Petőfi Sándor költészete

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

Műfaja elégia*. Szerkezete tökéletes, hiszen a kezdeti tájélményt Petőfi összeköti saját sorsával és szerelmével. Verselése szimultán, azaz ütemhangsúlyosan és időmértékesen is lehet ritmizálni – ez költészeti bravúr. A vers hangulatához az időmértékes ritmus nagyon illik. Az emberi élet és a boldogság, a szerelem mulandóságáról töpreng.

Kiindulási pontja közvetlen tájszemlélet, a korai őszi táj, amely a nyár szépségeit a tél fenyegető közelségében mutatja. Ettől a tájélménytől jut el az elmúlás gondolatához; ugyanezt az ellentétet fedezi fel önmagában is és az őszi táj által sugallt negatív hangulatot magára vonatkoztatja Petőfi: fiatal, ifjú szívében még ott a viruló kor, de sötét haja őszbe vegyül már. Az első versszak utolsó négy sorában mind a négy évszak megtalálható, sejtetve a rohanó időt.

A második versszakban a fenyegető elmúlás közvetlen látványa személyes élménnyé mélyül: elgondolkozik azon, hogy mi lesz a szeretett asszonnyal, ha ő meghal. Feleségét közvetlenül megszólítja, s eljátszik a gondolattal, hogy mi lesz, ha Júlia másba lesz majd szerelmes az ő halála után.

A harmadik versszakban a fiatal özvegy képének látomása hívja elő a fájdalmas elképzelést, hogy Júlia újra férjhez mehet. A XIX. század elején divatos szentimentális költészet mintájára egy színpadias jelen leírásával közli érzelmeinek örök voltát: láttatja az özvegyi fátylat eldobó asszonyt, s a hitvesi hűtlenségre nincs más szava, mint a halálon túli szerelem, hiszen még a sírban is örökre szeretni fogja Júliát.

Minek nevezzelek?

Petőfi hitvesi költészetének legszebb verse a Minek nevezzelek?. Műfaja rapszódia** (érzelem-megnyilvánulás). Ezt formailag alátámasztja a rímek hiánya és a sorok változó szótagszáma. A „Minek nevezzelek” sor formában tartja az egész szöveget és mivel szabályosan ismétlődik, refrénnek is tekinthető. Témája

„A megnyilatkozni vágyó, de kibeszélhetetlen nagyságú szerelem.” (Horváth János)

Petőfi keresi azt a kifejezést, amely leginkább illik felesége szépségéhez. Ezt jelzi a címben és később a versben is többször megismételt kérdés is, amely végül megválaszolatlanul marad. A kérdő mondat elragadtatott hangulata szervezi az egész művet, ugyanis a kérdés után nagyszerű kifejezések egész áradatát vonultatja fel Petőfi. Hogy felelni tudjon a kérdésre, különböző helyzeteket idéz fel emlékeiből, melyek érzelmileg egyre fokozódnak. Az első négy versszakban egy-egy találó metafora kibontásával próbálja megnevezni felesége szépségét és ezek a metaforák is egyre fokozódnak:

• 1. versszak: a merengő szemek esti-csillagának friss ámulatából próbál erőt meríteni a megnevezési szándék: a szem sugarához a képzelet a szerelem patakjának képét társítja, a patak pedig a lélek tengerébe folyik
• 2. versszak: tekintet szelíd galambjának metaforája
• 3. versszak: a tavaszt ébresztő csalogány-hangok zengéséhez hasonlítja
• 4. versszak: végül az ajkak lángoló rubintköve a kifejezőképesség fokozását szolgáló eszköz – a szerelmi csók tüzében olvadó lelkek misztériumából fakadó boldogság nem ismer térbeli és időbeli korlátokat, s ez a boldogságérzet az örökkévalósággal azonosul

Az ötödik versszakban is megmarad a (már megalapozott) felfokozott hangulat, s egy halmozás-sorral próbálja megnevezni hitvesét. A halmozás azt jelenti, hogy a költő a már elhangzottakat nem tartja elég méltónak, kifejezőnek. Az „Édes szép ifju hitvesem” sor már-már válasznak tűnik a kérdésre, de mivel az utolsó sor ismét a címben szereplő kérdés, így az megválaszolatlannak tekinthető és nyitva hagyja a verset. Ez a nyitottság azt tanúsítja, hogy Petőfi számára a nyelv szegényes eszköz, hogy Júlia szépségét méltóan ki tudja fejezni. (A koltói mézeshetek után ifjúkorát lezártnak tekinti Petőfi, s a családi tűzhely boldog melegében, a révbe ért ember védettségében szívesen fel-felidézi hányatott pályakezdésének egy-egy epizódját.)