A németalföldi szabadságharc

1. Németalföl helyzete a XVI. században

A 17 tartományból álló Németalföld a XVI századi Európa egyik leggazdagabb, legfejlettebb, legnagyobb népsűrűségű területe. Kedvező földrajzi fekvése hamar az északi és déli kereskedelem találkozási pontjává tette, ami ösztönzően hatott saját gazdaságára (hajóépítés, posztókészítés, mezőgazdasági termelés) is. A kedvező kereskedelmi lehetőségekkel élve a polgárság megerősödött. 1506-ban a későbbi német-római császár, V. Károly lett Burgundia és Németalföld hercege, aki császárként 1548-ban kiemelte a tartományokat a Német-római Császárságból, spanyol kormányzat alá rendelte őket, s élükre spanyol helytartót nevezett ki.

V. Károly lemondása után a németalföldi tartományokat fia, II. Fülöp örökölte, aki kemény üldözéssel próbálta Németalföldet megtisztítani a protestantizmustól. Az általa kinevezett helytartó, Pármai Margit alatt a németalföldi előkelőségekből álló, eddig irányítószerepet játszó tanács véleményét egyre ritkábban kérték ki, s a megerősödött spanyol uralom megnyirbálta a helyi nemesek előjogait is. A polgárokat leginkább a spanyol gyapjú magas behozatali vámja, ill. a németalföldi kereskedőknek a gyarmatokkal való kereskedésből való kizárása sújtotta.

A nemesség küldöttsége Orániai Vilmos, Egmont és Hoorn gróf vezetésével 1566. április 5-én petíciót nyújtott át Pármai Margitnak, melyben követelték a legkirívóbb sérelmek orvoslását (pl. általános rendi gyűlés (Staten Generaal) összehívása). A helytartó elé járuló küldöttséget az egyik udvaronc koldusoknak (gueux) nevezte (később emiatt lett jelképük a koldustarisznya). Ugyanebben az évben lázadás tört ki a déli tartományokban (a baltikumi gabonaszállítmányok elmaradása és az élelmiszerárak gyors emelkedése miatt). A felkelők megtámadták a katolikus templomokat, képeiket, kegytárgyait – és ezzel együtt az adósságleveleket is – szétrombolták. A spanyol uralkodó az erőszak mellett döntött.

2. I. szakasz (1566-1576)

II. Fülöp Pármai Margit helyett Alba hercegét nevezte ki Németalföld helytartójává, aki 1567-ben tekintélyes hadsereg élén bevonult Brüsszelbe és megkezdte a bosszúhadjáratot. Több ezer embert végeztet ki köztük 1568-ban Egmontot és Hoornt is. A nemesi emigráció vezetőjévé lett Orániai Vilmos 1568-tól többször is betört az országba. A kirobbant felkelésben sorra kerültek a lázadók kezére a tartományok kikötői és városai; a felkelők Dordrechtben rendi gyűlést is tartottak. A király végül 1573-ban visszahívta Alba herceget, de a felkelést lecsillapítani már nem tudta. Az 1574-es dordrechti zsinaton a kálvinizmust tették államvallássá.

3. II. szakasz (1576-1579)

1576-ban a spanyol zsoldosok kifosztották Antwerpent, mire a déli tartományok katolikusai a genti pacifikációban a spanyolok kiűzésére szövetkeztek az északiakkal. 1577-ben Don Juan lett Németalföld herlytartója, aki elfogadta a genti pacifikációt, s 1578-ban bekövetkezett haláláig viszonylagos béke honolt a tartományokban. A Don Juant követő helytartó, Pármai Sándor jó diplomáciai érzékkel használta ki a katolikusok és protestánsokkal egymással szembeni gyanakvását. A déli tartományok a katolicizmus védelmére 1579. januárjában létrehozták az arrasi uniót, amire az északi protestáns tartományok Holand és Zeeeland vezetésével megalapították az utrechi uniót.

1581-ben az utrechti unió kimondta II. Fülöp trónfosztását. 1584-ben egy fanatikus katolikus meggyilkolta Oránai Vilmost, örökébe lépő fia, Orániai Móric kezdetben nem tudta sikeresen felvenni a versenyt Pármai Sándor katonai erejével. A holland tartományok győzelmét végül a kedvezőre forduló külpolitikai helyzet segítette elő (1588: az Armada veresége Angliánál, 1589: IV. Henrik trónralépése Franciaországban, III. Fülöp uralkodásának kezdete trónralépése Spanyolországban). 1604-ben a holland flotta Gibraltárnál legyőzi a spanyol hajóhadat, s 1609-ben 12 évre szóló fegyverszünetet kötnek. A fegyverszünet letelte után – a harmincéves háború kezdeti szakaszában – újra támadásba lendülő spanyolok ugyan kezdetben sikereket érnek el (pl. Ambroggio Spinola tábornok elfoglalja Bredát), a vesztfáliai békével (1648) azonban véglegessé válik Hollandia függetlensége.