XII-XIII. századi nyugat-európai eretnekmozgalmak eszmei sajátosságai – Assisi Szent Ferenc

Bevezetés

Ebben a korban az eretnekmozgalmak az ún. apostoli szegénységi mozgalmak. Ráébresztették az embereket az egyházi vezetők gazdagsága, elvilágiasodása és az invesztitúraháborúk által okozott nyomorgás közötti összefüggésekre; céljuk egy igazságosabb társadalom. Az eretnekség nem azt jelenti, hogy valaki válogat a hittételek (=dogmák) között vagy új, reformgondolatai támadnak. Eretnekekké azért váltak ezek a mozgalmak, mert eszméiket az egyházon kívül kívánták megvalósítani, és kiléptek vagy kirekesztődtek az egyházból. Szent Ferenc az Egyházban maradt, belső reformjaihoz a pápa áldását kérte.

Kifejtés

Legfőbb probléma a pápa és a császár között a főpapság, egyházi tisztségviselők beiktatásának kérdése volt. A pápától kapták a lelki hatalmat, ám mivel a császár hűbéresei voltak, közigazgatási és katonai kötelességeik is fontosak voltak. Ez utóbbi miatt a császár nevezte ki a főpapokat a 12. századig. A főpapoknak, egyházfejedelmeknek ki kellett építeni egy tartományúri rendszert: ennek alapja az anyagiak, az adókból származó gazdagság. A felsőbb papság előkelő társadalmi helyzetét is a gazdagság, műveltség határozta meg.

Így a 12-13. századra Nyugat-Európában az Egyház egyre nagyobb szerepet kapott a világi hatalomban. A Német-Római Birodalomban IV. Henrik már a püspökökre támaszkodott a nagybirtokosokkal szemben. A pápa azonban azt kérte, hogy ő nevezhesse ki a püspököket. Így robbant ki az invesztitúra háború, amely kölcsönös engedményekkel zárult 1122-ben. Ez a Wormsi konkordátum. A háború következményeként a nép még szegényebb lett, ám az egyházi vezetők hihetetlen fényűzésben éltek.

Az invesztitúra háború második szakaszában Barbarossa Frigyes észak-itáliai igényei miatt került szembe a pápával, ám a pápa kerekedett felül (lombard városok támogatásával). A társadalmi hatása ugyanaz lett: a gazdagság-szegénység ellentétét sokan az egyház és a nép szembenállásának nevezték. (A már 11. században elindult keresztes hadjáratok, melyek célja a Szentföld felszabadítása, szintén járványokat, nyomorgást hoztak a népnek.)

Eretnek mozgalmak

Elkezdődtek az eretnek mozgalmak: az egyszerű nép látta a szakadékot az elvek és a gyakorlat között. Az apostol-utódok szerintük elárulták Krisztust a gazdagságukkal, ezért az apostoli szegénységi mozgalmak egy igazságosabb, szegény, apostoli egyházért küzdöttek. Lassan elhidegültek, majd nyíltan elszakadtak az Egyháztól és a templomok szinte kiürültek. A helyi földesurak gyakran támogatták őket az Egyház világi hatalmával szemben. Az eretnekségük abból származik, hogy elvetették a püspök felügyeleti jogát, kívülről érkező folyamatként válogattak a hittételek között. Ám nem értették meg, hogy a szentségek kiszolgáltatása nem függ a pap, püspök erkölcsétől, hiszen azokat Jézus Krisztus nevében szolgáltatja ki. Kiválásuk az egyházból teológiai kisiklás.

(Ekkor a millenarista elképzelések is elterjedtek: a századfordulókon jellemző volt a világvége várás: Jézus utolsó ítéletét az emberek a saját életük idejére tették. Joachim a Fiore tanai szerint: az Atya, a Fiú és a Szentlélek korszakára osztható a történelem. A Szentlélek korszaka, az utolsó ítélet a 11-13. századra tehető.)

– Az albigensek vagy katharok a manicheus eretnekség fő képviselői. Albi város volt a központjuk Dél-Franciaországban, a kathar pedig tisztát jelent. Tanításuk szerint létezik jó és rossz Isten, mennyei és földi világ, tiszta evangéliumi élet. A katharok tagadták a szentségeket, a szentháromságot, lemondtak a magántulajdonról.

– A valdensek (Valdó Péter) szintén Dél-Franciaországban gyűjtötték híveiket. Ők egyedüli törvényként a Bibliát fogadták el, ellenzik a hierarchiát, a szentségeket, a katonai szolgálatot és a tizedet.

– Eretnekmozgalmak voltak a Balkánon a patarénus és bogumil mozgalmak, melyet az adamiták élesztettek újjá. Az adamiták az első emberpár bűntelenségét hangsúlyozták, ruha nélkül jártak.

– Csehországban a huszitizmus. Husz János reformjai: evangéliumi szegénység, két szín alatti áldozás; követői a táboriták és kelyhesek. (Táboriták: szegény kisnemesek kézművesek, plebejusok és jobbágyok, céljuk a feudális rend megszüntetése, földosztást. Kelyhesek: cseh közép és kisnemesek polgárok; törekvéseik a papság kiváltságos helyzetének megszüntetésére irányultak.)