Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – I. rész

Az Apollón-szobor Veiiből származó terrakottaábrázolások, amelyeket ma a római Museo Nacionale di Villa Giulia múzeuma őriz. Az i.e. VI. századból, az archaikus etruszk szobrászat idejéből való. A szobor meglepően dinamikus. A keskeny orr, a ferde szemek, a görbülő ajkak az etruszk portrékra jellemző jegyek.

A művészi burkolóanyagot gyártó terrakottaszobrászat is a hellénisztikus kor kezdetével, az i. e. III. századtól indult jelentős fejlődésnek. Az ekkoriban keletkezett szobrok gyakran annyira kifinomultak és oly szoros rokonságot mutatnak a kortárs görög művészet emlékeivel, hogy feltételezhetjük, alkotóik Etruriába települt görögök lehettek. Ezek közül az alkotások közül kiemelkedő az a valószínűleg i. e. 300 körül készített agyagszobor, amely két szárnyas lovat ábrázol, és eredetileg a tarquiniai Királyné Oltára-templom homlokzatát díszítette, valamint azok az i. e. III-II. századból származó, a római Villa Giuliában található szobormaradványok (istennőfej, lobogó hajú, töredékes isten- vagy hérószábrázolás). Utóbbiak mintázása erős praxitelészi hatásról árulkodik.

Az etruszk festészet alkotásait a caerei, a tarquiniai, az orvietói, a chiusi és a vulci sírok őrizték meg. Ezeknek a jelentőségét növeli, hogy míg a görög festészet eredeti alkotásainak többsége elpusztult, addig az etruszk falfestészetről a leletek aránylag világos képet adnak. A ma látható etruszk falfestmények csak kis részét képezik azoknak, amelyeket a XIX. század közepétől vagy már a megelőző századokban felfedeztek. Tarquiniában például mintegy hatvan festett sírt találtak, és ma nincs több húsznál; a Chiusiban felfedezett húsz közül ma csak háromban láthatók festmények. A zárt helyen oly sokáig fennmaradt alkotások rövid idő alatt tönkrementek a levegő nedvességének és a látogatók szakszerűtlen kíváncsiskodásának hatására. A kőbe vésett sírokban temperatechnikával, közvetlenül a sziklafalra vagy agyagtapasztásra festettek, míg a mesterségesen épített falakon freskótechnikát is alkalmaztak.

Az egyik legrégebbi festményegyüttest Veiiben, a múlt században felfedezett Campana-sírban találták. A ma már eltűntnek tekinthető freskókról a sír felfedezésekor másolatok készültek. A freskók valószínűleg az i. e. VII. század végén, az i. e. VI. század elején keletkeztek, és amennyire a másolatokból következtetni lehet, az erősen stilizált, fantasztikus állatokat is ábrázoló együttes közvetlen orientalizáló hatást mutatott. Még nagyon archaikusak az i. e. 530 körül készült tarquiniai Bikák Sírja freskói. Az egyiken egy monumentális kútépítmény mellett a korinthoszi sisakot viselő Akhilleuszt látjuk, amint éppen arra készül, hogy rárontson a lovon közeledő, ruhátlan Troiloszra, aki lándzsával van felfegyverkezve. Szintén ekkor készülhettek a tarquiniai Madárjósok Sírjában talált festmények, amelyek nagy pompával megült halotti játékokat ábrázolnak.

  Az etruszk életfelfogás a festészetben fejeződött ki a legszabadabban. A dinamikus, életszerű megjelenítés jellemzi például a Birkózó atlétáknak (a tarquiniai Madárjósok Sírjában) ábrázolását.

Az ugyancsak tarquiniai Nőstényoroszlánok Sírjában és a Triclinium-sírban ötletes és ragyogóan színezett lakoma- és táncjeleneteket láthatunk. A Leopárdok Sírjának festészeti témája egy lakoma. Mindezek a festmények az i. e. VI. század vége és az i. e. V. század eleje közötti időszakban készültek. Az orvietói Golini-sírok i. e. IV. századból való festményei realisztikusabbak, míg az i. e. 300 körül keletkezett tarquiniai Tomba dell’Orco rajzstílusa „görögösebb”. Száz évvel későbbi a rendkívül jelentős vulci Francois-sír (nevét felfedezőjéről kapta) együttese. A falfestményeket 1862-ben lebontották a sír faláról, és ma Rómában, a Torlonia család tulajdonában láthatók. Tematikájuk változatos: a trójai háborújelenetei mellett az etruszkok harcát ábrázolják a rómaiak ellen.

A képzőművészetekben kiemelkedő tehetségű etruszkok kitűntek szilárd építésű városfalaikkal is. A várost fellegvárnak, erődnek tekintették, és ez a felfogásuk is fejlesztette adottságaikat. Hagyományosan nekik tulajdonították több latiumi csatorna építését, sőt, etruszknak tartják a Cloaca Maximát és Róma legrégibb városfalait is