Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – I. rész

Először azért keveredtek háborúba, mert Rómából és Latiumból kiűzték a Tarquiniusok etruszk uralkodóházát, majd i. e. 505-ben a küméi Arisztodémosz verte szét délen az etruszkok seregét. Néhány évtizeddel később, i. e. 474-ben a szürakuszai Hierón tengeri győzelmet aratott az etruszkok felett a küméi partoknál, és ettől kezdve a szürakuszaiak megakadályozták, hogy az etruszkok tényleges hatalmat gyakoroljanak tengeri birodalmuk, Korzika és Elba felett. Róma és Veü ádáz háborúskodása i. e. 480-ban vette kezdetét, és egészen i. e. 396-ig elhúzódott; néhány évvel később már a gallok pusztították a Pó vidékének etruszk településeit. Az i. e. IV. század elején az etruszkok a legkorábban elfoglalt területeikre szorultak vissza, de az elkövetkező kétszáz év folyamán ez a vidék is fokozatosan Róma hatalma alá került. A rómaiak egymás után hódították meg a nagy etruszk városokat: Caerét, Tarquiniát, Vulcit. Végül aztán a köztársasági Róma utolsó századában, i. e. 82-ben Sulla leigázta az etruszkokat, akik hamarosan asszimilálódtak, elrómaiasodtak.

Az etruszkok ragaszkodtak sajátos vonásaikhoz, és ez gátolta politikai fejlődésüket. Nyelvüket mindaddig megőrizték, amíg önállóak voltak. Az etruszk ábécé ismert, olvasható ugyan, de ennek a semmiképpen sem indoeurópai nyelvnek eddig csak kevés szavát sikerült azonosítani. Az etruszkok nem tudtak egységes államot létrehozni. Az eleinte monarchikus berendezkedésű, később a helyi oligarchia által irányított etruszk városok függetlenek voltak, és csak alkalmanként, a mindannyiukat fenyegető veszély láttán léptek szövetségre.

Az etruszkok mindvégig tengeri nép maradtak. Élénk kereskedelmet folytattak, különösen a Kelettel, és ez magyarázza kulturális kapcsolataikat a görög világgal történetük egész folyamán. A kezdeti időszakban halottaikat elhamvasztották, később áttértek a csontvázas temetkezésre, s elterjedt a szarkofág is. A síroknak több típusa ismert. A leggyakoribb a sziklába vágott; mások külső formája a kerek halom (tumulus), amelynek alsó szegélye egy magas, peremes kőfal. Ezt az utóbbi sírtípust a rómaiak is átvették.

Az etruszk művészetre vonatkozó ismereteink legnagyobb része a sírokból előkerült leleteken alapul. A nagyméretű sírkamrákhoz vagy a sugarasan elhelyezett fülkékhez föld alatti folyosón keresztül lehetett eljutni. A sírkamrát vagy sziklafalba vésték, vagy – a sík vidékeken – faragott kövekből építették, majd kapu alakú földhányással fedték. A kamra mindkét esetben a lakóház belsejét utánozta, tetőzete pedig megőrizte a faépítmények tipikus szerkezetét.

A nagyobb méretű sírkamrák mennyezetét faragott pillérekkel támasztották alá. A pillérek és oszlopok kiképzése változott az idők folyamán. Egyesek a kezdetleges dór építésrendet követték, másokon az ión művészet orientalizáló ízlésének jegyei láthatók, és használták az ión oszlopfő alapelemét, a kétoldalt kinyúló volutákat is.

Politikai hatalmuk fénykorában az etruszkok nagyon gyakran temetkeztek mauzóleumszerű, nagy kőtömbökből épített, pillérekkel alátámasztott sírokba. Ez a temetkezési mód elég világosan emlékeztet néhány kisázsiai vidék sírkamráira. Arról nincs tudomásunk, hogy a közép-itáliai etruszk sírokhoz hasonló típusokat használtak volna az európai szárazföld görögjei. Mindebben joggal láthatjuk tehát a Kelethez való kötődés meglehetősen világos jegyeit, ami pedig nehezen egyeztethető össze azoknak az olasz etruszkológusoknak az elméletével, akik az etruszk civilizáció fejlődését teljes egészében úgy magyarázzák, mint egy kizárólagosan itáliai jellegű történelmi és kulturális folyamat eredményét. A régész számára ezek a nagyméretű, föld alatti sírok néha különösen jelentősek, mert elég pontosan lehet következtetni belőlük arra, milyenek lehettek az etruszk lakóházak. Ne feledjük ugyanis, hogy az etruszkok lakóépületeiből a legszerencsésebb esetekben sem maradt fenn más, mint az alap; nyilván kevéssé időálló anyagból épültek, és a háborúk során is tömegesen pusztultak.

Néhány sír alaprajza arra mutat, hogy a jellegzetes etruszk lakóházban megvolt az az épületrész, amely később atriumként a római ház leglényegesebb eleme lett: egy középső, mennyezetén nyitott helyiség. A sírokban az atriumnak egy központi elhelyezésű, négyszögű helyiség felelt meg, amelyet négy vagy több pillér határolt. Ebből a teremből a sír bejáratával szembeni falon kamra vagy fülke nyílt, amely az etruszk lakásmodellben a római ház tablinumával volt azonos.