Fazekas Mihály: Ludas Matyi elemzés
Fazekas Mihály – Ludas Matyi
1804-ben írta ezt az azóta is nagy népszerűségnek örvendő elbeszélő költeményét, ami a kilencvenes évek lázadó szellemiségét tükrözi. Ebben a műben sűrűsödik össze a nemesi pöffeszkedést kifigurázó, lázadó indulata, mesei és ironikus keretek között. Ez az oka annak, hogy Balogh István színtársulata faluról-falura járva sikerrel adta elő az összecsődült közönségnek.
Egyértelmű a mű a népmesei ihletettsége. Az egyetemes folklórban vándormotívumként jelenik meg az igazságtalan nemest elpáholó paraszti hős. Legelőször Asszíriában jegyezték le időszámításunk előtt 704-ben, A nippúri szegényember meséjében. Fellelhető a spanyol, a nyugat-európai, grúz, orosz, ukrán, román és csángó (moldvai magyar) népköltészetben is. Fazekas Moldáviában ismerkedett meg vele, ezután körülbelül másfél évtizeddel írta meg művét. Ludas Matyi a világ nagy népi igazságtevőivel, Naszredin Hodzsával és Thyl Ulenspiegellel rokon, de egyénisége markánsabb, határozottabb az övékénél. A történet sok apró mozzanata utal a felvilágosodás korára, és a magyar társadalmi rendszerre. Tulajdonságai már nem a parasztsuhanc jellemzői, hanem egy felvilágosult polgáré. Világot lát, mesterségeket tanul, pénzt gyűjt; tájékozottsága, öntudatossága és leleményessége segíti hozzá ahhoz, hogy bosszút tudjon állni. Így a folklór igazsága a polgárosodás programjával egészül ki. Fazekas Mihály népiessége nyilvánvaló. De ez a népiesség túlmutat önmagán.
A Ludas Matyi a leghaladottabb magyarországi irodalom-felfogás szellemében lett írva, sőt még a felvilágosult jozefinista eszmék is megjelennek benne. Újszerűsége még abban is megmutatkozik, hogy a nemességet alulról szemléli. Eddig minden más író, költő a nemesség felől közeledett a néphez, Fazekas Mihály ezzel szemben pedig a néppel azonosítja magát, ahogy majd Csokonai Vitéz Mihály is. A magyar jobbágyság helyzetét ábrázolja, ami reformkorban vált sorskérdéssé. Művében megjelenik a kiszolgáltatott jobbágyság testi és erkölcsi megaláztatása.
Természetesen ezek nem nyíltan jelennek meg a műben, hanem az enyhén ironikus népi cselekmény mögött húzódik meg. „Ludas Matyi az első paraszt, aki fölényben van a nemesúr előtt.” Ez az a momentum, ami miatt egy népköltészeti ihletésű mű társadalmi, politikai felhangot kap.
Az elbeszélő költeményben egymással szemben álló jellemek is alátámasztják a polgárosodás eszméit. Döbrögi ostoba, gőgős, hatalmaskodó, kegyetlen, gyáva, alattomos személyiségével áll szemben Ludas Matyi furfangos, okos, fogékony, bátor, szavatartó, szinte „odüsszeuszi” jelleme. Ezt az értékítéletet egyértelműen a parasztság, jobbágyság felé billen. Ezt a két alakot felfoghatjuk típusnak is, bár ez nem egyértelműen érezhető. A főhős emellett nem csak az osztályát képviseli, hanem a rendkívüliségét is érezhetjük. Habár a valóságban a parasztság több helyen már fellázadt az elnyomás, az igazságtalanság ellen. Ludas Matyi ennek a lázadásnak mutatja be polgári változatát. Az elnyomott réteg csak úgy tudja jogait érvényesíteni, kibővíteni, ha művelődik, anyagilag megerősödik. A főhős világot lát, „peregrinál”: nyelveket tanul, foglalkozásokat ismer meg, vagyonra tesz szert. Vagyis ésszel, a felvilágosodás eszközével veri meg háromszor Döbrögit. A mű befejezése a földesúr teljes megjavulása viszont már népmesei elem, eltávolítja a cselekményt a valóságtól. A valóéletben is történtek ilyen egyéni bosszúállások, de ezek ideiglenes győzelmek voltak, és a jobbágy veresége volt az eredmény. A teljes megjavulás a népmese irányába tolja el a művet, és ebből kifolyólag csökkenti az erőteljes bíráló hatást, valósszerűsége szertefoszlik. Ezt támasztja alá Ludas Matyi sorsának a lezáratlansága is, nem tudjuk meg mi lesz vele a cselekmény után.
„Azzal lóra kapott és elment örökre.”
Ludas Matyi társadalomkritikája alighanem a legmerészebb a korban. Ezért a költő nem is gondolt kiadásra, műve kéziratokban terjedt, később a tudta nélkül jelent meg. Ez az első 1815-ös Bécsi kiadás ráadásul a sok másolástól leromlott szövegállapotú volt. Fazekas Mihály ekkor átszerkesztette, és írt hozzá egy előszót, amiben hangsúlyozta, hogy műve nem a jelenkorról szól. Talán ez is a korszerűség ironikus hangsúlyozása. 1917-ben jelent meg az első hiteles kiadása Bécsben. Magyarországon 1831-ben adták ki először. Korszerűségét bizonyítja, hogy román nyelvre szinte azonnal lefordították, dramatizálták, és többször kiadták. Persze, nem maradt visszhang nélkül. A nemesség nagy része merényletet látott benne. Sőt még Kazinczy Ferenc és Berzsenyi Dániel is fellázadt ellene.
Lapozz a további részletekért