Thomas Mann: Mario és a varázsló (1930)
Az elemzés során fő probléma a vulgarizálás veszélye. Hamar kész az ítélet, hogy Cipolla, a varázsló a fasizmust jelképezi. Ha ez így volna, nem tekinthetnénk másnak, mint allegóriának. Szimbolikus értelem és realitás egészen különleges, talán Mannra egyedül jellemző módon játszik egymásba a műben.
A mű témája egy különös bűvészet, amely tragikus véget ér. A cselekményben az író maga meséli el egy olaszországi nyaralás történetét; sok apró részlettel jellemzi a húszas évek Itáliáját, a hatalomra jutott fasizmus légkörét. Torre di Venerébe, a kis fürdőhelyre bűvész érkezik, és az író családjával együtt elmegy a meghirdetett előadásra. Cipolla nem a szó szokványos értelmében bűvész, artista, hanem hipnotizőr. Mutatványainak sajátos jellegéről az alábbiakban még szólunk. Utolsó produkciójaként egy fiatal pincért arra kényszerít, hogy benne, a visszataszító nyomorékban szerelmesét lássa, és megcsókolja. Mario öntudatra ébredése után megalázottságát mintegy megbosszulva, lelövi a szemfényvesztőt.
Ez a röviden összefoglalható történet önmagában még nem sokat árul el a műről. Főként a légkörteremtés művészetét kell megvizsgálni a mondanivaló kibontakoztatásához.
Torre di Venere bemutatása és az augusztusi főszezon ismertetése után olyan apróságokat mond el az író, amelyek – minden jelentéktelenségük ellenére is – jelenségei, megjelenési formái valami mélyen fekvő bajnak. Már az első napokban sem étkezhetnek a Grand Hotelban, a kellemes, piros ernyős üvegverandán, és az orvos véleménye ellenére kénytelenek eredeti szobájukat másikkal felcserélni, mert a szomszédban lakó olasz hercegnő félti saját gyermekeit a – nemrég lezajlott szamárköhögés miatt éjjelente még kissé köhécselő – Mann-gyerektől. A következőkben kellemesebb élményről, a pensione Eleonórában töltött időről számol be az író, de már itt felcsendül egy motívum; amelynek a jelentését a bűvészesten fedezzük fel. Angiolieri asszony, a tulajdonosnő régebben a nagy színésznő, Eleonore Duse társalkodónője volt, családias villájában rengeteg emlék tanúskodik erről. „Érdekes múltjának kultusza egy kevéssé jelenlegi vállalkozásának vonzóerejét is növelni hivatott; a rokonszenves, de gyenge akaratú asszony életének ez a fő tartalma, mely azonban egyéniségének önkéntes feladásához, az erősebb személyiségnek való teljes behódoláshoz vezet.” Röviden: Angiolieri asszony később Cipolla akarat nélküli bábjává, kitűnő médiumává válik, s ez már félelmetes hatást kelt a nézőkben. Ez az egyéniség feladására-való készség nyilatkozik meg – az adott polgári életkeretek között veszélytelen formában – a családi penzió Duse-kultuszában. Mannra jellemző módon az új lakóhely bemutatása tehát nem hanyag eleme az elbeszélésnek; hangulata feloldja kissé az előzőkben elmondott zavaró eseményeket is. Mann azonban nem szándékszik az előző hatást teljesén elmosni: „Mégsem éreztük jól magunkat igazán. Talán szállásváltoztatásunk ostoba indítóoka furkált bennünket – én a magam részéről bevallom, nehezen felejtem el az ilyen útszéli gyarlóságokat, naiv hatalmi túltengés, igazságtalanság, szolgalelkűség okozta összezördüléseket.” Mindezt a „nép rémuralma” még fokozza, majd két, ismét jelentéktelennek tűnő mozzanat: a szörnyű kamasz, Fuggiero bemutatása, valamint a tengeri fürdő olasz közönségének botránykeverése, amely a kis nyolcesztendős Mann-Iányka körül gyűrűzik. Szülei ugyanis megengedték, hogy levegye és kiöblítse fürdőruháját. Mindkét mozzanat már át van itatva a nemzeti öntudat, a- rossz értelmű hazafiság fenyegető hangulatával. „Valahogy hiányzott körülöttünk az ártatlanság, a természetesség; ez a publikum »tartott magára« – először nem is tudta az ember, mi értelme van ennek: adta a méltóságost, egymás és az idegenek előtt komoly rátartiságot, éberen vigyázott, tiszteletszomjat mutatott – mi ez? Azután az ember rájött, hogy politikáról van szó, a nemzeti eszme forog szőnyegen.”
Megfigyelhető a sajátos manni szerkesztésmódot. Akárcsak Angiolieri asszony esetében, itt is előrevetít valamit, aminek a későbbiek villámfényénél világosodik meg az értelme.
Az első pillantásra csak önkényesen odavetett apróságok hangulatteremtő ereje, a továbbiakban kibontakozó funkciója indokolja ezt a hosszú első részt. A második már a bűvészest előkészületeivel és az előadással foglalkozik.
Lapozz a további részletekért