Tamási Áron: Kivirágzott kecskeszarvak

Tamási Áron jelentős XX. századi író, a romániai magyar irodalom egyik legismertebb alakja.

„Életművének kapujában ott áll a tilalomfa: utánozhatatlan”- írta róla Sütő András, s ezzel rátapintott Tamási Áron művészetének lényegére, a prózairodalmat gyökereiben megújító eredetiségére. A szülőföld, a „kiröpítő fészek” jelentősége talán egyetlen írónk, költőnk életében és életművében sem annyira jelentős, mint az övében. Egyetlen és leghűségesebb múzsája: a szülőföld emberi és tárgyi valósága.

Novellisztikájában megfigyelhető a népélet realitásainak és a világot természetfölöttiségében is természethűen benépesítő népi képzeletének a szintézise. Babonás hiedelmekből és tudományos ismeretekből táplálkozó Tamási világképe, miként az egész népköltészeté a Jó és a Gonosz örök harca. Sokszor nem is a cselekmény a fontos, hanem a játékos hozzáállás, a kozmikus világrend tudomásulvétele. „A hősök szinte könnyed eszközök a Sors kezében: pehelyként szálló kiszolgáltatottjai varázslatoknak. Ám minél  több a boszorkányság, annál pontosabbnak, megfoghatóbbnak kell lennie a miliőnek, amelyben a különös-furcsa alakok életre kelnek és betöltik rendeltetésüket.” (Z. Szalai Sándor: „Hit a harcban, remény a bajban,1991)

Tamási műveiben megjelenik a korabeli székely falu valósága, megismerjük a székely ember gondolat- és érzésvilágát. Beszédükben is alkalmazkodtak a természet és a társadalom viszontagságaihoz. Szabédi László Tamási párbeszédeit „szikra-feleselgetéseknek” nevezte. Tamási novelláiban kibontakozó írói világ ezekre a párbeszédekre épül. Rövidek, tömörek, kérdezz-felelek-jellegűek, valamilyen hétköznapisággal indítanak és a párbeszéd csattanója egy elvont gondolat, egy egyetemes értékű filozófiai bölcsesség.

A „Kivirágzott kecskeszarvak” című művét 1933-ban írta, és műfaja  novella. Rövid, tömör, csattanóra épülő történet, amely az élet egy mozzanatát örökíti meg. Kevés helyszínen, rövid idő alatt játszódik a történet,  és kevés szereplőt vonultat fel az író. Szerkezetét tekintve különös a novella, mivel hagyományos, metonímikus novellaként indul, majd hirtelen átvált metaforikusságba.

A történet az emberi tudat mélyére nyúlik vissza, az elfojtott vágyak és ösztönök világába. A realista novellának induló mű szürrealista, néhol abszurd színezetet kap. A történet színhelye és ideje realisztikus: a székely falu képe bontakozik ki előttünk. Egy nyári estén, két fiú, Ádám és József a lányos házhoz igyekeznek. Rendhagyó lenne a történet, ha már nem az elején valami furcsasággal indítana: Ádám beszélget a Holddal. Ez sejteti a különös folytatást. A bibliai nevek jelképesek: Ádám az emberiség atyja, József, a látó, a szemérmes. Viselkedésük igazodik a nevükhöz: Ádám a kezdeményező, a bátor, akinek unszolnia kell Józsefet, hogy menjenek be a lányos házhoz. Kettőjük évődése, vitája humoros, mulattató, már-már gyerekesnek tűnik. Az udvar a beavatódás színhelye, metaforikus jelentéssel bíró helyszín.

A bonyodalmat a vénasszony megjelenése indítja el, aki furcsa rituálét űz a fekete éjszakában. A fiúk kővel dobálják meg, mire az fekete kecskévé változva megbabonázza őket, rontást küld rájuk: kecskévé változtatja őket. Az átváltozás folyamatát különféleképpen élik meg. Eleinte féktelen jókedvet éreznek, majd megrémülnek, végül pedig önfeledten örülnek az új létállapotuknak, amelyben teljesen szabadon élhetnek. a lányos házban veszik észre magukon  ,hogy az átváltozásnak külső jelei is vannak: szakálluk nő, feladják a civilizált emberi viselkedés normáit. Szűknek érzik az emberi életteret, a szabadba vágynak. Útközben átélik az átváltozás örömét, és boldogan mekegnek az úton. Az átváltozás visszafordíthatatlan, és a teljes öröm metaforájává válnak a kivirágzott kecskeszarvak. Egy másik világba, a létezés egy más formájába lépnek át, amely új lehetőségeket nyújtott számukra.

A novellában az alábbi mítoszok jelennek meg: átváltozás, beavatás, lélekvándorlás, a rontás. A boszorkány a fekete mágiát képviseli, József gyávaságában megjelenik a bibliai József-Putifárné viszonyra való rejtett utalás, míg a reális, objektív idő keretei közé (szombat estétől vasárnap délig tartó időszak) beékelődik egy misztériummal teli, bibliai, mitikus idő. Az értékrendek viszonylagossá válnak, a természet törvényei a civilizált emberi világ törvényei fölé emelkednek.