Vörösmarty Mihály gondolati költeményei
Vörösmarty Mihály gondolati költeményei
Vörösmarty 1800-ban született Pusztanyéken, elszegényedett családban. Középiskolába Székesfehérváron a ciszterci és Pesten a piarista gimnáziumba járt, majd a pesti egyetemen filozófiát és jogot tanult. Édesapja halála után, 1817-ben, hogy magát és családját fenntartsa, nevelő lett a Perczel családnál Pesten, majd Börzsönyben. Szerelmes lett Perczel Etelkába, azonban viszonzatlan volt. Ebből az érzésből születtek meg legszebb romantikus költeményei. 1822-ben Görbőre ment joggyakorlatát teljesíteni, itt Habsburg-ellenes mozgalmakkal ismerkedett meg. Ezek kihatottak későbbi életére és identitására. Ezek az érzelmek vezettek el a Zalán futása című eposz megírásához. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Az 1832-36-os országgyűlés lezárása alkalmából született meg meghatározó költeménye, a Szózat. 1836-ban megalakította barátaival a Kisfaludy Társaságot, amely a magyar irodalmi közélet fontos egyesülete lett. 1842-ben a forradalmi mozgalom egyik első csoportosulásának, az Ellenzéki Körnek az alelnökévé választották. 1843-ban feleségül vette Csajághy Laurát, aki 25 évvel fiatalabb volt nála. A szabadságharc után bujdosni kényszerült, majd a pesti bíróságon végül feljelentette magát, ám Haynau kegyelemben részesítette és Nyékre költözött. Ebben az időszakban írta kései nagy verseit. 1855-ben Pesten halt meg. Ő volt az első költő, aki csak irodalmi tevékenységéből meg tudott élni. Vörösmarty a romantika korában alkotott. Ebben a korban jelentek meg fontos gondolati költeményei. A Guttenberg-albumba: 1839. szeptember 5. előtt
A könyvnyomtatás feltalálásának 400. évfordulójára kiadott kötetre utal a cím. Műfaja ódai emelkedettségű epigramma. A romantikára jellemző látomásosság társul hozzá. A felvilágosodás és a liberalizmus eszméit összegzi. Egyetlen többszörösen összetett mondat, melynek késleltetett főmondata – utolsó két sor – határozott bizakodást sugall. Az elkövetkező változásokat nem nemzeti kereteken belül képzeli, hanem világméretűnek A változásokat a békés fejlődéstől várja. Ezt mutatják, hogy az igék emberi cselekvés helyett a bekövetkező eseményekre utalnak. A cselekvő ember csak a végén jelenik meg. Felsorolja a jövő képeit, melyik kor az, amelyik az emberiség számára ideális, méltó az emberiség megbecsülésére Mai nyelvérzékünk a „ha” kötőszavas mellékmondatokban kételyt érez, de a „ha” kötőszó eredetileg időhatározói jelentésű volt. Gondolatok a könyvtárban: 1845
Gondolati költemény, filozófiai elmélkedés, egyetlen választ kereső monológ. A vers első 8 sora rögzíti a beszédhelyzetet és előlegezi a témát. Az évezredek felhalmozott emberi tudását és műveltségét megtestesítő könyvek/könyvtár nem teljesítette be az emberiség boldogságát. Megkérdőjelezi a könyvek és a tudás további szükségletét. Zaklatott kérdésekkel, felkiáltásokkal fejezi ki: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” „Égessük el a könyveket?”. Leírja miből lettek a könyvek, majd megállapítja, hogy irtózatos hitványság minden – „Országok rongya! könyvtár a neved.” . A következő érv, egy új eszme megjelenése, az utópista, szocialista eszme. Zárókérdései a történelemmel kapcsolatosak. Ha a történelem körforgásszerű, mi az ember dolga. Erre két választ kapunk. Az első általánosabb, az ember dolga a munka, a másik már konkrétabb, a legnemesebb küzdelem a nemzetért folyik. A vers zárlata utópista, itt Kölcsey Parainesis versére gondol. Az emberek: 1846
Vörösmarty egyik legpesszimistább műve. Szerinte az emberség megváltoztatására nincs remény, a tragikus kétségbeesésnek nincs határa. A mű kompozíciója lefelé haladó. A reformkori társadalom ellentmondásainak feloldhatatlanságát, a rendi liberalizmus kétségbeesését vetíti Vörösmarty az egész emberiség sorsára, történelmére. A gyötrelem kínlódásai számokkal jelölt egyes versszakokra tördelik a költeményt. A lírai én világ nevében beszél – T/2. Az emberiség múltjának, jelenének, jövőjének története, kudarcok, emberellenes bűnök sorozata. A vers értelmezhető szózatként, hiszen beszélője irracionális, földöntúli tudást oszt meg a megszólítottakkal, az emberekkel. A megszólítás szerepe nem tanítás, hanem az emberek szemének felnyitása – „nincsen remény!” –, tehát inkább szembesítő jellegű. Az ember gonosz, egyszerre gyilkos és áldozat, az ember megválthatatlan, minden hiábavaló. Összeomlottak a felvilágosodás elvei, hitüket vesztették az utópista szocialista tagok, a hanyatlást nem követi fejlődés, helyette apokaliptikus pusztulás. Vörösmarty már abban a korban a nemzeti emlékezet egyik legfontosabb alkotójaként élt az emberek tudatában és talán még ma is.
