Rendi fejlődés Magyarországon (Aranybulla, 1351. évi törvények, Anjou-kori társadalom)

Főbb pontjai:

• Aranybullában megfogalmazott nemesség szabadságjogait megújították
  • adómentesség
  • törvényes ítélet nélkül nem foghatók el
  • házuk sérthetetlen
  • csak az ország védelmére kötelesek
• végrendelkezés jogát elvetették
• „Egy és ugyanazon nemesi szabadság” elve: nincs különbség jogilag a nemesek és a bárók között
• Kilenced törvénye: a 9. tized a földesúré (egységesítették a földesúri szolgáltatásokat)
• Ősiség törvénye: a birtok csak a családon belül örökölhető, férfiágon  háramlási jog alapján, ha kihalt férfiágon a család, a föld a királyra szállt

Következmények:

• magyar társadalom hasonult a nyugati rendi társadaloméhoz
• körvonalazódott:
  • pápaság
  • nemesség
  • bárók csoportja
• jogilag egységes, szabadon költözhető jobbágyság megszűnt („röghöz kötés”)

Anjou-kori társadalom

Nemesi társadalom

• A nemesség (40-50 ezer fő) tagolódása:
  • Az 1351-es törvényekben ugyanazon szabadságjogokat nyert nemesség nem volt egységes:
    • 35-40 családból álló bárói réteg: ők töltötték be a vezető tiszt- ségeket (nádor, vajda, bánok, országbíró, tárnokmester), hatalmas birtokokkal rendelkeztek
    • köznemesség: nagy részük közép-, vagy kisbirtokos volt, sokan egy-egy báró familiárisai voltak, ugyanakkor a kialakuló nemesi vármegyék tisztségviselői is.
  • Jelentős különbség alakult ki az ún. udvari, illetve vármegyei nemesség között is:
    • Udvari nemesség: a királyi udvarban éltek, gondolkodásukat a király iránti tisztelet, a király szolgálata határozta meg. Bíráskodás szempontjából a királyi bíróságokhoz tartoztak, sőt ök maguk is rendelkeztek pallosjoggal.
    • Vármegyei nemesség: vidéken, a királyi udvartól távol éltek, gondolkodásukat a nemesi szabadság-jogok biztosítása határozta meg.

Jobbágyság

• A jobbágyság jogi egyesülése:
  • A nemességhez hasonlóan a jobbágyság jogi egyesülése is a XIV. században fejeződött be: általános lett a személyében szabad, költözködési joggal rendelkező telkes jobbágy, aki terménnyel és pénzzel adózott és telkét szabadon örökíthette.
  • A jobbágyság szolgáltatásainak alapja a jobbágytelek volt, amely belső (házhely udvarral és veteményeskerttel) és külső (szántó. rét, erdőrész) részből állt. A jobbágy szolgáltatásai földesurának: pénzadó (cenzus), ki- lenced (kilencedik tized a terményből, hegyvám a borból), évi 3 alkalommal ajándék és a munkajáradék, amely általában pár nap fuvarozás volt.
  • Jobbágy státusú emberek éltek a mezővárosokban is.

Polgárság és a városok

• A városok kialakulása:

• • A X-XI. század fordulóján nyugat-európai értelemben vett város nem volt Magyarországon, csak királyi székhelyek (Esztergom, Fehérvár), megye-, érseki és püspöki központok voltak.
  • Az „igazi” városok létrejötte összefüggött a nyugati hospesek XI századi letelepítésével:

• • • Kezdetben vallonok (latini), akiket a magyarok szláv eredetű szóval olasznak neveztek. Két legfontosabb településük a királyi székhelyeken, Esztergomban és Székesfehérváron létesült Az itt letelepedett latin polgárok III. István (1162-1172) korában széles körű kiváltságokban részesültek.
    • Később a német telepesek betelepülése vált egyre jelentősebbé. Az általuk hozott városjog alapján formálódott ki a magyarországi városjog is (magdeburgi, később nürnbergi városjog volt a forrás).
  • A városok alapításában döntő szerepe volt a királyok tudatos város- politikájának: 1238-tól, Nagyszombat alapításától IV. Béla és utódai is bőkezűen osztogatták a városprivilégiumokat. (1387-ig kb. száz olyan település volt, amelyet civitasként emlegettek az oklevelek.)
  • Az Anjou-kor gazdasági fellendülése az ún. szabad királyi városok mellett új várostípusokat hívott életre: Felvidéken és Erdélyben bányavárosok, az Alföldön mezővárosok jöttek létre.
• városok kiváltságai:
  • a város földjeinek szabad birtoklása, önkormányzat joga, bíráskodási jog, egyházi autonómia, a belső vámok alóli mentesség, vásárjog, esetenként árumegállító jog.
• városi lakosság:
  • a városlakók zöme mezőgazdaságból élt, a XIV. században, Nag Lajos korában megjelentek a céhek is, de számuk és politikai súly elmaradt a nyugat-európai céhekétől.
• Városi kategóriák a XIV. században:
  • Szabad királyi városok:
    • A tárnokmester bírósága alá tartozó 7 város: Buda, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Kassa, Bártfa, Eperjes, majd Mátyás király korától Pest. Buda és Kassa árumegállító joggal rendelkezett.
    • erdélyi szászok 3 nagy városa: Nagyszeben, Brassó és Beszterce.
    • Másodrangú királyi városok, személynöki városok: Zágráb, Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Visegrád, Kolozsvár
• Szabad bányavárosok:
  • Nagybánya és Felsőbánya a keleti ország- részben, és az alsó-magyarországi bányavárosok: Körmöc-, Selmec-, Beszterce-, Baka-, Libet-, Új- és Bélabánya.
• A mezőváros (oppidum):
  • Földesúri hatalom alatt álló, nagyra nőtt falu volt, amely rendelkezett a piactartás és általában az egyösszegű adófizetés jogával. A mezővárosok általában nem voltak fallal körülvéve (a mezőváros elnevezései is erre utal a település a nyílt mezőn, nem falak között terül el).
  • Idővel bírót és tisztviselőket is szabadon választhattak, és így korlátozott önkormányzati jogokhoz jutottak.
  • A piacokat tartó mezővárosokban idővel megjelent a szolgáltató ipar (kádár, kovács, szabó, kötélverő stb.)