Petőfi Sándor költészetfelfogásának változatai A természet vadvirágától Az apostolig (1844-1848)

Összefoglaló az emelt szintű érettségire, nem pótolja az eredeti művek olvasását!

Költészetének szakaszai

• 1842-1844 pályakezdés, korai költészet
• 1845-1846 válság, Felhőkkorszak
• 1846-1848 érett költészet
• 1848-1849 a forradalom és szabadságharc alatt

Felhők-korszak

• válság az élet minden területén (magánéleti, anyagi, költői)
• nem találja gondolatai számára a megfelelő kifejezési formát (bizonytalanság)
• főleg versciklusok jellemzik a korszakot: Felhők-ciklus, Cipruslombok Etelke sírjáról, Szerelem gyöngyei

Érett költészet

• ismét magabiztos
• a francia forradalom bűvöletében él, a jelszavait (Szabadság, egyenlőség testvériség!) is magának vallja
• jelentős alkotások születnek ekkor, pl.: Egy gondolat bánt engemet…
• megteremti a hitvesi költészetet Szendrey Júliához írott verseivel

A forradalom és a szabadságharc alatt

• a politika és a szabadságharc eseményei állnak a művek középpontjában (ritkán a magánélet)
• jelentős alkotások: Nemzeti dal, Az apostol

A TERMÉSZET VADVIRÁGA

Műfaja: dal, típusa: ars poética

Dardanus-féle kritikusaimhoz

Dardanus álnéven durva támadás jelent meg az Életképek című lapban, mely botrányosnak nevezte Petőfi kifejezésmódját, Petőfit magát pedig verébfinek.

Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.

Pályája indulásakor sokan gondolták róla, hogy túlságosan direkt, pórias, nem kiforrott a stílusa, műveletlen; és ennek hangot is adtak.

A természetnek tövíses
Vadvirága vagyok én.

Kemény hangon utasít vissza minden kritikát, magát a kritikusok fölé helyezi, majdhogynem született zseninek állítja be magát (ADY II).

A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

A leghíresebb ars poéticája.

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

A semmitmondó költészetnek még a gondolatát is elveti, a költeményeknek célja kell, hogy legyen, irányt kell, hogy mutassanak.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Az egyik legismertebb bibliai alak. A judaizmus, a kereszténység, az iszlám és több kisebb vallás nagy prófétája, a hagyomány szerint az Ószövetség első öt könyvének szerzője. Izrael első nagy prófétájaként ő vezette ki a szolgaságba taszított zsidóságot Egyiptomból, „az ígéret földje” felé.

Bibliai párhuzam a költők lennének az „új Mózesek” feladatuk az iránymutatás.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Aki nem vállalja fel a feladatot, az lusta vagy gyáva, mindenképp érdemtelen.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

Ezen feltételeknek kell teljesülnie, hogy a költőknek ne kelljen többé a prófétaszerep, hogy ne kelljen küzdenünk tovább, hogy elérjünk „az ígéret földjére”:

1. ha mindenki egyformán bővelkedik majd javakban
2. ha mindenkit egyforma jogok illetnek meg
3. ha az emberek műveltek lesznek

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

(Pest, 1847. január.)

Lehet, hogy a munkánk gyümölcsét, majd mások, a távoli jövőben élvezik csak (II Az apostol)

S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

A halál eufemizmusa.

Az apostol

• elbeszélő költemény
• 1848 júniusa és szeptembere közt írta
• személyes élmények ihletik: napra pontosan 3 hónappal a forradalom után vasvillával üldözik az ellene feltüzelt parasztok a küldöttválasztás alatt
• megszűnik az Életképek → nyomorog
• az idősíkok változása mentén tagolhatjuk szerkezeti egységekre:
  • Első rész (1 – 4. ének): Jelen (In medias res)
  • Második rész (5 – 14. ének): Múlt (kronologikus időkezelés)
  • Harmadik rész (15 – 19. ének): Jelen
  • Negyedik rész (20. ének): Jövő
• lineáris időszemlélet (tartunk valahonnan valahová, egyértelmű a fejlődés, még ha lassú is) → szőlőszem-példázat: ahogy a napsugarak érlelik a szőlőszemet, úgy a nagy elmék/lelkek érlelik a Földet, ám nem számíthatnak életük során sikerre, koruk nem érti meg őket, kigúnyolják, kirekesztik őket, DE! munkájuk szükséges a távoli jövőben bekövetkező sikerhez
• A főhős igencsak sokban hasonlít a költőre (Szilveszter, beleszeret a kastély kisasszonya, a népet ellene hergelik)
• a tanulatlan emberek könnyen befolyásolhatók → nem működik a váteszköltő szerep
• a nép támogatása nélkül kell a népért harcolnia
• hiába áldozza fel magát a nép harmadszor is megtagadja (Krisztus II)
• a költő-szerep és a magánélet teljesen összeegyeztethetetlen
• a hangnem változatos (az egészen líraitól az ironikusig minden van benne) az elbeszélői nézőpontot is váltogatja