Krúdy Gyula: Szinbád – novellái

 

Krúdy Gyula

Szinbád – novellái

Családja

Nyíregyházán született a negyvennyolcas hagyományokat élénken ápoló dzsentricsaládban.

Édesapja ügyvéd, anyja a Krúdy házban cseléd, akkor házasodtak össze, amikor tíz gyermekük született.

Apai nagyanyja – Radics Mária – óriási hatással volt rá: művelt, a misztikus dolgokban (pl. jóslás) járatos dalmát származású asszony meséi meghatározó élményei voltak. Híres Álmoskönyve (1920) is jórészt nagyanyja magyarázatain alapul. A család Nógrád megyéből származott el, és Krúdy büszke volt a Mikszáthokkal való rokonságára.

Pályakezdés

Iskoláit Szatmárnémetiben, a felvidéki Podolinban és Nyíregyházán végezte. Első elbeszéléseit 15 éves korában publikálta, gimnazista korában majd száz novellája jelent meg. Érettségi után Debrecenben, majd Nagyváradon újságíróskodott, 1896-ban Pestre költözött, s csak az írásnak élt.

Életstílusa

Folyamatosan és rengeteget írt – rendszeresség, módszeresség jellemezte. Írt a kor összes jelentősebb lapjában, folyóiratában, de soha nem csatlakozott egyetlen irányzathoz, laphoz sem. Napjainak első felét a reggeli óráktól az írás töltötte ki, déltől kezdte meg különös életét. Már életében legendákat, anekdotákat meséltek furcsa szokásairól, heves vérmérsékletéről, erejéről, különcségeiről. Mikor már a legtöbben kocsin utaztak, ő lóháton közlekedett, képes volt az ebéd vagy a vacsora egyes fogásait különböző helyeken elkölteni; gáláns, nagyvonalú udvarló volt, szerette a szerencsejátékokat, rengeteget utazott, de szinte csak Magyarországon belül. Elbeszéléseinek, regényeinek ezek mind fő motívumai. Evés, ivás, szerelem, utazás: mindezek vonzó és kellemes részei életünknek, Krúdy elbeszélő műveiben hangulatok, érzések társulnak e motívumokhoz. Életmódja valójában nem volt egyedi, hisz a korszak művészei közül sokan hasonló önpusztító életet éltek.

Barátsága Adyval

Sok időt töltött Ady és baráti köre társaságában, Ady Endre éjszakái(1925) című írásaiban örökítette meg e véget nem érő mulatások eseményeit, beszélgetéseit. Ady is szívesen töltötte idejét Krúdyval, mert – mint írta – „jól tudott bor mellett hallgatni” (állítólag volt olyan alkalom, hogy órákon keresztül ültek úgy a kocsmaasztal mellett, hogy egyetlen szót sem váltottak).

Üdvözli a forradalmat

A háború idején úgy érezte, hogy Magyarország a pusztulás felé rohan, majd félelmeit beigazolódni látta a vereségben. Az őszirózsás forradalmat lelkesen üdvözölte, hosszú riportban számolt be a kápolnai földosztásról, a tanácsköztársaság idején pedig Kárpátaljáról írt riportkönyvet. A forradalmakkal való rokonszenvezés miatt a húszas évek elején sajtókampányt indítottak ellene, kénytelen volt egyszer-egyszer a bécsi emigrációban élő Hatvany Lajoshoz „menekülni”, és az író-kritikus kölcsöneiből élni.

Utolsó évei

A sok munka, az önpusztító élet szervezetét kikezdte, egészsége megrendült, anyagi helyzete megromlott. Margitszigeti lakását fel kellett adnia, egy szegényes óbudai kis házba költözött, súlyos adósságai voltak. Utolsó éveiben – bár rendületlenül tovább dolgozott – nyomorgott, még villanyát is kikapcsolták. 1933. május 12-én halt meg Budapesten.

 

ÍRÁSMŰVÉSZETE

Életműve: ÓRIÁSI, DE színvonala egyenetlen: anyagi szükségletei miatt.

• 90 regény
• 2400 elbeszélés, novella
• 30 színmű
• 1800 cikk, riport, tudósítás

Jókai és Mikszáth munkásságától a századforduló novellisztikáján át a modern prózába ível át művészete.

Külföldi szerzők hatása:

1. Dickens
2. Turgenyev
3. Maupassant

A XIX. század prózai hagyományainak folytatása, az impresszionizmus és szecesszió hatása mellett egyedi sajátossága – kompozíciós szervező eleme – műveinek a való időt szertefoszlató, feloldó, az idősíkok egymásba játszására lehetőséget adó álom és emlékezés. Krúdy jól ismerte Freud magyar tanítványát, a pszichoanalízis magyar úttörőjét, Ferenczi Sándort és általa a híres bécsi tudós álomelméletét. S mivel az álom-motívum nemcsak mesei, folklorisztikus eredetű műveiben (például az Álmoskönyvben) jelentkezik – ismervén a kor legmodernebb tudományos nézeteit is –, feltételezhető, hogy nem véletlenszerűen, hanem tudatosan alkalmazta a motívumot.

• Az álomkép és valóság egybemosása -> látomásos epikus alkotások, szabad asszociációk, valóságos helyébe lépő regényvilág.
• Másodlagossá válik az idő linearitása, a felidézett emlékek, élmények, álmok kapcsolatokat teremtenek múlt és jelen, fikció és realitás, történelem és mítosz között.
• Műveinek valóságalapja a háttér, a környezet. Valósággal szerelmese volt a magyar tájnak (elsősorban a Felvidéknek és szülőföldjének), és nála senki sem szerette és ismerte jobban a Józsefváros utcácskáit, Óbuda hangulatos kocsmáit, a Tabán varázslatos mikrovilágát. Ahogyan Dickens vagy Balzac London és Párizs „mítoszát”, ő Budapest mítoszát teremtette meg.
• Nem a társadalom ábrázolása izgatja elsősorban, bár történeteinek karakterei között meglehetős pontossággal jelennek meg a kor jellegzetes alakjai (fiákeresek, pincérek, utcalányok, mesteremberek, cselédek, úrinők, katonák, polgárok, értelmiségiek). Jobban érdekelték a hangulatok, pillanatok, az egyszeri élmények megragadásának lehetőségei, a környezet egy-egy vonzó részlete, egy-egy helyszín, napszak, esemény (például egy hajnali séta Pest utcáin, szerelmi légyott a temetőben, egy tabáni kiskocsma udvarának „piruló” ecetfája a délutáni verőfényben) illúziókeltő hatásai.
• A való világ eseményei, történései teremtik meg a lehetőséget a realitástól való elszakadásra. Az időtől és tértől való elszakadás sohasem lehet teljes, épp ezért az elbeszélések, regények hangulatát átszövi egyfajta méla szomorúság is, az „éber” elbeszélő (vagy főszereplő) gyakran mélyen pesszimista, kiábrándult (dezillúzió). A keserűség, szomorúság, pesszimizmus, az ébrenlét szétfoszlatja az álomképeket, s magányossá teszik a való – a szerző szavával „átmeneti” – világban magát idegennek érző, helyét nem találó főhőst és az elbeszélőt.
• Elbeszélő és főhős alakjai többféleképp olvadnak össze a Krúdy-művekben. Több művében a főhős az elbeszélő, vagy a főhős nem más, mint az elbeszélő (szerző) alakmása (pl. Szindbád, Rezeda Kázmér), de alkalmazza a monológ és a nézőpontváltás eszközét is.

• A magánbeszédek, monológok gyakran látszólagos párbeszédek, a szereplők (elbeszélő) másokkal, másokhoz beszélnek, de valójában saját gondolatvilágukba merülve monologizálnak. Ennek egyik oka, hogy hősei magányosak, az író saját magányélménye tükröződik hősei excentrikus elmélkedéseiben.

A Szinbád-novellák

A XX. században megfigyelhető a műnemek közti határok elmosódása. Pl. a lírai hatás sokkal erősebbé válik az epikus alkotásokban. A szöveg lirizálódásának v. szubjektivizálódásának nevezik ezt a változást, melyre az egyik legelső példa a magyar irodalomban Krúdy Gyula művészete. A poétikusságot és az elégikusságot ötvözve egy sajátos vegyes műfajt teremtett, a lírai novellát, melyben előtérbe kerül a hangulatiság, az egyéni élmények, látomások felvillantása. Első nagy sikerét ez a műfaj hozta meg számára.

Az 1910-es évektől jelennek meg a Szindbád-novellák. Krúdy az Ezeregyéjszaka szereplőjéből eredezteti saját hősét, aki lassan a szerzői-elbeszélői én alteregója lesz. Szindbád alakja 1911-től 1933-ig kísérte az írót.

Időrendben a következő művekben szerepelt:

Szindbád ifjúsága(1911)

Szindbád utazásai(1912)

Francia kastély(1912)

Szindbád: a feltámadás(1916)

Szindbád megtérése(1925)

Purgatórium(1933)

A Szindbád-novellák általános jellemzői

• Helyszínek: a szövegek helyszínei leggyakrabban felvidéki vagy alföldi kisvárosok, ill. Bp. akkori külvárosi kerületei.
• A szövegek ideje kiemelt szereplője a történeteknek, Szindbád egyetlen célja mindig az ifjúság emlékeinek megragadása. Az idő az önazonosság forrása, amikor Sz. az ifjúság színtereire indul, oda akar visszatérni, ahol ő önmaga volt, ahol a nevét kapta. A szövegekben az idősíkok rendszeresen ütköznek, és gyakran egyszerre jelen vannak egy mondaton belül is.
• Szereplők, tartalom: A Sz. szövegek közös jellemzője, hogy szervezőelvük nem elsősorban a cselekményesség, ok-okozatiság, hanem az emlékezés tudatbeli folyamatának nyelvi megformálása.
• Nem a szereplők és a történet az elsődleges, hanem a szinte egyetlen állandó szereplő, Szindbád kísérlete a múlt megragadására.
• A történet mellékessé válik, a szerző hosszan, részletezve, ráérősen mesél ízekről, színekről, hangokról, melyek mind személyes emlékeket idéznek, vagyis a múlt 1-1 darabját jelentik.
• Az író ifjúkora, a boldog békeidők világa elevenedik meg, összefonódik vágy és valóság, egyfajta különös időtlenséget teremtve.
• Az elbeszélő hangsúlyozza: főszereplője (képmása) már minden történetet átélt és feladata ezek újraélése.
• Motívumok:

– a szerelem és a halál összekapcsolása

– az elmúlás tapasztalata

– az élet élvezésének hangsúlyozása, a szerelem, az étkezés

– az emlékezés

Stílus, korstílus: Krúdy stílusa sajátos ötvözete az impresszionista-szecessziós prózának és a szürrealizmusnak. A szerző nem kategorizálható, életében semmilyen irányzathoz tartozónak nem vallotta magát.

A hídon (Utóélete: 1971-ben Huszárik Zoltán Szindbád c. film; Márai Sándor: Szindbád hazamegy c. regény)

• A novella felütése jelzi: hatalmas a távolság a halálra készülő mesélő-visszaemlékező kora és a felidézett fiatalsága között. Múlt és jelen ellentétét és ugyanakkor egymásba játszását is érzékelteti a vissza-visszatérő kép: „a híd…ívei alatt…vágtat egy tiszta kis folyó”
• A régmúlt idők ködéből egy nőalak bukkan fel, a cukrászné, akinek barna szeme volt, barna haja volt, s regényt olvas a kassza mellett. „Vajon él-e még Amália”-ezzel utazása célját is kijelöli: az egykori szerelmek, lányok és asszonyok emléke a múltidézés középpontjába kerül a Szindbád-novellákban.
• A meg nem nevezett városka (Podolin) időtlensége teremti meg a jellegzetesen krúdys atmoszféra alapját: „Már akkoriban eltűnődött ezeken a halott ablakokon…” A hangulatfestés eszközeiként alkalmazza az író a különféle hanghatásokat: nyikorgott, csengő csilingelt. A nosztalgikus tűnődést, merengést hirtelen izgatott várakozás, a várva várt találkozás nyugtalan vágya váltja fel. A belső értelmi változást fonja össze Krúdy a külső hatásokkal: torony harangja – katonák. Pergőbbé, élettelibbé válik ez a világ, Sz. is megfiatalodva halad a cukrászbolt felé. Teljesen idilli környezet a főhős számára, ill. saját maga számára, hiszen Szindbádon keresztül éli át újra a régen elvesztett boldogság mámorító érzését. Elidőz a legkisebb részleteknél, örömmel fedez fel minden apróságot, ami ifjúkorára emlékezteti: szivarfüst, kávéfolt, Makart-csokor. Az illúzió tökéletes. A részletek jelzik, hogy az örök változatlanság csak káprázat, tűnékeny ez a boldogság. (lány képe)
• Mesterien felépített fokozatossággal leplezi le a varázslatot a szerző, míg végül kénytelen bevallani boldogságkeresésének reménytelenségét.
• A lírai novella különösen szép, költői részlete a csodált hölgy bemutatása: „A barna nőcske…”
• Szindbád és a cukrászné beszélgetése szétdúlja az idillt. A hajósnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy egykori szerelme meghalt és lánya pedig csak egy öreg idegent lát benne. A visszafordíthatatlan időre utal a medalion is, egykori szerelmi ajándék, jelentését a lány már nem ismeri.
• Irrealitás és realitás, álom és valóság ütközik össze a fájdalmas zárlatban, a korábbi mesés időtlenséget végérvényesen felváltja a tényleges idő—ezt hangsúlyozza a központi motívum megismétlése: a folyó fürgén fut…A melankolikus beletörődés, csalódottság és kiábrándultság értése hatja át a mű befejezését, s általában a Szindbád-novellákat.
• Ezek a művek új korszakot nyitottak az író életművében, és lényeges változást hoztak a magyar epika történetében is. Krúdynál a magyar hagyományok (Mikszáth, Jókai) ötvöződtek az új irányzatokkal (impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió, szürrealizmus).