Hirdetés

Reményik Sándor: Kereszténység és küldetéstudat

2 perc olvasás
Reményik Sándor: Kereszténység és küldetéstudat

  Reményik Sándor azon kevés költőink egyike, akinek gondolat- és érzésvilágát, poézisét – a korszak egyik lehetséges irodalom fogalma szerint – Istenhez való viszonya és etnikai hovatartozásból adódó küldetéstudata alakította.

Hirdetés

Életművének vizsgálata során egyértelművé válik, hogy már az 1918-ban megjelent első kötetében, a Fagyöngyökben is önmagát sorsvállaló, szolgálattevő szubjektumnak tekinti. Versvilága már a kezdetekben is egyéni szenvedéstörténetének és a kollektív trauma megtapasztalásának kettősségét tükrözi. Művészi-emberi habitusa önreflexív jellemzés; cselekedni akarásának lendületét és az ezzel összefonódó cselekvőképtelenség visszahúzó erejét ötvözi.

  A nemzettel való együttélés, és az Istenkeresés mellett a magyar sorsprobléma Reményik központi gondolata. Hiányzik belőle Petőfi harcos hangvétele, tenniakarása, de mégis súlyos szavak kardforgatója. A nemzet sorsát önnön sorsával kívánja azonosítani. Az adott politikai helyzetben azonban „Petőfi”-helyzetben érzi magát. Beszédmódot és hangnemet vált, s a romantikus „szószóló”, „kinyilatkoztató”, „megfogalmazó” szerep lesz a lírai én státusza. Megszületnek a Végvári versek.

  Most a mi kertünk rózsáit tépik

S száz átokba szalad a csendünk szét,

Hirdetés

Most sisakot ölt a halk bánat,

S ki-ki fogja a maga fegyverét.

  Hadd tudja meg, orvul ki tör reánk,

Hadd érezze, akármily kevély,

Hogy vasban kísért itt most minden álom

És minden lélek egy-egy szuronyél.