A tatárjárás poklában

A Dunántúl védelmét a frissen kinevezett Geregye Pál országbíró vezette, 1242. januárban azonban a mongolok átkeltek a befagyott Dunán. A magyar védelem az erődített helyekre korlátozódott. Elpusztult Óbuda, Esztergom és Székesfehérvár városa, de a várak tovább dacoltak az ellenséggel. A mongol hadvezetés Kadan vezetésével egy teljes sereget küldött IV. Béla kézre kerítésére, amely feldúlta Horvátországot és Dalmáciát, és már Trau szigetének ostromára készült, amikor Ögödej mongol nagykán halálának hírére megkezdte kivonulását az országból (1242. márc.). A főerő Esztergom alól a Duna két partján, az erdélyi sereg az Olt mentén, Kadan pedig Bosznián és Szerbián keresztül vonult el. A mongol sereg Bulgáriában egyesült és vonult tovább kelet felé.

A mongol birodalmat 1251-ig hatalmi harcok gyengítették, a Kelet-Európában létrejött Arany Horda állama pedig már nem fenyegette létükben a közép- és nyugat-európai államokat.

A tatárjárás hatásai Magyarországra

A tatárjárás pusztítása Magyarország területének nagy részét sújtotta (bár éppen a legnagyobb népsűrűségű területeket a legkevésbé), és a pusztítást fokozta az 1242-ben kitört éhínség, ill. a járványok. A lakosság túlnyomó része a hegyek és a mocsarak védelmébe, ill. megerődített helyekre menekült (kb. 160 vár-város-kolostor maradt mindvégig magyar kézen). Az ország emberveszteségét a régebbi történetírás 50%-ban állapította meg, ma a 15-20% a legelfogadottabb, ám még ez utóbbi esetben is 350-400 000 halottal kell számolni. Az addig expanzív magyarság terjeszkedése megállt, és felerősödött az idegen betelepülés, amelynek első nagy hullámát a visszahívott kunok jelentették. Az ország katonai ereje nem tört meg: a magyarok már 1242-ben haddal foglalták vissza az osztrákok által megszállt nyugati vármegyéket, három év múlva pedig magyar sereg támadott Halicsra. Ebben az évben IV. Ince pápa feloldotta IV. Bélát a császárnak tett hűbéreskü alól.