Magyarország a két világháború között

Magyarország története 1918–1920

Magyarország a két világháború között nagyon sok mindent megélt. 1918 őszére egyértelművé vált az Osztrák–Magyar Monarchia háborús veresége és egyben a felbomlása is. 1918 októberének végén az általános elégedetlenség forradalmat robbantott ki Budapesten. Ez volt az őszirózsás forradalom. A felkelők a demokratikus reformokat hirdető Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezését követelték, amit október 31-ére sikerült kikényszeríteniük. Az új kormány a háború befejezését, független Magyarországot, demokratikus szabadságjogokat és földosztást ígért. Mindezt azonban képtelenség volt teljesíteni. Az általános választójogot és a politikai szabadságjogokat törvénybe iktatták, de a gazdasági reformok késtek. Közben pedig benyomultak az ország területére az antantcsapatok.

A kormánytól egyre többen elfordultak, ugyanakkor a Kun Béla által megalapított Kommunisták Magyarországi Pártja a munkásság hatalomátvételét és a problémák gyors megoldását ígérte. A KMP népszerűsége megnőtt.
Ebben a helyzetben érkezett a kormányhoz 1919. március 20-án a Vix-jegyzék (ví), amely újabb magyarlakta területek kiürítését követelte. A jegyzék elfogadhatatlan volt, a kormány lemondott, és Károlyi köztársasági elnökként a Szociáldemokrata Pártnak adott lehetőséget a kormányzásra. A szociáldemokraták azonban – Károlyi tudta nélkül – egyesítették pártjukat a KMP-vel, és az új kormány 1919. március 21-én létrehozta a Tanácsköztársaságot.

Az új hatalom gyors ütemben építette ki a proletárdiktatúrát. A Forradalmi Kormányzótanács minden kérdésben teljhatalmat gyakorolt. Tagjai közül Kun Bélának volt a legnagyobb tekintélye, aki az elnöki tisztet mindvégig betöltő Garbai Sándornál is befolyásosabb volt. Szovjet mintára szervezték át a közigazgatást, államosították az üzemeket, a bankokat, az államosított földeken megindult a szövetkezetesítés.
Néhány szociális intézkedést leszámítva az új kormány sem tudott a gazdasági nehézségeken úrrá lenni, idővel még aki kezdetben támogatta, az is kiábrándult a rendszerből. A lázadókkal szemben azonban keményen fellépett a Vörös Őrség. A társadalmat pedig folyamatos megfélemlítéssel tartották sakkban a „vörösterror” félkatonai egységei.

A Vix-jegyzék visszautasítása után az ország súlyos helyzetbe került: megindult a román és csehszlovák csapatok támadása. A Forradalmi Kormányzótanács megszervezte a Vörös Hadsereget, amely Stromfeld Aurél és Landler Jenő vezetésével a Felvidék jelentős részéről kiszorította a cseheket.
A katonai sikerek hatására az antant egyezséget ajánlott: ha a magyar kormány visszarendeli a Felvidékről a csapatait, akkor az antant elrendeli a román haderő visszavonulását a Tiszántúlról. A kommunista vezetők elfogadták az ajánlatot, és visszarendelték a magyar haderőt. A Vörös Hadsereg ennek hatására felbomlott, és a Tanácsköztársaság teljesen elveszítette társadalmi támogatottságát.
Súlyosbította a helyzetet, hogy a románok viszont nem voltak hajlandóak feladni a Tiszántúlt. A kormány egy sikertelen támadással próbálkozott a románokkal szemben, ez azonban pillanatok alatt összeomlott. A románok átlépték a Tiszát, és hamarosan bevonultak Budapestre. 1919. augusztus 1-jén a Tanácsköztársaság megbukott.

1919 augusztusától az országban anarchikus állapotok uralkodtak: a románok megkezdték a megszállt területek kifosztását. Az ország élén nem volt stabil politikai erő, csak egymást váltó gyenge kormányok. De Szegeden már körvonalazódott egy hatalmi központ, amelynek egyre növekvő létszámú Nemzeti Hadseregét Horthy Miklós irányította. Horthy hamarosan önállósította magát, és csapataival megszilárdította a rendet a Dunántúlon. Ennek része volt a „fehérterror” kibontakozása, ami azt jelentette, hogy tiszti különítmények és szabadcsapatok kegyetlenkedtek a tanácsállamban részt vállaló vagy ezzel meggyanúsított emberekkel.
1919. november 16-án Horthy bevonult Budapestre, és George Clerk (dzsordzs klö[r]k) antant megbízott tárgyalásai után 1920 januárjára megalakult az új magyar kormány. Az új rendszer visszaállította a királyságot mint államformát, de király híján az államfői tisztséget ideiglenesen a kormányzó töltötte be. Kormányzóvá 1920. március 1-jén Horthy Miklóst választották. Legfontosabb feladat az államforma meghatározása volt. A köztársaság a forradalmakkal elbukott, így Magyarország megtartotta monarchikus berendezkedését. A királyi trón betöltéséről heves vita alakult ki. A KNEP a legitimizmus álláspontján állt, szerintük Magyarország törvényes királya IV. Károly. Az ő visszatérését azonban a szomszédaink és az antant nem nézték volna jó szemmel, ezért egy Habsburgot akartak a trónra. A kisgazdák szabad királyválasztást akartak nemzeti királlyal. A vita kompromisszummal zárult. Az 1920. évi I. törvénycikk a királyi trón betöltéséről nem rendelkezik, az államfői tisztséget ideiglenesen a nemzetgyűlés által megválasztott kormányzóra ruházta. 1920. március 1-jén megválasztották Horthy Miklóst, Magyarország egyetlen 20. századi kormányzóját (korábban Hunyadi János és Kossuth Lajos). Horthyt támogatta az antant, jó külföldi kapcsolatokkal rendelkezett.

Trianoni béke

Magyarország a két világháború között nagyon sok mindent megélt, ennek az egyik legsötétebb fejezete volt június 4-én a versailles-i királyi kastély parkjában álló nagyobbik Trianon palotában, ahol sor került a béke aláírására. A januárban Párizsba küldött békedelegáció nem tudott változtatni a korábban meghatározott békefeltételeken. Történelmi, gazdasági, etnikai érveit félresöpörték, a békeszerződés a győztes nagyhatalmak, illetve román, délszláv és cseh szövetségeseiknek érdekeit tükrözte. Magyarország területe 282 ezer km²-ről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,9-re csökkent. Területéből és lakosságából Románia, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság részesült, sőt még a vesztes Ausztria is megkapta Burgenlandot. A magyarság 30 %-a, kb. 3,3 millió ember idegen fennhatóság alá került. A békeszerződés katonai rendelkezései a magyar hadsereg létszámát 35 ezer főben maximalizálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget. Páncélosokat, hadihajókat, harci repülőgépeket az ország nem gyárthatott, nem vásárolhatott. A jóvátétel pontos összegét nem határozta meg, ennek teljesítését 1921-től 30 évig írták elő.

Trianon, a magyar történelem sorsfordító fejezete. Napjainkig rengeteg érzelem, indulat és sok-sok tévhit kapcsolódik hozzá. Nézzük most meg a történelmi tényeket!
Az I. világháborút Magyarország vesztes országként fejezte be. Ekkorra már az Osztrák–Magyar Monarchia széthullott, az érintett államok és az antant is önálló nemzetállamokban gondolkodtak ebben a térségben.
A párizsi békekonferenciára 1920 januárjában érkezett a magyar küldöttség gróf Apponyi Albert vezetésével. A politikus a nagyhatalmak előtt megpróbálta legalább a többségében magyarok lakta területeket megvédeni, népszavazást kérve a hovatartozásról, de minden felvetése elutasításra talált. Valójában a végső döntést már 1919 nyarán meghozták a nagyhatalmak.
A békeszerződés aláírására 1920. június 4-én a Trianon-palotában került sor. A területi rendelkezések mindenki számára megdöbbentőek voltak: az ország területe az addigi 283 ezer km² -ről 93 ezer km²-re csökkent, ezzel Magyarország a területe kétharmadát elvesztette. A Felvidéket és Kárpátalját Csehszlovákiához, Erdélyt, Partiumot és a Bánát keleti részét Romániához, a Szerémséget, Bácskát, a Bánság nyugati részét és a Muraközt a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták, nyugaton pedig egy keskeny sávot, a későbbi Burgenlandot, Ausztriához. Népszavazást a nagyhatalmak egy esetben rendeltek el: 1921-ben Sopron és a környékbeli falvak a Magyarországhoz tartozást választották. Ezért kapta Sopron a leghűségesebb város nevet.
Az ország népessége 18,2 millió főről 7,6 millióra csökkent, az elcsatolt területeken 3,3 millió magyar került kisebbségbe. Megközelítőleg 400 ezer magyar menekült az utódállamokból az anyaországba, ezzel családok ezrei kényszerültek átmenetileg vagonokba, nyomorúságos körülmények közé.
A trianoni béke jóvátétel fizetésére is kötelezte Magyarországot, bár ennek pontos összegét csak 1923-ban határozták meg 200 millió aranykoronában.
A békeszerződés katonai előírásokat is tartalmazott, azzal a céllal, hogy alkalmatlanná tegye Magyarországot a katonai visszavágásra. A rendelkezés a magyar haderőt 35 ezer főben maximálta, megtiltotta az általános hadkötelezettséget és a modern fegyvernemek tartását.

A béke aláírásának napja gyásznap lett Magyarországon. Félárbocra engedték a zászlókat, megállt az élet, mindenki gyászolt. A magyar társadalmat sokkhatásként érte a döntés.
A trianoni béke területi veszteségei igen súlyos gazdasági következményekkel jártak. Az ország elveszítette nyersanyagforrásai túlnyomó részét: határon kívülre kerültek a kősó-, a kőszén- és az érckészletek, illetve a faállomány jelentős része. Ugyanakkor Magyarországon maradt kihasználatlanul a feldolgozóipar legtöbb központja. Mindez Budapestet érintette a legsúlyosabban.
Komoly károkat okozott a határmódosítás a vasúthálózat szerkezetében is. A vasútvonalak jelentős része az utódállamokhoz került, ezzel megszűnt vagy bonyolulttá vált az egyes országrészek közötti vasúti kapcsolat. A helyzetet az is nehezítette, hogy a megszálló román erők a mozdonyok és vagonok túlnyomó részét egyszerűen kiszállították az országból.
A gazdasági élet legnagyobb problémáját azonban az jelentette, hogy a Monarchia részei között kialakult munkamegosztás felbomlott, megszűnt a tőke és a munkaerő szabad áramlása. A problémát fokozta, hogy az utódállamok ellenséges viszonyba kerültek egymással, és elzárkóztak a gazdasági együttműködéstől. Az országok „bezárkóztak”, ez pedig az egész térség fejlődését visszavetette.
Az országban egyetlen politikai erő sem fogadta el a kialakult helyzetet, a béke revíziójának, azaz felülvizsgálatának igénye általános volt a magyar társadalomban. Különbséget csak az jelentett, hogy részleges, csak a magyarlakta területekre vonatkozó vagy teljes, az egész történelmi Magyarországot visszaállítani szándékozó revíziót hirdettek a különböző politikai erők.
Ezek után a Horthy-rendszer külpolitikájának legfőbb irányelve a revízió megvalósítása lett. Ez terelte Magyarországot a másik vesztes, Németország mellé, és sodorta végső soron egy újabb háborúba.

Trianon mérlege

A trianoni béke a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája volt. Az ország közvéleménye képtelen volt elfogadni, hogy közel ezeréves államát, nyelvi, kulturális, gazdasági és politikai egységét részekre szabdalták, s hogy több mint 3 millió magyar idegen fennhatóság alá került. Gyász és tiltakozás uralta az egész országot. Általánosan elterjedtté vált a jelmondat: Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország. Mindez azt is jelentette, hogy a trianoni kérdésben nemzeti konszenzus alakult ki. Valamennyi számottevő politikai erő külpolitikánk első számú célkitűzésének a revíziót, tehát a békeszerződés megváltoztatását tekintette. Vita csak abban volt, hogy minden elcsatolt területet vissza kell-e szereznünk, vagy megelégedhetünk egy olyan etnikai alapú határkiigazítással, amely az új határok mentén, egy tömbben élő magyarok (kb. 1,6 millió) visszatérését jelentené. A revízió megvalósítása persze egyelőre távlati cél lehetett. A győztesek mindössze arra adtak lehetőséget, hogy Sopronban és környékén népszavazás döntsön a terület hovatartozásáról. Az itt élők 1921 decemberében Magyarország mellett döntöttek Ausztriával szemben, amit a nemzetgyűlés a „leghűségesebb város”  cím adományozásával ismert el.

Teleki-kormány

A békeszerződéssel Magyarország szuverenitása helyreállt. Horthy három jelentős politikai erő közül választhatott: kisgazdák, szociáldemokraták és szélsőjobb Gömbös Gyula vezetésével. Győztek a konzervatívak. 1920 júliusában gróf Teleki Pál miniszterelnökségével megindult a rendszer konszolidációja. Ennek feltétele az alkotmányos rend helyreállítása, a jobb- és baloldali szélsőséges mozgalmak megrendszabályozása volt. Az 1921. évi rendtörvény súlyos büntetéssel fenyegetett mindenkit, aki az „állam és társadalom rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést” támogat. A parasztság megnyerésére 1920-ban törvény született, Nagyatádi Szabó István által bejegyezve. A valóságban a földbirtokszerkezet alig változott, összesen 1 millió holdat osztottak föl. A nagybirtok szinte érintetlen maradt, nőtt az 1-5 holdas parasztbirtokok száma. Mégis 425 ezer család jutott, átlagosan 1,5 holdnyi földhöz, házhelyhez, kerthez. Mintegy 2 millió paraszt érezhette úgy, hogy az új rendszer törődik sorsával. Az úri középosztály körében felerősödött az antiszemitizmus. Az ő megnyugtatásukat szolgálta az 1920-as numerus clausus törvény. Ez kimondta, hogy

“az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségiekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát”.

A jogszabály a zsidó vallásúak arányát kívánta csökkenteni a felsőoktatásban, majd hosszabb távon az értelmiségi pályákon.

Új miniszterelnök- Bethleni konszolidáció

Háborús vereség, forradalom, diktatúra, vörösterror, fehérterror, Trianon. Mindez másfél év alatt söpört végig a magyar történelmen. Csoda, hogy mindenki rendre vágyott végre? Kellett egy politikus, aki meg tudja ezt valósítani. Akadt is egy ilyen jelölt: gróf Bethlen Istvánnak hívták.
Horthy Miklós kormányzó 1921 áprilisában bízta meg Bethlent a kormányalakítással. Első nagy feladata az úgynevezett második királypuccs megoldása volt. IV. Károly ugyanis az 1921. márciusi visszatérés sikertelensége után októberben ismét megpróbálta visszaszerezni a trónt. Az események során fegyveres összecsapásra is sor került Budaörsnél, de a király kísérlete kudarcba fulladt. IV. Károlyt elfogták, és családjával együtt Madeira szigetére száműzték. Ezután a magyar nemzetgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Magyarország államformája ismét királyság lett, de király híján Horthy Miklós kormányzói pozícióját szilárdították meg.

Ezután Bethlen nekiláthatott a belpolitika rendezésének. Tudta, hogy ehhez egy szilárd kormánypárti többségre van szükség, ezért 1922 februárjában egyesítette saját pártját, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját a Kisgazdapárttal, létrehozva így az Egységes Pártot. Ezzel hatalmának stabil parlamenti bázist teremtett.
1921-ben egyezséget kötött a szociáldemokrata párttal, ez volt a Bethlen–Peyer-paktum. Ennek az volt a lényege, hogy a szociáldemokraták lemondtak a közalkalmazottak és a mezőgazdasági munkások szervezéséről, illetve a politikai sztrájkok kezdeményezéséről, a kormány pedig kötelezte magát, hogy nem akadályozza a párt és a szakszervezetek működését.

1922-ben Bethlen új választójogi törvényt fogadtatott el, amely vidéken visszaállította a nyílt szavazást és szűkítette a választók körét. 1927-től visszaállították a főrendiház működését. Ezekkel az intézkedésekkel Magyarországon korlátozott parlamentáris rendszer épült ki, erős kormányzói hatalommal.

A legnagyobb feladatot a nemzetgazdaság helyreállítása jelentette, amelyhez pénzre volt szükség. Sokra! 1922-ben Magyarországot felvették a Népszövetségbe, és ez lehetővé tette, hogy az ország külföldi kölcsönhöz jusson. Ez 250 millió aranykorona volt, amivel már rendelkezésre álltak a gazdasági stabilizáció feltételei.
1924-ben felállították a Nemzeti Bankot, amely megkapta a bankjegykibocsátás jogát. Ezzel megkezdődött a pénzügyi helyzet rendezése. Az 1920-as évek második felére a korona elértéktelenedett, ezért 1927-től új pénzt vezettek be, a pengőt. Megélénkült a magyar gazdaság fejlődése: modernizálták a mezőgazdaságot és a könnyűipart, fejlesztették a turizmust. Korszerűsödött a vasúti közlekedés, előre haladt az ország villamosítása. Magyarország felzárkózott a közepesen fejlett agrár-ipari országok sorába.
1927-ben kiszélesítették a kötelező betegbiztosítást, majd bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági ellátást. 1928-ban létrehozták az Országos Társadalombiztosító Intézetet, az OTI-t.

A magyar művelődés- és kultúrpolitika „virágkora” is erre az időszakra esett. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter hivatali ideje alatt soha nem látott művelődési program indult be. 1926-ban népiskolai törvényt fogadtatott el, aminek értelmében 1930-ig három és félezer tanterem és feleannyi tanítói lakás épült meg. Megreformálta a középiskolai rendszert, egyetemi központokká fejlesztette Debrecent, Pécset és Szegedet. Külföldi magyar intézeteket hozott létre többek között Bécsben, Rómában, Berlinben a magyar kultúra közvetítésére.

A Bethlen-korszak külpolitikáját a revizionizmus és a gazdasági piackeresés jellemezte. A kisantant gyűrűjében az ország leginkább Olaszország felé orientálódott. Az olaszokkal 1927-ben született meg az örök barátsági szerződés, amelyet Bethlen és Mussolini Rómában írt alá. 1928-ban Lengyelország kötött szerződést Magyarországgal.
A Bethlen által kiépített stabilitást a gazdasági világválság Magyarországra gyakorolt hatása döntötte romba. A begyűrűző válságjelenségeket a magyar kormányzat nem tudta kezelni, ezért 1931-ben gróf Bethlen István lemondott a miniszterelnökségről.