Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (1844) elemzés
Gondolatok a könyvtárban (1844)
A mű záradéka pozitív értéket mutat fel: a küzdésre hivatkozik. Ezután a vers még egy pozitív értéket megnevez, a küzdés lehetséges eredményét, ami kizárólag a nemzeti létre vonatkozik. A vers korábbi része a világtörténelem egészének a célját vonta kétségbe. A szövegnek csak befejezése van, megoldása nincs, s a megoldás hiánya nem csorbítja a költemény szerves egységét.
A vers felütésének első sora hasonlít a pokol kapuján lévő felirathoz (Dante: Divina commedia). A vers filozofikus költemény, amely hat részre tagolódik.
Az I. szakasz „az emberiségnek elhányt rongyai”-ként jeleníti meg a könyveket. A mű kulcsszava: „rongy”. Majd általános tanulság leírása következik. Ezután a társadalmi igazságtalanság képeiben az utilitarizmus, a haszonelvűség gondolatai jelennek meg.
A II. szakasz „Miért e lom?” kérdéssel kezdődik, ahol a „lom” az irodalom, szépirodalom szót jelenti. Ezután az irodalmat szellemi tartalomra (erkölcs, törvény-igazság) és anyagi megjelenésre (a valós élet, melyből az irodalom és a könyv merítkezik) bontja, s ezek között ellentétet fedez fel, hiszen a szellemi tartalom ellentmond a valós életnek (az anyagi megjelenésnek).
A III. szakaszban a rongy = könyv(tár) azonosítás után a könyvek és az irodalom hasznára kérdez rá. Erre a válasz: keserű, ironikus tagadás. Hasznosság szempontjából nincs értéke, értelme az irodalomnak, a könyveknek.
A IV. szakaszban az eddigi kultúra elpusztításának kérdése merül fel. A művek (az irodalom) szellemi tartalma értékes, de a társadalom nem tudja felhasználni. Ha elpusztítjuk a műveket, akkor érték tűnik el. Ha elégetjük a könyvet, akkor elpusztítjuk az egyetlen jót is, ami azonban nem hasznos.
Az V. szakasz már kétségbeesetten tagadja meg a mű eddigi logikáját. Az állam ideájaként Amerikát említi, de ez magában hordozza a feszültséget, hiszen a feketéket ott is gyűlölik.
A VI. szakaszban Vörösmarty a „mégis fáradozni kell” gondolatmenetét jeleníti meg, mely szerint a jövőben talán eljön az igazság és a szeretet. Ez a társadalmi egyenlőség utópisztikus jelképeként jelenik meg. Az embernek ezért kell küzdeni, ezt kell létrehoznia. „Mi dolgunk a világon? küzdeni,” Lehet, hogy cél elérhetetlen, de tenni kell a jövőért, mivel ha így élünk csak akkor halhatunk meg nyugodtan boldogan. A vers zárlata hasonló Madách: Az ember tragédiájának befejezéséhez.
