-ban a törökök Kara Musztafa, IV. Mehmed nagyvezíre vezetésével megtámadták Bécs városát. 1683 júliusában a török sereg ostrom alá vette Bécset, azonban a lengyel király vezette hadsereggel kiegészült keresztény csapatok 1683. szeptember 12-én támadást indítottak az ostromló török tábor ellen, ahol győzelmükkel felmentették a várost.
Az 1683-as sikertelen török támadás a nyugati hatalmakat is meggyőzte a törökök kiűzésének fontosságáról, majd 1684-ben XI. Ince pápa megszervezte a törökellenes Szent Ligát, amelyben a Habsburg Birodalom, a Lengyel Királyság, és Velence vett részt. Lotaringiai Károly és Savoyai Jenő vezetésével a Szent Liga seregei megindultak a Hódoltság felé, és 1686 szeptemberében felszabadították Budát.
Az 1687-es hadjárat fő hadműveletei a déli területeken zajlottak. Augusztus 12-én került sor a nagyharsányi csatára, amelyet második mohácsi csataként is számon tartanak. Az itt aratott győzelem az Oszmán Birodalomban belső válságot eredményezett, amelyet kihasználtak a császári seregek, és óriási területeket szereztek vissza, valamint több erődítményt is elfoglaltak. 1688-ban Bádeni Lajos elfoglalta Belgrádot, amelyet a törökök 1690-ben visszafoglaltak Kanizsa és Lippa mellett. Az áttörés 1697-ben következett be, amikor a nyugati frontról visszatérő Savoyai Jenő legyőzte a Tiszán átkelő törököket a zentai csatában.
Végül az elhúzódó harcok után megindultak a tárgyalások, amelyek eredményeként 1699-ben megkötötték a karlócai békét, amellyel a Temesköz kivételével Magyarország és Horvátország területei felszabadultak a török hódoltság alól.
A videó témájáról bővebben Zrínyi Miklós és a törökök kiűzése magyarországról című kidolgozott tételünkben olvashatsz.
