Hirdetés

Szabó Lőrinc – Tücsökzene

11 perc olvasás
Szabó Lőrinc – Tücsökzene

Szabó Lőrinc Tücsökzene című versciklusának szerkezeti, tematikus vonásai az életrajz fényében

Szabó Lőrinc Kossuth- és József Attila díjas költő, műfordító, a késő modern magyar líra, a Nyugat második nemzedékének egyik legkiemelkedőbb alakja, aki a leíró-ábrázoló költészetet intellektuális tartalommal megtöltve teremtette újjá.

Hirdetés

Szabó Lőrinc részletes életútjáról és főbb műveiről a következő linken olvashatsz: https://erettsegi.com/tetelek/irodalom/szabo-lorinc-eletutja-fobb-muvei/

Szabó Lőrinc 1934-től a népi írók mozgalmával, majd egy időre jobboldali politikai körökkel került kapcsolatba. 1943-tól a hivatalos politika támogatása jelent meg írásaiban. 1945-ben jobboldalinak bélyegzett politikai múltja végett vizsgálati fogságba került, „feddéssel” igazolták, publikációs tilalmak sújtották.

A Tücsökzene című művének írását 1945 nyarán kezdte el a költő, amikor ugyan ejtették végül az ellene felhozott vádakat, azonban hosszabb ideig kizárva maradt az irodalmi közéletből. A Tücsökzene önéletrajzi versciklus, azonban ez inkább belső, lélektani viszonylatban értendő. A költőt kevésbé érdeklik a külső, valóságos történések, sok esetben nem is számol be azokról. A líraiságnak és a bölcseleti jellegnek van lényeges szerepe. A versekben megjelenő szövegek nem adnak ki egy lineáris történetet, sok esetben inkább reflexiók és elmélkedések. A versek egy részében érzéki képek vagy érzelmek leírása jelenik meg, úgymint egy táj, jelenség, utazás, másik részükben pedig a társadalom és a személyiség problémáival foglalkozik a költő. A versciklus nem gyónás vagy számadás lett, hanem egy lírai életmeditáció, Szabó Lőrinc egyéni és közösségi szerepének újrafogalmazása.

A Tücsökzene műfaja a líra és az epika között áll: az elbeszélt történések, események zártságát az emlékező jelen idejének elmélkedései és vallomásai oldják fel.

Hirdetés

A mű 370 darab azonos formájú, 18 soros, páros rímű, jambikus versből áll, amelyek két részben, 1947-ben és 1957-ben jelentek meg. A címben megelevenedő tücsök képe az egész művön átível, jellemzően egy-egy fejezet, vagy tematikus egység végén megjelenve összefonódást hoz létre az egyes versek között. A tücsök motívumának jelentését a költő is megvilágítja az első versben, nyugodt csodának nevezi. A nyugtalan embert, a lírai ént a nyári éjszakában ciripelő tücsök zenéje a természet szépségére, a világ örök harmóniájára emlékezteti.

A versciklusban megelevenedik a gyermekkor naiv hite és önfeledtsége, amelyet a felnőttkor küzdelmes, illúzióvesztő időszaka, majd pedig a harmónia megtalálása vált fel. Az ablakon át behallatszódó tücsökciripelés hatására Szabó Lőrinc a spontán emlékezés technikájával tekint vissza a távoli és a közeli múltra. Három idősíkot olvaszt egybe: a megírás idejét, azaz az emlékező jelent, a régmúltat, minden ember közös múltját, valamint a személyes múltat, amely a XX. században összefonódik a történelmi múlttal.

Az életút kronologikus visszatekintése az életrajzi arculatot erősíti, azonban ezt ellensúlyozva a lírai szabadságot a költő számára az emlékek mozaikossága teremti meg.

Az emlékek középpontjában nem az egyéni sors, hanem a költői személyiség áll. Minden fejezetben megjelenik a lírai én kapcsolata a szavakkal, amely egy folyamatosan változó viszony a versciklus alatt. Amíg a második fejezetben a költő kisgyermekkorában az édesanya szavai által szinte képes elűzni a veszélyt, addig a harmadik fejeztben a költő szavak teremtő erejébe vetett hitéből történő kiábrándulás jelenik meg. A negyedik fejezetben a diákévek alatt újból megszelídíti a szavakat, a budapesti éveket taglaló ötödik fejezetben pedig Szabó Lőrinc már az újra megszelidített szavairól ír kötetei, versei által. Az egyéni sors elválaszthatatlanul összekapcsolódik a költői léttel.

Az emlékező jelenben az egyéni és kollektív élmények párhuzamba állításával magától is eltávolítja a személyes emlékeket, azokat meditálva figyeli. Ez az emlékező vershelyzet keretbe foglalja tartalmilag a verseket: az I. fejezet hét verse, a 345., Töredék: A Tücsökhöz című vers, valamint az azt követők, amelyek nem az egyes emlékképeket, hanem az emlékező lírai ént állítják középpontba. A Rajzok egy élet tájairól alcím is eltávolítja a kizárólag életrajzi meghatározást, mivel vázlatosnak állítja be a művet. A költői én a költészet révén a világmindenséggel harmóniába kerül, egylényegűvé válik vele, ezáltal nevezhető meditatívnak a lírai én magatartása.

Hirdetés

Hét fejezetből áll a versciklus, amelyek egy-egy életszakaszra utalnak, gyakran egy helyszín megidézésével.

A hét fejezet a következő:

  • I. Nyitány – A féri összegez (1945)
  • II. Miskolc – A gyermekkor bűvöletében (1900-1905)
  • III. Balassagyarmat – Idillek az Ipoly körül (1905-1908)
  • IV. Debrecen – Érlelő diákévek (1908-1918)
  • V. Budapest – Ember és világ (1918-1947)
  • VI. Közjáték – Az elképzelt halál (1947)
  • VII. Utójáték – Helyzetek és pillanatok (1957)

A szűkebb értelemben vett életút a II–IV. fejezetekben található, ahol a költő a gyermekkor idilljétől kezdve a költővé fejlődésig idézi fel az emlékeket. A gyermeki létben a természettel való együttélés, valamint a közösségben való létezés még idilli egészet alkot.
Az V. fejezettől kezdve fokozatosan ritkulnak az életrajzi adatok, a versek inkább létbölcseleti alkotások: az élő-szenvedő ember tűnik fel bennük a létezés problémáit keresve a világban.

I. Nyitány – A féri összegez

Az I. fejezet hét versből áll, amelyek a tücskökről szólnak. A lírai én hallgatja az ablaka alatt daloló rovarokat, és a dal hatására életének képei apránként idéződnek fel benne. A tücsökzene révén feloldódik az egyének, egyéniségek elkülönülése, megszűnnek a határok, az egy azonossá válik a mindenkivel, összesűrűsödik a mindenség. A lírai énben felidéződnek saját életének emlékei, amelyek mintha tőle függetlenül is léteznének, mintha nem az én akaratából tűnnének elő a feledésből.

II. Miskolc – A gyermekkor bűvöletében

Szabó Lőrinc életének első öt évét töltötte Miskolcon, ahol a vasút közelében laktak, mivel édesapja vasutasként dolgozott. Ebben az életszakaszban az álomképek és a mesék jelenetei egybefolynak a valóságos emlékekkel, a kicsi gyerek még nem képes elválasztani egymástól ezeket. A költő később a versírást a vonat mozgásához társítja, ugyanis első költői próbálkozását úgy mutatja be, mint amit a vonatkerék kattogó üteme inspirált.

Hirdetés

III. Balassagyarmat – Idillek az Ipoly körül

A költő családja három évet töltött Balassagyarmaton. A mesék képei, a gyermeki fantázia továbbra is megjelennek a költő világában, azonban az ijesztő valóság képei is felbukkanak már. Az Ipoly patak és környékének képei szép tájleíró versekben idéződnek fel. Ebben a fejezetben megjelenik a jeges téli folyó érzékletes képe, a halál közelségének rémülete, vagyis az érzelmek, érzékek, a halál és a szenvedés együttes jelenléte.

IV. Debrecen – Érlelő diákévek

Szabó Lőrinc nyolc éves korától tizennyolc éves koráig élt Debrecenben. Ez a művészi eszmélkedés korszaka, ahol jelentős szerepet kapnak a költő személyiségét formáló olvasmányélmények. A könyvtár az a hely, ahol ez az egység összeáll: „A könyvtár volt a hazám, édenem”. A költő számára az egység közelebbről szemlélve hangok sokasága, amik egymásnak is ellentmondanak, és együtt, egymást árnyalva és felülírva alkotják a mindenség gazdagságát.

V. Budapest – Ember és világ

Az V. fejezetben a létezés problémáit keresi az ember, erre utal az Ember és világ fejezet címe is. A költő tizennyolc éves korában költözött Budapestre. Ebben a fejezetben egyre kevesebb konkrét életrajzi esemény található, azonban kiemeli életének azon fontos eseményét, amikor megismerkedett Babits Mihállyal, a Nyugat szerkesztőjével, későbbi mesterével és barátjával. Babits egyértelműen tehetségesnek találta Szabó Lőrincet, de úgy vélte, hogy még egy kicsit érnie kell ahhoz, hogy a Nyugat közölje az írásait. Szabó Lőrinc sokat tanult a tapasztalt Babitstól. A Budapest című fejezetben inkább csak elmélkedések, reflexiók kerülnek megfogalmazásra olyan eseményekkel kapcsolatban, amikről pontosabban a Vers és valóság című kötetében beszél. A költő sokat hivatkozik korábbi versesköteteire, ezek szövegét részben idézi is.

VI. Közjáték – Az elképzelt halál

A versciklus zárásban, a Közjáték című fejezetben Szabó Lőrinc saját elképzelt haláláról ír. A látomásos halálversek újrateremtik az idillt. A kint és a bent egymásba csúszik, a tér és az idő a végtelenbe nyúlik. A hangvétel himnikussá válik, amely az alkotói folyamat lezárulásának pillanatát is jelzi. Halála után megszűnik az énje, már nem csupán az olvasmányélményeiben szerteszóródva, hanem valóságosan is, és része lesz annak a mindent átölelő harmóniának, ami a tücskök dalában villan fel. A harmónia megtalálása és a teljesség átélése révén egyfajta varázslatban és a mámor állapotában fejeződik be a versciklus.

VII. Utójáték – Helyzetek és pillanatok

Szabó Lőrinc a művet tíz évvel később, 1957-ben, halála évében kiegészítette még néhány darabbal. A többi fejezetben a régmúltból indult az emlékezés szabálytalan szakaszain keresztül a jelen felé, a hetedik, Utójáték című fejezetben utolsó évei legsajátosabb életrajzi részleteivel tette teljessé a ciklus önéletrajzi rétegét. A költő mozaikszerűen kiragadott egy-két epizódot, így a búcsúzó versekben egyfajta töredékesség is érzékelhető. Az utolsó tizennyolc darab összetartó ereje a halál, az affelé közeledő ember pontos tényérzékelése. A Tücsökzene záró versében a búcsú hangulata a jellegadó, „álommá zsongul a tücsökzene”, minden „elül”, „s ott játszik tovább, ezüstcsöndü fény, a pók sokszögű tündérlemezén”.

Hirdetés

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!