A tatárjárás és az ország újjáépítése IV. Béla idején

Előzmények

Béla előtt apja, II. András uralkodott (1205-1235). Kettős politikát folytatott, birtokokat adományozott, hogy támogatókat szerezzen, a bevételek emiatt csökkentek, így növelte az adókat és a királyi monopóliumok számát. Ezzel egyre több ellenséget szerzett, amit a megerősödött nagybirtokos bárói réteg ki is használt. Amikor IV. Béla 1235-ben átvette a trónt, bizonyos volt, hogy változtat apja politikáján, hiszen már korábban sem értett vele egyet.

Béla politikája a tatárjárás előtt

Az uralkodó hatalomra kerülését követően célként tűzte ki, hogy visszaállítsa a királyi hatalom tekintélyét. Leszámolt apja híveivel és a királyi tanácsba a saját támogatóit ültette. Elrendelte az elajándékozott birtokok visszavételét. Intézkedéseivel elérte, hogy minden társadalmi réteg ellene forduljon.

Amikor először hírt kapott arról, hogy a mongolok elérhetik az országot is (1236-37 Julianus barát), leállította a birtokok visszavételét. A bárók támogatása viszont ekkor már rég megszűnt. Emellett a tatárok elől menekülő kunokat befogadta az országba, ami belső feszültséghez vezetett, hiszen a kunok még nomád életmódot folytattak, állataik emiatt sok kárt okoztak a magyar földesurak számára. Bélának viszont a bárók ellenségeskedése miatt szüksége volt a harcosokra és ennek a feltételnek a kunok pont megfeleltek.

Tatárjárás

A tatár seregeket Batu kán vezette. 1238-ban felszólította IV. Bélát, hogy hódoljon meg előtte, az uralkodó viszont nem engedelmeskedett. A tatárok 1240-ben elfoglalták Kijevet, aminek hírére a király segítséget kért több európai uralkodótól is, azok viszont a saját háborújukkal, saját problémáikkal voltak elfoglalva és nem érezték úgy, hogy őket fenyegetné a tatár veszély, ezért nem segítettek Bélának. Az egyetlen, aki segítséget nyújtott az osztrák herceg, Babenberg Frigyes volt. Az uralkodó körbe hordoztatta a véres kardot, amivel fegyverbe szólított minden megfelelő korú férfit. Az elégedetlenkedő magyarok viszont vagy egyáltalán nem fogadták el ezt, vagy ha igen, akkor is csak kelletlenül, lassan fegyverkeztek fel.

Ezért a tatárok könnyen be tudtak törni az országba, három irányból is. A fősereg 1241. március 12-én tört be az országba Batu kán vezetésével, a Vereckei-hágón át. A hágónál könnyen legyőzték az ott állomásozó Tomaj Dénes nádor seregét. A támadás déli szárnya Erdélyen keresztül tört be az országba Kadan és Bödzsek vezetésével. Az északi szárny érkezett meg legkésőbb, Orda és Bajdar vezetésével legyőzték a lengyel csapatokat, majd Morvaország felől betörtek az országba. Miután a csapatok bejutottak az országba könnyen eljutottak Vácig, hiszen az Alföldön alig voltak várak vagy megerősített városok, amik lassítani tudták volna őket.

Elterjedt a pletyka, hogy a tatárok között harcolnak kunok is és, hogy az ő hibájuk, hogy a mongol csapatok ilyen könnyen átjutnak az országon, ezért a Pesten tartózkodó Kötöny kun fejedelmet meggyilkolták. A kunok nem hagyták ezt szó nélkül, dél felé haladva, fosztogatva, pusztítva kivonultak az országból, amivel a magyarok győzelme a tatárok ellen még lehetetlenebbnek látszott.

Muhi csata és következménye

A döntő csatára Muhinál került sor, 1241. április 10-11-én. A magyar csapatoknak esélye sem volt, az ország vezetőinek egy része életét vesztette, a király is épphogy meg tudott menekülni. IV. Béla elmenekült, viszont a tatárok követték, ezért segítséget kért az osztrákoktól, ahol az őrgróf átverte, elvette vagyonának egy részét és néhány földjét, segítséget viszont nem adott. A király végül Dalmáciában, Trau várában talált menedéket. Miután a mongol csapatok döntő győzelmet arattak, valamint a király is elhagyta az országot, azt csinálhattak a magyar néppel, amit csak szerettek volna.

A vereség okaként több dolgot is szoktak emlegetni. Ilyen például a rossz hadvezetés és a stratégiai hibák. Például nem várták meg, hogy a tatárok türelmetlenül rátámadjanak a magyar csapatokra, hanem Muhinál rossz körülmények között hagyták magukat tőrbe csalni. A már említett viszályok is idetartoznak, hiszen nem hallgattak a bárók a királyra. Említettem azt is, hogy nem voltak erősebb várak, városok, amik fel tudták volna tartóztatni a mongol sereget, így könnyen átjutottak az országon, a magyarok pedig nem tudtak időben csapatokat mozgósítani.

A tatár győzelmet követően a nép menedéket keresett a mocsarakban, erdőkben, valamint az északon lévő erősebb várakban, városokban. A Duna befagyást követően a tatár csapatok megtámadták a Dunántúlt is. A fontosabb várakat, erődöket viszont nem tudták bevenni (pl. Esztergom, Fehérvár). 1242 márciusában a tatárok váratlanul kivonultak az országból, amire 4 okot szoktak hangoztatni a történészek. Amivel legtöbben egyetértenek az az, hogy Ögödej nagykán meghalt és Batu kán emiatt hazament az új vezető megválasztására. Másik okként szokták emlegetni azt, hogy a tatárok ekkor még nem tervezték elfoglalni az országot, csupán fel akarták mérni az ittlévő helyzetet. A harmadik ok amit támogatni szoktak az az, hogy nem tudták már a sereg számára biztosítani az utánpótlást. Ez viszont elég valószínűtlen, hiszen fosztogatásból és rablásból élt a sereg. Utolsó okként pedig az ellenállást szokták emlegetni, amit a magyarok válthattak ki a mongolokból. Talán ez az, ami legkevésbé hihető sajnos.

Tatárjárás mérlege

Nincsenek pontos adatok arról, hogy mekkora pusztítást végzett az országon a tatárjárás. Rogerius az akitől a legtöbb tudósítás fentmaradt, ezeket a „Siralmas ének” című munkájában lehet elolvasni, természetesen a tartalmát fenntartásokkal kell kezelni. A történészek többsége 15-20 %-os emberveszteségről szokott beszélni, viszont olyan is van, aki 50 %-ot emleget. A pusztítás mértéke eltérő volt az országon belül, főleg a síkságokat, az alföldi területeket érintette, ahol a hadak elvonultak. Ezeket a részeken főként magyarok éltek, ezért a tatárjárást követően az etnikai viszonyok is megváltoztak.

Béla politikája a tatárjárást követően

Miután IV. Béla visszatért az országba hozzákezdett az ország újjáépítésébe. A tatárjárás után következő politikája miatt szokták „második honalapítóként” emlegetni. A már említett népességcsökkenést betelepítésekkel oldotta meg. Visszahívta a kunokat az országba és végleg letelepítette őket az Alföldre. Hasonló volt a helyzet a jászokkal is. Nem véletlenül őrzi több megyénk és településünk nevüket (Pl. Jász-Nagykun-Szolnok megye) A peremterületekre is új nemzetiségek érkeztek. Északra csehek és lengyelek, míg Erdélybe románok.

Mivel tudta az uralkodó, hogy meg kell erősítenie az országot végképp felhagyott a birtokok visszavételével, helyette újra adományozásba kezdett, viszont feltételekhez kötötte azokat. Ilyen volt például a katonaállítás, amivel a banderiális hadsereg alapjait teremtette meg, vagy a várépítés. Emellett ő is építtetett várakat, valamint a városokat falakkal erősíttette meg. Fejlesztette a hadsereget, megnövelte a nehézlovasság számát, a betelepültekből pedig könnyűlovas segédcsapatokat szervezett. Törekedett a békés külpolitikára és próbált szövetségeseket keresni.

Rendelkezéseivel megerősödött az ország védelme, valamint felbomlott a királyi vármegyéken alapuló rendszer.