Magyarország a 18. századi Habsburg Birodalomban
A Habsburgok a 17. század végén kiszorították a törököket, majd a Rákóczi-szabadságharccal szemben megvédték befolyásukat. A harcokat a szatmári béke zárta le (1711), mely a magyar rendiségnek jelentős engedményeket tett:
- működhetett a rendi országgyűlés
- megmaradt a vármegyék önállósága
- a nemesek jogai nem csorbultak
- a szabadságharc résztvevői amnesztiában részesültek.
Nem állt érdekükben a megtorlás, hiszen a spanyol örökösödési háború végén egyedül harcoltak a franciákkal.
III. Károly (1711-1740)
Belpolitika
Uralkodása idején megkezdődött az ország és a gazdaság újjáépítése. A birodalom összefogása hatékony központosítást igényelt (örökös tartományok, Csehország és Magyarország, sok nemzetiségű, kultúrájú, gazdasági fejlettségű területek, más-más rendi jogokkal). Ebből adódóan szavatolta a különböző kormányszervek függetlenségét, így az ország kormányzati önállóságát is. Emiatt egyes központosító intézkedéseket már nem követett ellenállás. Az uralkodó viszont nem állította vissza az ország közigazgatási egységeit (Erdély és a határőrvidékek álltak külön irányítás alatt).
A hadügyet, külügyet és pénzügyet Bécs irányította, a magyar ezredeket a császáriakhoz sorolták be, ugyanis nem volt magyar hadsereg. Az ország lakosságának vallásszabadságot ígértek, azonban III. Károly rendeletben szabályozta a protestánsok helyzetét. A jobbágyok megtarthatták a kiváltságaikat.
A tartalom teljes megtekintéséhez kérlek lépj be az oldalra, vagy regisztrálj egy új felhasználói fiókot!