Petőfi Sándor költészete

*Az elégia népköltészeti eredetű, líroepikus műfaj. Az antik poétikákban és költői gyakorlatban tartalmi megkötés nélkül minden, az epigrammánál hosszabb, disztichonban írt költemény. A reneszánsz még az antik elégiákat újította fel; a mai értelemben vett műfaji fogalom jelentéskörét Schiller elmélete (A naiv és szentimentális költészetről, 1795) tette egyértelművé: elégikus a magatartás, ha a valóság és az ideál nem felel meg egymásnak, az eszmények nem találhatók meg a valóságban, s ezért a költő rezignáltan szólal meg. Ez az elégiafogalom már egyértelműen lírai műveket jelöl. Petőfi reprezentatív elégiájában (Szeptember végén, 1847) általános érvénnyel szól az elmúlásról.

**A rapszódia az ódai műfajok közé tartozik. Eredetileg a rapszodosz (görög ‘vándorénekes’) által a homéroszi eposzokból előadott dal. Műfajfogalommá a 18. században vált. Jellemző vonásai: a zaklatottság, az érzelmek és gondolatok szenvedélyes hullámzása; a kötetlen szerkezet (melynek részei elsősorban nem logikailag, hanem a képzelet és az asszociációk síkján kapcsolódnak egymáshoz); a közvetlen és szubjektív kifejezésmód eszközeinek gyakori és változatos felhasználása; a külső forma és a ritmus kötetlensége; a hangnem emelkedett. A költői kifejezés szabadságát hirdető romantika jellemző műfaja.