Rendi fejlődés Magyarországon (Aranybulla, 1351. évi törvények, Anjou-kori társadalom)

11 perc olvasás

Főbb pontjai:

Aranybullában megfogalmazott nemesség szabadságjogait megújították
- adómentesség
- törvényes ítélet nélkül nem foghatók el
- házuk sérthetetlen
- csak az ország védelmére kötelesek
végrendelkezés jogát elvetették
„Egy és ugyanazon nemesi szabadság” elve: nincs különbség jogilag a nemesek és a bárók között
Kilenced törvénye: a 9. tized a földesúré (egységesítették a földesúri szolgáltatásokat)
Ősiség törvénye: a birtok csak a családon belül örökölhető, férfiágon  háramlási jog alapján, ha kihalt férfiágon a család, a föld a királyra szállt

Hirdetés

Következmények:

magyar társadalom hasonult a nyugati rendi társadaloméhoz
körvonalazódott:
- pápaság
- nemesség
- bárók csoportja
jogilag egységes, szabadon költözhető jobbágyság megszűnt („röghöz kötés”)

Anjou-kori társadalom

Nemesi társadalom

A nemesség (40-50 ezer fő) tagolódása:
- Az 1351-es törvényekben ugyanazon szabadságjogokat nyert nemesség nem volt egységes:
  - 35-40 családból álló bárói réteg: ők töltötték be a vezető tiszt- ségeket (nádor, vajda, bánok, országbíró, tárnokmester), hatalmas birtokokkal rendelkeztek
  - köznemesség: nagy részük közép-, vagy kisbirtokos volt, sokan egy-egy báró familiárisai voltak, ugyanakkor a kialakuló nemesi vármegyék tisztségviselői is.
- Jelentős különbség alakult ki az ún. udvari, illetve vármegyei nemesség között is:
  - Udvari nemesség: a királyi udvarban éltek, gondolkodásukat a király iránti tisztelet, a király szolgálata határozta meg. Bíráskodás szempontjából a királyi bíróságokhoz tartoztak, sőt ök maguk is rendelkeztek pallosjoggal.
  - Vármegyei nemesség: vidéken, a királyi udvartól távol éltek, gondolkodásukat a nemesi szabadság-jogok biztosítása határozta meg.

Jobbágyság

A jobbágyság jogi egyesülése:
- A nemességhez hasonlóan a jobbágyság jogi egyesülése is a XIV. században fejeződött be: általános lett a személyében szabad, költözködési joggal rendelkező telkes jobbágy, aki terménnyel és pénzzel adózott és telkét szabadon örökíthette.
- A jobbágyság szolgáltatásainak alapja a jobbágytelek volt, amely belső (házhely udvarral és veteményeskerttel) és külső (szántó. rét, erdőrész) részből állt. A jobbágy szolgáltatásai földesurának: pénzadó (cenzus), ki- lenced (kilencedik tized a terményből, hegyvám a borból), évi 3 alkalommal ajándék és a munkajáradék, amely általában pár nap fuvarozás volt.
- Jobbágy státusú emberek éltek a mezővárosokban is.

Polgárság és a városok

A városok kialakulása:

- A X-XI. század fordulóján nyugat-európai értelemben vett város nem volt Magyarországon, csak királyi székhelyek (Esztergom, Fehérvár), megye-, érseki és püspöki központok voltak.
- Az „igazi” városok létrejötte összefüggött a nyugati hospesek XI századi letelepítésével:

Hirdetés

- - Kezdetben vallonok (latini), akiket a magyarok szláv eredetű szóval olasznak neveztek. Két legfontosabb településük a királyi székhelyeken, Esztergomban és Székesfehérváron létesült Az itt letelepedett latin polgárok III. István (1162-1172) korában széles körű kiváltságokban részesültek.
  - Később a német telepesek betelepülése vált egyre jelentősebbé. Az általuk hozott városjog alapján formálódott ki a magyarországi városjog is (magdeburgi, később nürnbergi városjog volt a forrás).
- A városok alapításában döntő szerepe volt a királyok tudatos város- politikájának: 1238-tól, Nagyszombat alapításától IV. Béla és utódai is bőkezűen osztogatták a városprivilégiumokat. (1387-ig kb. száz olyan település volt, amelyet civitasként emlegettek az oklevelek.)
- Az Anjou-kor gazdasági fellendülése az ún. szabad királyi városok mellett új várostípusokat hívott életre: Felvidéken és Erdélyben bányavárosok, az Alföldön mezővárosok jöttek létre.
városok kiváltságai:
- a város földjeinek szabad birtoklása, önkormányzat joga, bíráskodási jog, egyházi autonómia, a belső vámok alóli mentesség, vásárjog, esetenként árumegállító jog.
városi lakosság:
- a városlakók zöme mezőgazdaságból élt, a XIV. században, Nag Lajos korában megjelentek a céhek is, de számuk és politikai súly elmaradt a nyugat-európai céhekétől.
Városi kategóriák a XIV. században:
- Szabad királyi városok:
  - A tárnokmester bírósága alá tartozó 7 város: Buda, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Kassa, Bártfa, Eperjes, majd Mátyás király korától Pest. Buda és Kassa árumegállító joggal rendelkezett.
  - erdélyi szászok 3 nagy városa: Nagyszeben, Brassó és Beszterce.
  - Másodrangú királyi városok, személynöki városok: Zágráb, Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Visegrád, Kolozsvár
Szabad bányavárosok:
- Nagybánya és Felsőbánya a keleti ország- részben, és az alsó-magyarországi bányavárosok: Körmöc-, Selmec-, Beszterce-, Baka-, Libet-, Új- és Bélabánya.
A mezőváros (oppidum):
- Földesúri hatalom alatt álló, nagyra nőtt falu volt, amely rendelkezett a piactartás és általában az egyösszegű adófizetés jogával. A mezővárosok általában nem voltak fallal körülvéve (a mezőváros elnevezései is erre utal a település a nyílt mezőn, nem falak között terül el).
- Idővel bírót és tisztviselőket is szabadon választhattak, és így korlátozott önkormányzati jogokhoz jutottak.
- A piacokat tartó mezővárosokban idővel megjelent a szolgáltató ipar (kádár, kovács, szabó, kötélverő stb.)