Az antik Róma – Az etrusz művészet és Róma művészete a Iulius- Claudius-dinasztia kihalásáig (i. sz. 68) – I. rész

Az etruszkok kerámiaművészete szorosan kapcsolódott ugyan a görögökéhez, de teljes függésről mégsem beszélhetünk. A XVIII. században és a XIX. század nagyobbik felében híresek voltak a Toscanában és Campaniában felfedezett ún. etruszk vázák, de ez a hírnév tulajdonképpen görög vázafestőket illetett volna meg. A tévedés a múlt század közepe táján tisztázódott. Nem kétséges azonban, hogy a századokon keresztül, nagy mennyiségben behozott görög vázák elősegítették Etruriában egy érdekesen díszített, szándékában a görögöt utánzó kerámiaművészet kialakulását. A görög mintára kifejlődött etruszk kerámia az i. e. VII-VI. században korinthoszi és rhodoszi hatást mutat; később tipikusan ión és attikai ihletésű példányok is megjelentek. Az i. e. VI. században több helyi műhely is jelentős számban gyártotta a feketealakos vázákat. Hasonlóképpen helyben készültek azok a vörösalakos vázák, amelyeknek az előállítási helye Falerü volt.

Etruria ekkor már athéni mintákat követett. Az etruszk kratérok, hüdriák és különböző csészék helyi jellege a rajz nagyobb kifejezőerejében nyilvánult meg, míg a díszítőelemeket erősen leegyszerűsítették. Mindemellett volt az etruszkoknak egy sajátos kerámiafajtájuk is, amelyet ma az olasz bucchero szóval szokás jelölni. Ennek technikáját a görögöktől vették át, akiknél ez a műfaj háttérbe szorult, míg az etruszkoknál általánossá vált.

A bucchero-serlegek és egyéb edények felülete rendkívül egyenletes. Színük élénken csillogó fekete, és alakjuk a bronz- vagy ezüstedények alakját utánozza. A buccherónak két változata van: a vékony falu bucchero sottile, amelybe gyakran Keletről származó díszítőmotívumokat karcoltak és a vastagabb falú bucchero pesante, amelyre pecsétlőhengerrel vagy negatív formával nyomták rá a díszeket.

Gazdag vas-, ón- és rézlelőhelyeinek köszönhetően Etruria fémkohászata igen fejlett volt. Az etruszkok kiváló bronzszobrászoknak bizonyultak. Tehetségük nemcsak nagyméretű alkotásokban nyilvánult meg; a legkisebb tárgyak esetében is képesek voltak összeegyeztetni a művészi célt és a gyakorlati hasznosságot. Az etruszk bronzszobrászat fénykora az i. e. Vl. és i. e. V. század közé esett. A nyilvánvalóan keleti hatást mutató, táncosnő formájú bronzkandeláber (British Museum, London).

 Az etruszk művészetnek egy másik fontos fejezetét alkotják a trébeléssel díszített fémedények. A csonka kúp alakú situlának a rituális tisztálkodásban lehetett szerepe. Ez az edénytípus nagyon divatos volt Etrurián kívül is, és egész sor i. e. VI-V. századi példánya ismert ma is. Több vízszintes sávra osztott reliefdíszítésük a mindennapi élet és a kultuszokjeleneteit tartalmazza. Kiemelkedő példánya a bolognai Museo Civicóban található ún. Certosa-situla, oldalán négy sorban elrendezett domborművekkel. A fémfelületre tűvel karcolt ábrázolás a cisták – fedeles, henger alakú, lábakon álló fémedények kozmetikai szerek tárolására – készítésében kapott jelentős szerepet. A füleket kecsesen kidolgozott bronz szoborcsoportok alkotják. Nemes tűrajzaik mitológiai témákat ábrázolnak. Néhány darab az i. e. IV. századból a Rómától délre található etruszk településről, Palestrinából (Praeneste) került elő. Az etruszkok kitűnően alkalmazták a bekarcolt rajzot kerek tükreik hátlapjának díszítésére is.

A toscanai sírokban talált finom bronzedényekben, cistákban az arisztokrácia asszonyai tartották ékszereiket vagy szépítőszereiket. A műfaj legmesteribb darabjának az i. e. 300 körül készült Ficoroni-cistát tartják (Museo Nazionale di Villa Giulia, Róma). Ötvösművészetük, pontosabban nagyszerű ékszereik révén az etruszkok kiemelkedtek az ókor népei közül. Szerencsére művészetüknek ezt a műfaját a jelentős számban megőrződött alkotások révén elég jól ismerjük. Az i. e. VII. és az i. e. V. század között az etruszkok csaknem megszakítás nélkül használtak egy díszítési technikát: a már kikalapált aranylapot a filigrán és a granuláció technikáját kombinálva díszítették, vagyis apró aranygömböcskéket alakítottak ki, és ezeket egy sajátos eljárással szilárdan a fémlemezhez erősítették. Az aranygömböcskékkel ornamenseket és figurális ábrázolásokat (kutyákat, madarakat, szfinxeket, oroszlánokat stb.) rajzoltak ki. Néhány ékszeren az alakokat ábrázoló trébelt díszítés és a granuláció hatásos ellentéte figyelhető meg. Ilyen például a párizsi Louvre híres etruszk ékszerkészletének aranyfüggője, amely egy szakállas, kétszarvú folyamisten, talán Akhelóosz arcát ábrázolja. A granulációs technika idővel háttérbe szorult, és később az ékszereket inkább trébelt, pántokkal összefogott fémdarabokból állították össze.