Hirdetés

Jobbágykérdés Magyarországon a XVIII. Században

3 perc olvasás

I. A földesúri és jobbágyi viszony rendezése a Habsburg birodalomban

A jobbágyoknak több helyre is „adózniuk” kellett különböző módon, ezzel nagyon meg voltak terhelve:

Hirdetés
  • Az Egyháznak a tizeddel
    • Az államnak hadiadóval (15-30 Ft, s egy jó ló 60 Ft-ot ért!), ami állt a porcióból (katonák etetése, ellátása) és a forspontból (katonák szállítása.).
    • A Vármegyének is hadiadóval (1Ft)
    • A földesúrnak a kilenceddel, valamint ajándékot kellett neki adniuk és olykor robotolni a földjein.

Ez ellen a sok teher ellen tiltakoztak:

1735. Békésszentandrásnál Szegedinác Péró által vezetett lázadás tört ki.

1764-ben A székelyeket Mária Terézia be akarta sorolni a hadseregbe, de a székelyek ez ellen tiltakoztak, ezért Mádéfalvát szétlövették: ezt nevezik a Mádéfalvi- veszedelemnek. Ebben a veszedelemben több száz székely meghal, és sokan kimenekülnek a Kárpát-medencéből is. Innen származtatjuk a csángókat. (Az itt kimenekült székelyek lesznek később a csángók.)

Hirdetés

1765-1766: Dunántúli mozgalmak, ennek hatására 1767-ben létrejön az Urbárium (urbér rendezés), amit Mária Terézia ad ki: ezzel, törvényes keretekkel szabályozzák a jobbágyok terheit:

  • A jobbágytelkek határait rögzíti.
    • Megmarad az egyházi tized és az állami adók.
    • A robotterhet heti 1 napi igás robotra, vagy 2 napi kézi robotra határozza meg, de dologidőben a kétszeresét kérhette a földesúr, viszont ezt beszámították az éves robotba.

 

II.    II. József rendeletei a jobbágyság számára

Mária Terézia fia. Jelszava: „Mindent a népért, semmit a nép által.” A nép szolgájának tekintette magát. Felvilágosult, abszolutista, uralkodó, egy egységállamot szeretett volna létrehozni. Nem koronáztatja meg magát, ezért hívják „Kalapos királynak”: 1780-1790-ig van hatalmon.

1784-ben Horioban Kloska által vezetett Román parasztfelkelés bontakozik ki, amit levernek, s ennek hatására 1785-ben megszületik a Jobbágyrendelet: ez a jobbágytelkek védelmére készült. A jobbágyoknak szabad költözési jogot ad, valamint ezen túl szabadon választhatnak pályát (tanulhatnak). Valamint betiltják a jobbágy név használatát. Ezen túl csak parasztnak lehet őket hívni.

 


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!