A Kádár-korszak részletes bemutatása

Az 1956. nov. 7-e és az 1989. okt. 23-a közötti időszakot nevezik Magyarországon Kádár-korszaknak.

Kádár János 1912-ben született Fiumében Czermanik (később a Csermanek nevet használta) János néven. 1945 előtt illegális kommunista, 1948-50 között belügyminiszter volt. 1952-54 között börtönben ült, 1956. nov. 25-től az MSZMP főtitkára, 1956. okt. 30-án a Nagy Imre-kormány államinisztere lett. 1956. nov. 1-jén Moszkvába vitték, ahol rábízták a forradalom leverésének és megtorlásának levezénylését. 1956. nov. 7-én érkezett vissza Budapestre, ahol a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevében átvette a hatalmat. Nagy Imre és közvetlen munkatársai Jugoszlávia budapesti nagykövetségére, Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségre menekült (ott maradt 1971-ig!).

A forradalomban résztvevők nagy része a megtorlástól félve nyugatra menekült. Az MSZMP 1956. decemberi pártértekezlete 1956-ot ellenforradalomnak minősítette. A társadalom ellenállását a kormány csak a szovjet csapatokra és az újonnan szervezett munkásőrségre támaszkodva tudta megtörni.

1957-től megkezdődtek a perek a forradalomban résztvevők ellen. Több mint 3 000 forradalmárt kivégeztek, 22 000 ember börtönbe került, 13 000 embert internáltak (rendőri felügyelet alatt kényszerlakóhelyre telepítettek), a forradalomban részt vevők hozzátartozóit megfenyegették, terrorizálták. A forradalomban részt vevő politikusokat csak később állították bíróság elé, a pereket teljes titoktartás mellett folytatták le.

Nagy Imrét és társait csellel kicsalták a Jugoszláv nagykövetségről és Romániába internálták őket. Mivel nem voltak hajlandók az új hatalommal együttműködni, hazakerültek, és 1958-ban zárt tárgyaláson elítélték őket. Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst és Szilágyi Józsefet 1958. június 16-án kivégezték.

Nagy Imrét és társait  először a börtön sétálóudvarán temették el. 1961-ben kiásták a koporsókat, átkerültek  a Köztemetőbe. A sírok fedőnevet kaptak, Nagy Imre sírjának fedőneve Borbíró Piroska lett.

A későbbiekben a forradalom tabuvá vált, nem lehetett róla beszélni. A hivatalos történetírás meghamisította a forradalom eseményeit. 1957 tavaszán megalakult a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ). Kádár megakadályozta Rákosi visszatérését, követőit kiszorította a hatalomból. Óvakodtak a személyi kultusztól. 1963-ban amnesztiát hirdettek, az 1956-os elítéltek nagy részét szabadon engedték.

A politikai stabilizáció érdekében alapvetőnek tekintették a mindennapos megélhetés folyamatos javítását. Erőltették a mezőgazdaság téeszesítését, mivel a mezőgazdaságból kívánták biztosítani az iparosításhoz szükséges munkaerőt. A kormányzat igyekezett megnyerni a parasztokat, lehetővé tették a háztáji gazdálkodást. (A munkaidő előtt és után a TSZ-tagok állatot gondoztak, szántóföldön, kertben dolgoztak.) 1968-ban új gazdasági mechanizmust vezettek be, ami a piacgazdaság elemeit kívánta beépíteni a gazdaság vérkeringésébe. Alapelv maradt a teljes foglalkoztatás, sok terméknek kötött ára volt. A hatalom ráerőltette akaratát az egyházra, rendezte viszonyát az értelmiséggel, meghirdette a nemzeti egység megteremtésének igényét. Megteremtette a hatalom és a társadalom nagyobb konfliktusok nélküli együttműködését (élni és élni hagyni).

Az 1960-70-es években meghatározóvá vált a nehézipar, de a korszak sikerágazata továbbra is a mezőgazdaság volt. Nemzetközi szinten az ország lemaradása nagy volt. Nőtt a vidéki nagyvárosok lélekszáma, csökkent a 8 osztályt el nem végzők aránya, emelkedett a középiskolákban és a felsőoktatásban tanulók száma. A jövedelmi viszonyok kiegyenlítődtek. Ezeket a reformokat 1974-ben leállították, mert féltek, hogy kikezdik a pártállam működését.

Az 1970-es években több infrastrukturális beruházást adtak át (budapesti metró, balatoni autópálya). Tetőzött a lakásépítési program, közel egymillió panellakást adtak át.

A külpolitikának szűkös mozgástere volt. 1968-ban a Varsói Szerződés tagállamai elfojtották a prágai tavaszt. A 70-es években a jószomszédi viszony keretében ausztriával, az NSZK-val, a Vatikánnal és az USA-val jó gazdasági kapcsolatokat alakítottunk ki. 1978-ban az USA-tól visszakaptuk a Szent Koronát. Az 1973-as olajválság hazánkba is begyűrűzött. a gazdaság képtelen volt alkalmazkodni a világpiaci változásokhoz. A pártvezetés a válságot nyugati kölcsönökkel kívánta elkerülni. A felvett kölcsönök azonban nem oldották meg a válságot, mert az olajválság tovább tartott, mint gondolták. Nem merték az életszínvonalat drasztikusan csökkenteni, a kölcsönök jelentős része az életszínvonal megtartására ment el. Beindult az ország eladósodása.

A lakosság fogyasztása robbanásszerűen nőtt. 1960 és 1980 között a lakossági megtakarítások jelentősen növekedtek. Általánossá vált a mosógép, a TV, nőtt a személygépkocsik száma. Megjelentek a szociális juttatások: ingyenes oktatás, ingyenes egészségügy, lakásépítések támogatása, nyugdíjrendszer. Nőtt a nyugatra utazó magyarok és a Magyarországra látogató nyugati turisták száma. A jólét ára az ország külföldi eladósodása volt. Növekedett az igény a gépkocsik iránt. A panellakásokban élők hétvégi telkeket vásároltak. Kevés baba született, a népesség fokozatosan csökkent. Nőtt a válások és a házasságon kívüli kapcsolatok száma is. Szabadabbá vált a sajtó és a könyvkiadás. A műveket tiltott, tűrt és támogatott kategóriába sorolták (három T). Hivatalosan nem létezett cenzúra, a rendszer  az öncenzúrára épült., az első számú cenzor maga az író volt.

Ebben a korban meghatározó művészek és írók  voltak: Weöres Sándor, Csoóri Sándor költők, Déry Tibor, Németh László írók , Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva színészek, a szobrász Borsos Miklós.

A tudományos élet központja a Magyar Tudományos Akadémia lett. Farkas Bertalan Valeríj Kubaszovval együtt 1980-ban eljutott az űrbe. 1980-ban megjelent Rubik Ernő találmánya, a Rubik-kocka. A fiatalok körében hódított a beat zene és a rock and roll. Népszerű együttesek az Illés, a Metro és az Omega, később az Edda és a Beatrice  voltak. 1983-ban keletkezett az István a király rockopera ( a szövegét Bródy János írta, a zenéjét Szörényi Levente szerezte). Szembeállította a kádári korszakot a mögötte húzódó morális problémákkal. Bemutatója a Városligetben volt.

Az ország eladósodását nem lehetett megállítani. A 80-as években már nem lehetett megőrizni a korábbi életszínvonalat. A „gulyáskommunizmus” 2 fő pillére, az életszínvonal folyamatos emelkedése összeomlott. A lakosság nagy része a csökkenő jövedelmet túlmunka vállalásával egészítette ki. Megjelent a magyar modell (hivatalos állás + magánmunka). Nőttek a vagyoni különbségek, a túlmunkák miatt romlott az emberek egészsége.

A rendszer válságával megkezdődött az ellenzék megszerveződése.  Az első jelentős ellenzéki tanácskozásra Monoron került sor 1985-ben. Felmerült a pártállam megszüntetésének és a politikai szabadságjogok kiterjesztésének követelése.

Jelentős  szerepe volt annak a külpolitikai fordulatnak, melyben nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió a fegyverkezési versenyben alulmarad az USA-val szemben. Gorbacsov szabad utat engedett a térségben a politikai és a társadalmi változásoknak. Megalakultak az ellenzéki pártok:

• 1987: Lakitelek – MDF
• 1988: Bibó István Szakkollégium – FIDESZ
• 1988: Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), Kisgazdapárt

Komoly tüntetések voltak az erdélyi falurombolások és a bős-nagymarosi vízlépcső ellen is.