Lengyelország a XVI-XVII. században
1. Lengyelország a XVI. század elején
A lengyel feuadális viszonyokra is jellemző az örökös jobbágyság (majorsági gazdálkodás, robotoltatás, röghözkötés) kialakulása, amely az Elbától keletre eső német, cseh és magyar területeken is általános jelenség.
A lengyel birtokosok is növelik birtokaikon belül a majorságok arányát (műveletlen földek, ill. legelők bevonása a művelésbe); a termőföldek 25%-a majorság lesz. A majorsági robot kezdetben (1520 körül) heti egy nap, 1580 körül már heti 2-3 nap, a XVIII. századra pedig már 8-12(!) nap (általában két ember dolgozik a családból 4-4 napot). 1511-ben véglegessé válik a röghözkötés, parasztfelkeléssel mégsem kellett számolni, hisz az elégedetlen parasztok az ekkor lényegesen enyhébb feltételeket támasztó ukrán területekre szöktek át. A lengyel nemesség – melynek aránya a társadalmon belül 7-8% (Európában a legmagasabb, a sorban következő spanyol és magyar nemesség aránya 5-6%) – a majorsági gazdálkodásnak és a gabonakivitelnek köszönhetően jelentősen meggazdagodott, pozíciói megerősödtek. A nemesség 50%-a csak jobbágyteleknyi földterülettel rendelkezett.
A XVI-XVII. századi Lengyelország Közép-Európa meghatározó hatalma. Ekkor már perszonálunió volt Lengyelország és Litvána között, melynek előnyei már a XV. században megmutatkoztak a IV. Kázmér (1447-1492) uralkodása alatt Német Lovagrenddel 1454-1466 között vívott háború idején, amelynek lezárultával a Német Lovagrend a lengyel-litván uralkodó vazallusa lett, s ezáltal Lengyelország a – főként Németországba és Svédországba irányuló – gabonakivitel szempontjából kulcsfontosságú tengeri kijárathoz (Gdansk a Visztula torkolatánál) jutott. IV. Kázmér az 1454-es nieszava-i statútummal kimondja, hogy az adókivetés és a nemesség hadba hívása csak a sejmikek (vajdasági gyűlések) jóváhagyásával lehetséges, János Albert (1492-1501) pedig az 1496-os piotrokówi statútummal („a lengyel nemesség Magna Chartája”) erősíti meg a nemesség jogait.
2. A nemesség küzdelmei a XVI. században
A Sándor (1501-1506) uralkodása alatt, az 1505-ös radomi országgyűlésen hozott Radomi alkotmány kimondta a nihil novi (semmi újat) elvét, mely szerint a Szejm (a lengyel országgyűlés) alsóházának beleegyezése nélkül a királyi tanács semmilyen új törvényt nem hozhat. A Szejm 1562/63-as határozata elrendelte, hogy a főnemesek kötelesek visszaadni a század eleje óta megszerzett királyi birtokokat. 1569-ben reálunióra lép az addig csak perszonálunióban álló Lengyelország és Litvánia (Lublini unió); a külügyeket közösen, a pénzügyeket és a hadügyeket továbbra is külön intézik.
1572-ben II. Zsigmond Ágost (1548-1572) halálával kihal a Jagelló-ház, a trónra a későbbi francia uralkodó, III. Henrik kerül. Henrik 1573-ban a Henrik-cikkelyekben (Articuli Henriciani) megerősíti a lengyel nemesség jogait, ill. aláírja a Pactea Conventát. Henrik csupán azért egyezett bele a számára gyakorlatilag semmi hatalmat sem hagyó rendekletek aláírásába, mert ekkor már számított arra, hogy bátyja halálával ő kapja a francia trónt. A Henrik-cikkelyekbe bekerült a Liberum veto törvénye, melynek értelmében a Szejm csak olyan törvényt fogadhatott el, amely ellen az országgyűlés egyetlen tagja sem tiltakozott; ezzel gyakorlatilag működésképtelenné tette a törvényhozást, ill. létrehozta a lengyel nemesi köztársaságot.
A Pactea Conventa kimondta a vallásszabadságot, ill. francia katonai segítséget ígért Lengyelországnak külső támadás esetén. 1574-ben Henrik a koronaékszerekkel együtt megszökött Lengyelországból hogy elfoglalhassa a francia trónt.
1576-1586 között Báthory István erdélyi fejedelem ül a lengyel trónon (a lengyel nemesek feltételül szabták, hogy vegye feleségül az ekkor 50 év körüli Jagelló Annát). Stabilizálni tudja a helyzetet, s bár az uralkodói hatalmat nem tudja megerősíteni, megnyeri a livóniai háborút.
Lengyelország területe 1582-ben 800 ezer négyzetkilométer, amely III. Wasa Zsigmond (1588-1632) Oroszországgal kötött 1613-as fegyverszünetével 1 millió négyzetkilométerre emelkedik.
Ezt már a hanyatlás időszaka követi; a Wasa-dinasztia harmadik tagja, János Kázmér 1668-ban önként lemond a trónról és Franciaországba megy. Lengyelországot – melyet a lengyel nemesség sikeresen tönkretett – a XVIII. században (1772-ben, 1792-ben és 1796-ban is) felosztják Poroszország, a Habsburg birodalom és Oroszország között, s 1920-ig elveszti önállóságát.
