1. Nyelv és gondolkodás, a nyelv és megismerés viszonya

A nyelv  a gondolkodás, a gondolatformálás, a gondolat közlésének, a cselekvésnek, az emberi létnek egyik legmeghatározóbb eszköze, eleme. Az emberi élet közege a nyelv, összetartó erő, kapocs. A nyelv segítségével sajátítjuk el a kultúrát, válunk emberré. Az emberi kommunikáció legfontosabb tényezője. A jelek segítik a világban való eligazodásunkat, tájékoztatnak, ismereteket adnak át, üzeneteket közvetítenek.

A nyelv és gondolkodás között szoros kapcsolat van. Babits szerint: „Gondolkodni és beszélni: voltaképpen egy. Gondolkodás nem képzelhető beszéd nélkül és megfordítva.” A gondolkodás alapvető feltétele a nyelv, a nyelvi forma; s a nyelv, a nyelvi forma mindig föltételez gondolkodást. A nyelv a valóságot az elvonatkoztató gondolkodás segítségével tükrözi.

Az ember kettős – cselekvő és megismerő – viszonyt alakít ki a világgal. A nyelvben e viszony mindkét fele jelen van, hiszen a nyelvhasználat cselekvés, de egyben a megismerés feltétele is. A megismerés a valóságot a tapasztalatok alapján tükrözik vissza. A nyelv az ismeretek terjesztésének eszköze. Az emberi társadalom fejlődése szorosan összefügg a kommunikáció fejlődésével.

Ennek a fejlődésnek a lépései:

1. Beszéd

2. Írás

3. Könyvnyomtatás

4. Távközlés 

5. Elektronikus információtárolás, és közvetítés

A nyelv fő szerepet kap a tudatos, „átgondolt” gondolkodásban. Pl. problémamegoldáskor, történetmeséléskor, fogalmazáskor. Ekkor beszélünk racionális, irányított, logikus vagy propozicionális gondolkodásról. Szerepelnek benne deduktív és induktív módszerek. (Deduktív: az általánosból az egyesbe történő levezetés, induktív: az egyesből következtetünk az általánosra.) Ilyenkor a szórend, a mondatsorrend alkotja azt a közeget, amelyben az egymáshoz kapcsolódó gondolataink megjeleníthetők és elrendezhetők.

 

2. A gondolkodás és nyelv viszonya háromféleképpen képzelhető el:

1. A gondolkodás elsőbbsége

A gondolkodás univerzális, minden ember gondolkodó lény, a gondolkodás szerkezete, tartalma egyetemes. René Descartes (1596-1650) racionalista filozófus szerint a nyelv alapjaiban az ész, a gondolkodás struktúrájában gyökerezik → a nyelv tartalmilag egyetemes, a nyelvek különbsége csak a szavak hangalakjában van, ezért lehetséges egy egyetemes nyelv létrehozása.

 

2. A nyelv elsőbbsége

A gondolat, hogy a nyelv elsőrendű a gondolkodáshoz képest, a felvilágosodás korából származik. Két nézet van: az egyik szerint nyelv nélkül nincsen fogalmi gondolkodás, a másik szerint a gondolkodás tagolatlan egészként ragadja meg a felfogott szituációt, a nyelv a ki- mondott szavakkal elemzi, strukturálja ezt a gondolatot. Wilhelm von Humbolt (1767-1835) szerint a nyelv a gondolat képzőszerve. Az értelmi tevékenység számára elengedhetetlen, hogy kapcsolatba lépjen artikulált hanggal, különben a gondolkodás nem érhetne el kellő világosságot. Minden nyelvben sajátos világnézet rejlik, egy idegen nyelv megtanulása új világszemlélet elsajátítása. Ezt nevezzük nyelvi relativizmusnak.

 

3. A gondolkodás és a nyelv kölcsönössége

Ez a nézet mindkét irányú befolyás meglétét elfogadja, a nyelv egyszerre áll függő és meg- határozó vonatkozásban a gondolkodással. Egy ide tartozó másik nézet szerint a nyelv és a gondolkodás alapjaiban azonos, a tudat legősibb megnyilvánulása pedig a hangos tudat, amely később differenciálódott egyfelől kommutatív, másfelől cselekvéskísérő beszéddé, ez utóbbi belső beszéddé válva- gondolkodássá.

Az emberi egyed társadalomba születik, abba nő fel, egy közösség tagja, ahol az ismereteket készen kapja. A beszéd fejlődése állandó társas kötödést igényel. Minden gyermek fejlődésére döntő hatással van. Ezért fordítottak már az ókorban is nagy gondot arra, hogy a gyermek környezetében élők ne beszéljenek hibásan! A gyermek kb. 3 éves koráig kialakítja az alapvető beszédhangzási rendszerét, ezzel kialakul az anyanyelv alapfoka. A gyermek képes- sé vált a nyelv használatára, tehát beszél. Megérti a kérdéseket, így a társadalmi kommunikáció részévé válhat.

A nyelvhasználat legfelső foka, a szépirodalmi nyelv is voltaképpen a gondolatok szavakba öntése, azonban érzékletesebb, árnyaltabb a mindennapos ábrázolásnál.

A nyelvi relativizmus szerint nyelv és kultúra között kapcsolat áll fenn, a nyelv az egész kultúrát magában foglalja. Az uráli-finnugor eredetű magyar nyelv kedveli a szemléletességet (szólások, metaforák), a hangutánzást, hangfestést, a konkrétságot. A magyar kommunikáció jellegzetessége az egységesség (nem tagolódik jelentősen különböző nyelvjárásokra), az idézetesség, a változatos hanglejtésformák használata. A Kárpát-medencei interkulturális viszonyokat tükrözi, hogy a nyelvek között többirányú átvétel történt.

A magyar nyelv nyelvtanában alapvetően megőrizte finnugor jellegét, de sokban indoeuropaizálódott. Ilyen változás a gazdag igekötőrendszer létrejötte, a névelők kialakulása, stb.