Lázár Ervin: Csillagmajor elemzés – A tündéri realizmus és Valóság

Lázár Ervin (1936-2006)

Élete

• A kortárs magyar mese és novella kiemelkedő képviselője.
• Budapesten született, 15 éves koráig a Tolna megyei Felső-Rácegrespusztán élt, ahol apja gazdatiszt volt.
• Szekszárdon érettségizett, majd az ELTE magyar szakára járt. 1959-től Pécsett, 1965-től a fővárosban újságíró, író.
• Első meseregénye, A kisfiú meg az oroszlánok 1964-ben jelent meg.
• A Berzsián és Dideki című meseregényét nemzetközi Andersen-diplomával jutalmazták.
• Számos irodalmi és kulturális díjat kapott: pl. József Attila-díj, Déry Tibor-díj, Kossuth-díj.
• 1996-ban jelent meg kései elbeszéléskötete, a Csillagmajor.
• 2006-ban, halála évében, Ferencváros díszpolgára lett.

Mesék

• A mese talán az emberiséggel egyidős, ősi epikai műfaj.
• A mesék csodás elemekkel átszőtt történetek.
• Alapvető emberi kérdésekre keresik és adják meg a választ: pl. hogyan éljünk boldogan, amíg meg nem halunk?
• A mese tehát a világ megismerésének egyik módja.
• Eredetileg szájhagyomány útján terjedt, évezredek szűrték meg és kristályosították ki a benne foglalt ismerteket, tapasztalatokat.
• A mesében általános emberi élethelyzetek jelennek meg a mese varázslatos képeibe ágyazva.
• A mese terében csodás hősökkel, varázstárgyakkal és lényekkel találkozhatunk.
• Jellegzetes formulákkal dolgozik: pl. „Egyszer volt, hol nem volt…” vagy az „addig éltek, amíg meg nem haltak…”.

Lázár Ervin gyermekkora

Mesék iránti vonzalmának, figyelmének eredőjét gyermekkorában kell keresünk.

Azon írók közé tartozik, akik sokat merítenek a saját életükből műveik megalkotásakor. Ez alatt nem egy életrajzot kell érteni, hanem az emlékeket, amelyeket a Csillagmajorban újraalkot.

A gyermekkori élmények, képek voltak életére, művészetére a legnagyobb hatással.

• Egy olyan világban nőtt fel, ahol még nagyon nagy szerepe volt a szájhagyománynak, hiszen az emberek beszélgettek, adomáztak, meséltek egymásnak kint a pusztában, a világ végén, az isten háta mögött, ahol az emberi civilizáció vívmányai csak nyomokban voltak még jelen.
• Gyermekkorában rengeteg mesét, babonát, hiedelmet hallhatott.
• Nem véletlen, hogy műveinek jelentős része is gyermekekhez szól, gyermekirodalom, többségük a mesék közé sorolható, és a felnőtteknek írt alkotásai, amilyen a Csillagmajor, szintén hordoznak mesés, rejtelmes elemeket.
• Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Lázár Ervin meséi valójában több generációs alkotások: egy felnőtt számára éppúgy hordozzák a felismerés, a problémákra való rácsodálkozás és – nem egyszer – a katarzis feloldó élményét, mint egy gyermeknek.

Lázár Ervin meséi

• Meséi életkortól függetlenül szívet melengető és csodákat rejtő mesevilágba repítik olvasójukat.
• Meséi egészen új hangon és stílusban szólalnak meg – egyéni és játékos nyelvhasználattal, kicsiket és nagyokat egyaránt megnevettető humorral (pl. hősei névadásában) fűszerezve. Mind, kivétel nélkül szerzői védjeggyé váltak.
• A mese, a játék és a valóság hármas határán születnek művei: a misztikus, mesés elem még felnőtteknek írt műveit is mélyen áthatja, átszövi.
• Műveinek fókuszába mindig egy erkölcsi problémát állít.
• Történeteiben gyakran találkozunk a társadalomból elvágyódó, képzeletük révén pedig ki is vonuló hősökkel.
• Jellemzőek rá a tömör, letisztult dialógusok.
• Mesei elemek szerepe a műveiben:
  • Egyrészt nyitott, teljes életre intenek, arra, hogy vegyük észre a világ szépségeit.
  • Másrészt a szeretet fontosságát hangsúlyozzák.
  • Mindez összefügg hitével, hiszen a krisztusi szeretet képviselője.

Néhány fontos műve

• A Négyszögletű Kerek Erdő (meseregény-1985)
• Csonkacsütörtök (elbeszélések-1966)
• Bab Berci kalandjai (meseregény-1989)
• Csillagmajor (elbeszélések-1996)
• Hapci király (mesék-1998)
• Magyar mondák (2005)

Csillagmajor

• 60 éves korában, 1996-ban jelent meg a Csillagmajor című elbeszéléskötete.
• Az elbeszélésciklus darabjainak helyszíne Lázár Ervin gyermekkorának „játszótere”, a puszta.
• Novellái ezen a valós helyszínen játszódnak, azonban a teret mitizálja, csodás és realista elemekkel rendezi be. Így lesz Alsórácegresből Csillagmajor.
• A csoda és a valóság e szépirodalomban használt „elegyét” szokás „tündéri realizmus”-nak is nevezni.
• A Csillagmajor novellafüzér: az önálló történetként is olvasható elbeszéléseket összeköti a helyszín, a visszatérő szereplők és az elbeszélői nézőpont. A helyszín a szerző szülőföldje, az egykori Alsórácegres, amely a könyvben a mesei, mitikus, mágikus Rácpácegres nevet viseli. Otthonos, de folyamatosan pusztuló, a társadalmi folyamatoknak kiszolgáltatott tér ez: a puszta, a tanyasi életmód tere. A visszatérő szereplők sorsa nem válik összefüggő történetté, az alig észrevehető lineáris előrehaladás nem az ő történetüket meséli el elsősorban, hanem a kötetcímmel is mitizált helyszínét és a kihalóban levő életmódét.
• A Csillagmajor az emlékezés könyve is: arról is szól, miként idézhető fel az elbeszélő emlékezetében őrzött világ. Az emlékek előhívása annak a próbája is, miként működik az emlékezet, hogyan alakítja az egykori „valóságot”, formálja át olyan világgá, amely immár nem csak egyedisége révén érdekes, de univerzális világmodellként is.

A Csillagmajor novelláinak jellemzői

Tündéri realizmus

• Írásaiban a valóság a mesével, legendával, fantasztikummal, a képzelet játékával kapcsolódik össze. Illik rá a „tündéri realizmus” kifejezés, amellyel először Kosztolányi jellemezte Gelléri Andor Endre művészetét. Gelléri novelláiban a sivár valóság aprólékosan és autentikusan ábrázolt elemei közé vegyül az idill, a csoda.
• Eredetileg Gelléri Andor Endre teremtette meg irodalmunkban ezt az ábrázolásmódot.
• Németh László „álommal beoltott realizmusként” jellemezte.
• Ezek a megfogalmazások ráillenek a Csillagmajor novelláira is, hiszen egyszerre vannak jelen a csodás, valamint a reális, vagyis hétköznapi elemek, hiszen a művekben ez a kettő felel meg egységesen a valóságnak
• A hasonló műveket ma a „mágikus realizmus” kifejezéssel illetik.
• A mágikus realista művek általános jellemzői:
  • Csodás elemet tartalmaznak, de a csodát soha sem magyarázzák. Elfogadják létét.
  • Időkezelése sajátos: a klasszikus időkeretek nem érvényesülnek benne, inkább körkörös időszemléletet mutat vagy időn kívüli élményt ad.
  • Az ok-okozatiságot is szabadon kezeli: megfordítja, esetenként ki is iktatja.
  • Érzékletes, eleven, „életszagú” leírások jellemzik.
  • Folklorisztikus (népi, népművészeti) elemeket hordoz pl. népmesei elemeket.
  • Ez az ábrázolásmód vonul végig a Csillagmajor novelláiban is.

A Csillagmajor elemzése

A Csillagmajor novellái

• A Csillagmajor (1996) 15 „tündér realista” novellája a Felső-Rácegrespusztáról mintázott Rácpácegresen játszódik. Idejük a 30-as évek végétől az 50-es évek elejéig ível, kivétel a legutolsó.
• A kötet a Jó palócokhoz hasonlóan novellaciklus. Az alkotásokat az azonos helyszín, a visszatérő szereplők, az egységes világkép, elbeszélői nézőpont és a hangnem kapcsolja össze.
• A visszatérő szereplők közül érdemes kiemelni az áruló Bederik Durit (Az asszony, A keserűfű) valamint az 5 novellában is felbukkanó Priger Andrást, az örök aggodalmaskodót.
• Ha a Csillagmajorban megjelenő sorsfordító eseményekre összpontosítunk, a 20. századi történelmünk fontos eseményei tárulnak elénk sajátos megvilágításban. Bár a nagy politikai zűrzavarból csak annyi kerül a novellákba, amennyit a pusztaiak megtapasztalhattak, mégis egyetemes tanulságokat közvetít mindegyik.
• Többségük nemzeti tragédiát idéz föl: a zsidóság elhurcolását, a németek elűzése, a kommunisták hatalomra kerülését, a gazdák erőszakos tsz-be kényszerítését.
• S valamennyi azt mutatja be a pusztaiak példáján, hogy embernek lehet maradni az embertelenségben-a szeretet csodára képes.
• A kötet novellái ötvözik magukban a szociográfia, a memoár, a népmese, a legenda és a pletyka műfajok elemeit.
• A helyszín valódi, a neve azonban nem. Rácpácegresnek nevezi művében a szerző Alsó-Rácegrespusztát. A többi helységnév valódi.
• A helyszín nevének átkeresztelése a múlt újjáteremtésének gesztusa is egyben: a felnőtt számára már csak romjaiban élő világ új néven támad fel a történetekben.
• A történetek ideje: az 1930-as években indul, majd a 1970-es évek környékén zárul.
• A novellák bár számos névvel és név nélkül említett hőssel dolgoznak, azonban a valódi főhősük maga a pusztai közösség. (Közös a gond, a veszteség és közös a győzelem is.)
• A narráció közvetlen és életszerű. Végig érezhető a narrátor személyes érintettsége a műben: ő maga is megjelenik szereplőként a keretnovellákban.
• A mű narrációjában perspektívaváltás figyelhető meg: az E/1. személyből (személyes, szubjektív) E/3. személyre (távolságtartó, objektív) vált.
• Az elbeszélésmódban a gyermek és a felnőtt elbeszélő nézőpontja keveredik egymással (akárcsak Kosztolányi: A szegény kisgyermek panaszai című kötetében).
• Központi motívum a csoda, melynek számos arca van: pl. az eltűnés csodája, a feltámasztó víz csodája vagy a biblikus csodák (az angyal vagy Szűz Mária feltűnése a műben).

 A novellákat számos elem köti össze, kapcsolja ciklussá:

• a hasonló ábrázolásmód (mágikus realizmus),
• a hasonló elbeszélésmód,
• a helyszín egysége,
• a visszatérő szereplők rendszere (akárcsak Mikszáth vagy Balzac esetében).

A cím elemzése

A csillagmajor metafora egyfajta mitikus helyszínt teremt: a csillag szó használata földöntúli, transzcendens helyre utal, teret engedve ezzel az irracionális jelenségeknek, valamint mesés hangzást kölcsönöz a műnek. A major a nagyobb gazdaságoknak a határában kint lévő része, vagyis egy valóságos reális elem. Következésképpen már a címben megjelenik a tündéri realizmus a valóság és az irodalom összefonódása.

Perspektíva

A műben a gyermeki és felnőtt nézőpont keveredik. A kettős szemlélet több helyen is megjelenik, erre példa a novellák helyszíne, Rácpácegres, ami kísértetiesen hasonlít Alsó-Rácegrespusztára, ahol az író nevelkedett, ez lehet a gyermeki félrehallás eredménye. A gyermeki látásmód köszön vissza abban is, hogy az elbeszélő nem keres magyarázatot az irracionális jelenségekre, hanem a magyarázat feltárása helyett pusztán elfogadja azt.

Elbeszélésmód

Az elbeszélő gyermekkori emlékeiből merít, viszont ezeket felnőtt fejjel írja. A novellák elbeszélője sokszor E/1-es, és többnyire személyes élményeit beszéli el. Az alkotásokban általában vegyül a gyermeki és a felnőtt nézőpont, és majdnem mindig érezhető a narrátor személyes érintettsége. A valóság és az irodalom kapcsolata, valamint keveredése itt is megjelenik: a már említett gyermekkori emlékeket, kalandokat önti irodalmi formába, a szubjektív emlékezés teremti az irodalmi valóságot.

Valóság és irodalom további kapcsolatai

Bár a gyermekként megélt világ felbomlani látszik, de az emlékeiben rögzült, és az életmű részét képezi az az erkölcs és közösségi szellem, amit gyermekkorában tapasztalt, ez a feddhetetlen közösségi szellem irodalomba átöntve fennmaradhat, ezzel megmentve a feledéstől.

Mágikus, mert:

• a csodás elem állandóan jelen van (pl. csodás, irreális megoldás: az eltűnés),
• az időn kívüliség benyomását kelti,
• a helyszín mitizált („Csillagmajor”, égi major)
• a motívumok is mitizáltak (bibliai utalások feltűnése).

Realista, mert:

• időnként előbukkan bennük a történelmi idő: a világháború kora,
• szereplőit valódi emberekről mintázta, volt, akinek még a nevét is megtartotta.

 A novellákat számos elem köti össze, kapcsolja ciklussá

• a hasonló ábrázolásmód (mágikus realizmus),
• a hasonló elbeszélésmód,
• a helyszín egysége,
• a visszatérő szereplők rendszere (akárcsak Mikszáth vagy Balzac esetében).

Lázár Ervin: Csillagmajor

Az asszony

Azon a télen nem akart megjönni a hó, néhány héttel karácsony előtt még feketében, fagyott göröngyöket didergetett a táj. Ebből a sötétségből jött elő az asszony, csecsemő fiát a melléhez szorította. Nem tudni, merről jött, azt sem, mennyi ideje állhatott kinn az ajtó előtt, mert nem kopogott.

– Az istenért, jöjjön be, hiszen megfagy – mondta neki anyám.

Az asszony nem mozdult, szemét szüleimre emelte, és csendesen így szólt:

– Engem üldöznek.
– Egy nőt? Csecsemővel? Miért? – kérdezte apám.

Anyám szelíden megfogta a karját.

– Jöjjön már be.
– Nem követtem el semmi rosszat – mondta az asszony, de még mindig nem indult befelé. – Azt mondták, aki segít rajtam, azt is nagyon megbüntetik.
– Jöjjön csak be.

Nagyon szép asszony volt. Levetette furcsa aranyszegélyű, világos köpenyét, kibontotta a pólyából kisfiát, tisztába tette, megszoptatta. A kisgyerek ránk nevetett, fogatlan, bölcs nevetéssel.

– Csak karácsonyig. Karácsonykor már lesz hova mennünk – mondta az asszony.

Anyám ránk nézett.

– Gyerekek, senkinek se mondjátok meg, hogy a néni nálunk van! Megértettétek?
– Nem azért, mintha bárkitől tartani kellene – mondta apám –, itt Rácpácegresen nincs senki, aki elárulna bennünket. De biztos, ami biztos.

Tudom, akkor mindannyian Bederik Durira gondoltunk. Aki ugyan nem lakott Rácpácegresen, de itt ólálkodott mindig a környéken. Valami csősz, mezőőr vagy erdőkerülőféle volt. Lelövöldözte a határba tévedt kutyáinkat, megríkatta a gyerekeket, ijesztgette az ebédvivő asszonyokat.

Igen, őtőle félni kellett.

Pedig mióta az asszony a gyerekkel megérkezett, egyre gyakrabban keringélt körülöttünk, s azután, hogy a hirdetményt felolvasták, egészen elszemtelenedett.
A katonák terepszínű dzsippel érkeztek, addig nyomták a dudát, amíg mindenki előszállingózott a házakból. Egy katona fölállt, ordítva olvasott. Egy nőt keresnek, csecsemővel. Bárki látja, köteles jelenteni. A parancs megszegőjét a helyszínen agyonlövik, házát porig rombolják.
Fagyott szívvel álltunk, kutatnak-e? De nem, odébbálltak. Csak Bederik Duri nem állt odébb, sőt megindult a házunk felé.

– Ha akarja, most rögtön elmegyek – mondta az asszony apámnak. – A kerten át, nem veszi észre senki.
– Nem megy sehova! Öt nap múlva karácsony, addig ki kell bírnunk. Bújjanak el!

Bederik Duri estig ott ült. Fülelt, gyereksírásra lesett. Azt aztán leshette! Mert alighogy kényelmesen elterpeszkedett a konyhában, odakint, a gazdasági épületek takarásában megjelent Jósvai Jancsi. Addig integetett anyámnak, amíg észre nem vette.

– Mit akar, János?
– Az asszony meg a gyerek miatt…
– Milyen asszony? – rebbent meg anyám.
– Ne tessék félni, tud róla az egész puszta… Amíg ez itt ül, jobb helyük lenne nálunk. A kerten át észrevétlenül átjöhetnek.

Így került az asszony a gyermekkel Jósvaiékhoz, majd amikor Bederik Duri körülöttük kezdett szaglászni, átmentették őket az alsó ház családjaihoz, aztán a fölső házba került, majd vissza a középsőbe, nem volt Rácpácegresen egyetlen család sem, amely nem bújtatta volna, ha csak fél órára is.

Eljött a karácsony, a lányok ezüstpapírral borított diót, cérnára fűzött pattogatott kukoricát aggattak a fenyőágakra. Az asszony a kicsivel akkor már újra nálunk volt.

– Sötétedés után a pálfai Öreghegy alatt várnak rám.

Apám befogta a lovakat, és a biztonság kedvéért nagy kerülővel, a Sió fölötti erdők között vitte az asszonyt meg a fiát a megbeszélt helyre. Még kicsit mosolygott is magán, túlzás ez az óvatosság, ki kóricálna szenteste ezen az elhagyott vidéken. De bizony kóricált. Előlépett a fák közül Bederik Duri.

– Állj! Kit visz maga?

Apám nem válaszolt, a lovak közé csapott, meglódult a kocsi, de ahhoz nem elég gyorsan, hogy Bederik Duri ne tudja elkapni az asszony aranyszegélyű köpenyét. A kezében maradt, diadalmasan lobogtatta.

Vágtázva értek az Öreghegy alá, valóban, egy kocsi várt ott. Az asszony sebtében búcsúzott, átszállt, a könnyű parasztszekér elzörgött vele a sűrű éjszakába.

Apám megfordította a lovakat, hazaindult. Most az országúton, egyenesen. Amikor a Paphegy tövébe ért, az út menti bokrok mögül ijesztő nevetés harsant. Apám tudta, hogy ki az, és szívszorongva nézte, ahogy a fagyos sötétségben ballangkórókat hömbölget a szél.

Másnap hajnalban fölbolydult Rácpácegres. Jönnek. Ki hozta a hírt, nem tudom, de már az is elterjedt, hogy egy lánctalpas monstrum is közeleg, azzal rombolják le a házakat. Bederik Duri nem sokat késlekedett. Ő vezeti őket, a tank előtt jön, kezében a bűnjel, az aranyszegélyű, kék köpeny.

Egy darabig hihettük, hogy csak ijesztés, de ahogy a hajnal kibontotta a tájat a homályból, kibontotta a lőrinci úton vonuló sereget is, igen, jönnek, fegyverrel, lánctalpas monstrummal, végünk van, véged van, Rácpácegres. Menekültünk volna, az asszonyok batyukat kötöttek, de akkor már valaki jött vissza a magtár felől, nincs kiút, igen, akinek jó szeme volt, láthatta: mint a szögesdrót tüskéi az őrszemek szuronyai, körös-körül, a ráadási úttól a Paphegyen át a Vitéz-tanyáig mindenütt katonák, körülzártak bennünket.

Ki lehet ez az asszony meg ez a gyerek, hogy ilyen ádázul gyűlölik?

A batyuk a lábak mellé estek, hátráltunk, összetorlódtunk, mint egy delelő nyáj, szorongtunk a Nagyszederfa alatt. A monstrum már a Kissarok felé dübörgött, hallottuk a kérlelhetetlen hangot, már idevillant Bederik Duri kezéből a kék, amikor Keserű Pisti felkiáltott:

– Oda nézz!

A házak körvonalai megbomlottak, mintha köd ereszkedett volna rájuk, de nem lehetett köd, hiszen minden mást élesen lehetett látni, idelátszott az Erzsébet-domb fenyőfája, a lőrinci torony. A házak mégis elmosódtak, tűnékenyen lebegtek, mint forró nyarakon az utak fölött a délibáb, újabb kiáltás, a kezem, a kezem, idenézz, a kezem. Tényleg, mintha elpárállana a testünk, áttetsző lesz a kezünk, megfakul a ruhánk, egy pillanatra látom a mellettem levők testén át a dombokat, aztán már csak a dombok, a fák. A házak és az emberek, mint a pára, nincsenek, üres pusztaság Rácpácegres helye… de mégis itt vagyunk, hiszen érzem, hogy fogom anyám kezét, a hátam mögött szuszog a húgom.

A had hökkenten áll az üresség közepén, Bederik Duri eszelősen kapkodja a fejét, itt volt, itt van, itt kell neki lennie, a páncélosról leszáll egy tisztféle, Bederik Duri kapkodva mutogat, lobog a kezében az aranyszegélyű, kék köpeny. A tiszt botot emel, Bederik Duri vállára sújt vele, aztán az arcába. Itt meg, miköztünk, valaki hangosan fölnevet, csönd, sziszegi apám, de nem lehet visszatartani a kárörvendő hangokat, sziszeg, fortyog, sistereg, úgy kell neked, áruló gazember. Most már a többiek is ütik, Bederik Duri szűkölve rohangál a körben, szinte sajnálja már az ember.

A katonák sorokba rendeződnek, a páncélos megfordul, mennek dolguk végezetlen, Bederik Duri, mint egy rongycsomó, a földön. Amikor a katonák már látótávolon túl vannak, föláll, az arcán gyűlölet, rázza az öklét az égre, a katonákra, ránk, belőlünk meg, láthatatlanokból, föltör, fölszárnyal a felszabadult nevetés, Bederik Duri rémülten rohan át a földeken, egyre messzebb, egyre távolabb, olyan lesz, mint egy szélűzte ballangkóró.

Halvány vibrálás, helyükre sűrűsödnek a házak, fölködlik a kezünk, az arcunk, juhé, itt vagyunk, világítanak a boldog emberek. S mintha csak erre várt volna, nagy pelyhekben, mint a kegyelem, hullani kezd a hó.