Magyarország a 18. századi Habsburg Birodalomban

A Habsburgok a 17. század végén kiszorították a törököket, majd a Rákóczi-szabadságharccal szemben megvédték befolyásukat. A harcokat a szatmári béke zárta le (1711), mely a magyar rendiségnek jelentős engedményeket tett:

• működhetett a rendi országgyűlés
• megmaradt a vármegyék önállósága
• a nemesek jogai nem csorbultak
• a szabadságharc résztvevői amnesztiában részesültek.

Nem állt érdekükben a megtorlás, hiszen a spanyol örökösödési háború végén egyedül harcoltak a franciákkal.

III. Károly (1711-1740)

Belpolitika

Uralkodása idején megkezdődött az ország és a gazdaság újjáépítése. A birodalom összefogása hatékony központosítást igényelt (örökös tartományok, Csehország és Magyarország, sok nemzetiségű, kultúrájú, gazdasági fejlettségű területek, más-más rendi jogokkal). Ebből adódóan szavatolta a különböző kormányszervek függetlenségét, így az ország kormányzati önállóságát is. Emiatt egyes központosító intézkedéseket már nem követett ellenállás. Az uralkodó viszont nem állította vissza az ország közigazgatási egységeit (Erdély és a határőrvidékek álltak külön irányítás alatt).

A hadügyet, külügyet és pénzügyet Bécs irányította, a magyar ezredeket a császáriakhoz sorolták be, ugyanis nem volt magyar hadsereg. Az ország lakosságának vallásszabadságot ígértek, azonban III. Károly rendeletben szabályozta a protestánsok helyzetét. A jobbágyok megtarthatták a kiváltságaikat.