Hirdetés

Magyarország gazdasága a XX. században

16 perc olvasás

A Bethlen-féle konszolidáció

Az első világháborút és a forradalmat követően Magyarország mély gazdasági és politikai válságot élt át. Drasztikusan romlottak az életkörülmények. A háborús gazdaságot át kellett állítani a békés termelésre. Szembe kellett néni a Monarchia felbomlásával járó kedvezőtlen következményekkel: piacvesztés, tőke- és munkaerő-áramlás megszűnése. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békaszerződés következtében pedig hazán területének 2/3 részét elcsatolták tőlünk, így a jelentős területveszteségek is súlyosbították a gazdaság valamennyi ágazatát (közlekedés, bányászat stb..) Válság jellemezte a korabeli politikai életet is. A kormányzó, Horthy Miklós az 1921-es „királypuccsok” hatására elveszítette teleki Pálba vetett bizalmát, és végül Bethlen Istvánt bízta meg a kormányalakítással.

Hirdetés

Bethlen felismerte, hogy a gazdaságban jelentős szerkezeti átalakításra van szükség, mivel túlméretezetté vált az élelmiszeripa, a vasipar és a gépgyártás. Lehetőség nyílt ekkor a fejletlenebb könnyűipari ágazatok, mint mondjuk a textilipar fejlesztésére. A szerkezetváltáshoz azonban tőkére volt szükség, ami a húszas évek elején hiányzott. Emiatt kezdetben inflációs politikát alkalmaztak, ami azt jelentette, hogy a kormányzat a pénzkibocsátás fokozásával hiteleket adott a vállalkozóknak, melyeket az inflálódó fizettek vissza. A hiperinfláció következtébe azonban a lakosság elégedetlensége nőt, így külföldi tőke bevonására volt szükség a gazdasági konszolidáció végbemeneteléhez. Angol támogatással végül 1924-ben 250 millió aranykoronát vettünk fel a Népszövetségtől (népszövetségi kölcsön). Ebből finanszírozták a gazdasági szerkezetváltást, létrehozták a Magyar Nemzeti Bankot, amely feladata az államadósság kezelése és a pénzkibocsátási fedezet biztosítása volt. Nem utolsósorban 1927-ben bevezették a pengőt, ami ekkor Európa egyik legerősebb valutájának számított, ám később elértéktelenedett. A kölcsönből modernizálták (gépesítették) a mezőgazdaságot, fejlesztették a turizmust, a villamosipart és a közlekedést. A kölcsön lehetőséget teremtett a köztisztviselők egzisztenciális biztonságának megteremtésére és az országba tömegesen visszatérő menekültek elhelyezésére.

Bethlen tevékenysége nyomán a gazdaság stabilizálódott, 1929-re számos ágazat teljesítménye túlszárnyalta az utolsó békeévét (1913) pl: textilipar, elektronika. Ugyanakkor a gazdasági növekedés üteme alacsonyabb maradt mint a háború előtti években.

További bethleni konszolidációról szóló tétel:

A Bethleni konszolidáció

A Nagyatádi féle földreform és az agrárium a húszas években

A kormányzat az alsóbb néprétegek körében csak a földreform útján szerezhetett támogatást és érhetett el legitimációt, ám legfontosabb támogatóinak, a nagybirtokosoknak az érdekeit sem tekinthette semmisnek. Az 1920. évi 36. törvénycikk “a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésről”, amelyet a horthysta nemzetgyűlés 1920. aug. 5-én fogadott el: elnevezését a javaslat előterjesztőjéről, Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszterről kapta. A törvény nem írt elő kötelező földosztást; házhelyek és kishaszonbérletek juttatását tette csak lehetővé. Arra viszont módot adott, hogy a nagybirtokosok távol eső, rossz minőségű földeket adjanak el a földreform során, s a juttatottak azokat felszerelés és állatállomány nélkül kapják meg. A földbirtokosokat úgy kívánta kártalanítani a törvény, hogy a vételárat az 1914 előtti viszonynak megfelelő aranykoronában állapították meg, s azt teljes egészében az új tulajdonosoknak kellett megfizetniük. A végrehajtás rendkívüli lassúsággal haladt előre, az ország mg. területéből mindössze 6%-ot vettek igénybe, s 300 000 volt szegényparaszt kapott 1-2 holdnyi gyenge minőségű földdarabkát. A Nagyatádi-féle földreform eleve azt a célt szolgálta, hogy minimális engedmények árán megőrizze a nagybirtok pozícióját (egyébként messze elmaradt a Kelet-Közép-Európában ez időben végrehajtott földreformok mögött). Így tehát nem alakultak ki életképes paraszti birtokok, és nem csökkent a munkanélküliség sem.

Hirdetés

A húszas évek mezőgazdaságában főleg a gabonatermelés és a hagyományos módszerek domináltak, exportra ekkor még kevés lehetőség nyílt. Modernizációra legfeljebb a nagybirtokosok költhettek. Az ágazat a nemzeti jövedelem 40%-át adta, a lakosság felének nyújtva megélhetést.

Ipar és növekedés a húszas években

A tőke- és energiaigényes nehézipar helyett az élelmiszeriparra és textiliparra helyeződött a hangsúly. Elsősorban lakossági fogyasztásra, később exportra is termeltek. Jelentőssé vált a bauxitbányászat és a timföldgyártás. A villamosipar fejlődését az új erőművek és gyárak bizonyítják : Egyesült Izzó, Orion. A vegyipar fejlődését pedig a Péti Nitrogénművek megalapítása mutatja. A gépipar a traktorgyártásban, az autók, motorok gyártásában könyvelhetett el sikereket, s világhírűvé vált a mozdonygyártás. Magyarország exportra is termelt, főleg agrárpiacokra. Főbb partnerei: Ausztria, Csehország, Németország, 1927-től Olaszország.

1931 nyarán Magyarországot is elérte a nemzetközi hitelrendszer összeomlása, 1931 júliusában a kormány háromnapos bankzárlatot hirdetett.

A mezőgazdaság és az ipar válsága

Hirdetés

1929. október 24-én az ún. fekete csütörtökön összeomlott a new yorki-tőzsde. Ekkor robbant ki a nagy gazdasági világválság, amely túltermelés válság volt, azaz mindenki csak eladni akart de senki sem vásárolt.

Az 1920-as években nehezen stabilizálódó magyar gazdaságot ez mély gazdasági összeomlásba sodorta. A kormányzat újabb külföldi kölcsönökkel próbálkozott, azonban nem járt sikerrel. Nem hoztak eredményt a költségvetési megszorítások és a külföldi hitelek törlesztésének felfüggesztése sem. A válság hatására hazánkban visszaesett a termelés, megnőtt a munkanélküliség, bezárultak az exportlehetőségek, a fogyasztás is csökkent. Így az exportra termelő és az ország piacához túlméretezett ágazatokban volt a legrosszabb a helyzet: a vasiparban, a gépgyártásban, a mezőgazdaságban. Számos kis- és középbirtokos tönkrement, különösen azok, akik hitelekből fejlesztették gazdaságukat. A legkisebb veszteséget a könnyűipar szenvedte: textilipar, bőripar. Sőt némi fejlődést is mutatott, mivel kapacitása messze alulmaradt az országos piacnak, a védvámok révén még növelhette is termelését és a munkáslétszámát.

Az ipari szektorban közel 250 ezren maradtak munka nélkül, a munkanélküli-segély azonban csekély volt, ezért megmozdulásokra került sor. Bethlen kénytelen volt lemondani.

A gazdaság újjászervezése

Bethlen lemondása után a Károlyi Gyula (1931-1932) vezette kormány a minden szinten meghirdetett takarékossági gazdaságpolitikát vezette be, amelyet hamarosan jelentős antiszociális intézkedésekkel volt kénytelen kombinálni. A kormány első intézkedése a pénzügyi rekonstrukció Népszövetségi felügyelet alatt történő megindítása volt. Megkezdődött az állami kiadások befagyasztása, a beruházások visszafogása, és hamarosan a fizetések csökkentése is. Mindezt hamarosan követte a nyugdíjak és más szociális ellátmányok lefaragása. Mindez természetesen valódi gazdasági jelentőségén túlmenően rombolta a kormányzat és a rendszer társadalmi támogatottságát. A miniszterelnök szigorú pénzügyi politikája és az elsősorban a közalkalmazottakat érintő megszorítások hamarosan megosztották a kormányt is.

A válság megoldását végül három tényező segítette elő: az állami beavatkozás olyan ágazatok védelmében, ahol dinamikus növekedés volt várható (mint pl.: villamosenergia-termelés, szénhidrogénipar), a világpiaci árak lassú emelkedése, valamint a németországi változások extenzív hatásai is számottevőek: a német gazdaság nemzetiszocialista fejlesztése nyersanyagot és agrárterméket igényelt.

Hirdetés

A társadalmi feszültségek és a szembenállás enyhítése végett Horthy az új programmal és új stílussal jelentkező Gömbös Gyulát nevezte ki miniszterelnöknek (1932-1936). Gömbös 95 pontból álló Nemzeti Munkatervet dolgozott ki, melyben az államhatalom megerősítését helyezte kilátásba, hogy ennek birtokában fellendítse a gazdaságot és szociális biztonságot teremtsen. Ígérte a földkérdés rendezését, a munkanélküliség felszámolását, a tőke korlátozását, a választójog kiterjesztését. A meghirdetett célkitűzései sokszor egymással is ellentmondtak. Kereskedelmi szerződést kötött Ausztriával, Olaszországgal és Németországgal. Hazai szinten támogatta a parasztság adósságainak visszafizetését. Kísérletet tett olasz mintára a munka világának állami ellenőrzésére, azaz a korporációs rendszer bevezetésére (szakszervezetek államosítása). Azonban a tőke hiánya és a munkásság ellenállása derékba törték elképzeléseit.

A Rákosi-korszak gazdasága

Az 1947-es kékcédulás választások következtében a Kommunista Párt győzedelmeskedett. Ezzel elkezdődött hazánkban a szovjet típusú államszervezet kialakítása, amely jelentős változásokhoz vezetett a politikában és a gazdaságban is.

  1. „A vas és acél országa”: ahogy a politikában úgy a gazdaságban is a szovjet példát követtük. A harmadik világháborúra is készülve a nehézipar fejlesztését tűzték ki célul. Hazánk fejlettsége és természeti adottságai sem feleltek meg ezen elképzeléseknek. Végül óriási áldozatok árán korszerűtlen, alacsony hatékonyságú ipart hoztak létre. Önellátásra is törekedtek: költséges beruházásokkal bányákat nyitottak, gyárakat emeltek, hogy Magyarország lehetőleg semmilyen téren ne függjön más országoktól. Mindezt a világgazdaságtól, tőke beáramlása nélkül vitték véghez, kizárólag belső forrásokból, a mezőgazdaság, az infrastruktúra és az életszínvonal rovására. Felszámolták a magángazdaságokat, és helyette tervgazdálkodást vezettek be, ami azt jelentette, hogy a piaci mechanizmus helyett az Országos Tervhivatal határozza meg a gazdaság fejlődésének ütemét. Az újjáépítésre kidolgozott hároméves terv után 1950-ben kezdődött meg az ötéves terv, amely eleve irreális eredményeket követelt. Az ésszerűtlen irányítás következtében 1952-re a termelés visszaesett, az emberek életszínvonala süllyedt.
  1. A mezőgazdaság kollektivizálása: A kommunisták a földosztást kezdettől csak politikai eszközként alkalmazták, hatalomra kerülése után az MDP meghirdette a kollektivizálást, majd megkezdte ennek erőszakos végrehajtását. A kormányzat gazdasági és politika eszközökkel lépett fel a parasztság ellen. Megemelte a parasztság adóit, növelte a beszolgáltatás mennyiségét, volt amikor a földművesek vetőmagját is elvették (padlássöprések). A falu vezetését úgy próbálták megtörni, hogy kuláknak nevezték őket, ezzel ellenségképet teremtettek. Az ő adóikat teljesíthetetlen mértékűre emelték és rendőri erővel is fellépetek ellenük. A termelőszövetkezetek ellenállást váltottak ki a parasztság körében, hiszen az a magántulajdon elvesztésével járt. Erőszakos módszerrel is csak a parasztság harmadát tudták szövetkezetekbe kényszeríteni, ennek hatására pedig a mezőgazdasági termelés jelentősen visszaesett.

A kollektivizálás fő célja a mezőgazdaságban is uralkodóvá tenni az állami tulajdont a magántulajdonnal szemben, megtörni a parasztság ellenálló erejét, és az iparosításhoz munkaerőt felszabadítani.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!