Kosztolányi Dezső: Pacsirta (A klasszikus modern regény)

Kosztolányi Dezső – Pacsirta elemzés

A regény a modern nagyepika legelterjedtebb műfaja, sem tematikai, sem szerkezeti, sem formai kötöttségekkel nem rendelkezik. Középpontjában rendszerint részletesen ábrázolt háttér előtt játszódó eseménysor áll szerteágazó cselekménnyel, epizódokkal, fő- és mellékszereplőkkel, ezek konfliktusaival. Időtartama változó, az események színhelyéül szolgáló tér pedig lehet konkrét vagy jelképes. A műfajban fontos szerepet kaphat a szereplők érzés- és gondolatvilága, esetleges kibontakozó jellemfejlődése. A műfaj gyökerei az antikvitásig nyúlnak vissza, s az idők folyamán számos átalakuláson átmenve különböző típusai jelentek meg, osztályozásának nincs egységes szempontrendszere.

A 19. század második felében, a klasszikus modernség megjelenésekor a műfajban a cselekmény háttérbe szorul, a belső történések jutnak domináns szerephez; a folyamatosságot a megszakítottság, a töredezettség alakzatai (kihagyás, hiány, elhallgatás) váltják fel. Ezzel párhuzamosan háttérbe szorul a történetmozzanatok közötti ok-okozatiság, s egyre nagyobb szerephez jutnak a metaforikus összefüggések. Az időszemlélet is bonyolultabbá válik, a lineáris (egyenes vonalú) idő mellett megjelenik a ciklikus időfogalom, és a külső (objektív) idő mellett hangsúlyos szerepet kap a belső, személyesen megélt idő. Gyakran találkozunk idősíkváltással, de a modern széppróza sajátos idősíkja, a megállított idő alkalmazásával is, amely mindent a jelen kitágított pillanatában ábrázol.

Kosztolányi Dezső Pacsirta című műve 1924-ben keletkezett az író második regényeként. Témája a Vajkayék (Vajkay Ákos és felesége) egyetlen hetének eseményeit beszéli el, míg lányuk vidéki rokonaiknál tartózkodik. Szerkezete 13, summázatokkal ellátott fejezetből áll. A regény cselekménye kisvárosba, Sárszegre vezet, ahol semmi sem igazán nagyszabású, ahol az embereknek „nincs tragédiájuk”, mert „itt el sem kezdődhetnek a tragédiák”. Az első summázatban a történetmondó pontosan definiálja a cselekmény megindulásának idejét –1899. szeptember 1., péntek, fél egy–, ami a rendkívüliség látszatát kelti. A fontos eseményre irányuló olvasói elvárás azonban nem teljesül, hiszen már az első részből kiderül, hogy mindössze egy két és fél órás utazásra készül a házaspár 35 éves lánya, Pacsirta. Neve –mely egyben a regény címe is– becenév, melyet szüleitől kapott „nagyon régen, mikor még énekelt”. Valódi neve nem derül ki a műben.

Pontos és hiteles a mű alakrajza. A regény Vajkay Ákos lélekrajzát bontja ki a legteljesebben, míg Pacsirta szülei beszélgetéseiben és gondolataiban jelenik meg. A szülők (Kisvajkay és Köröshegyi Vajkay Ákos és Kecefalvi Bozsó Antónia) nagymúltú családok leszármazottai. Ákos nyugdíjazásáig levéltárosként dolgozott, a múlt adatait böngészte. Jellegzetes figurája a középosztálynak, s akárcsak osztálya, ő is készül a halálra. Hangsúlyozottan a múltban él, szívesen mesél őseiről, akiket „jobban ismert az élőknél”. A tarokkot is azért kedveli, mert története „messze visszanyúlik a múltba”, egyenesen „Ázsiából származik, akár vitéz eleink”. Vajkay a jövőtől saját közeli halálán kívül semmi mást nem tud várni. „Apa és anya” –az elbeszélő így emlegeti Vajkayékat, mintha életüknek ez a családi funkció lenne egyedüli értelme. Életük egyetlen célja csúf lányuk elrejtése, megóvása a világtól.

A szülők viselik Pacsirta csúnyaságának terhét, elutazása után azonban menekülni akarnak emlékeitől, ezért folyton olyat tesznek, amit addig nem tehettek meg. Mindketten társasági életet élnek, megnyílnak a világ felé: étteremben esznek, színházba mennek, az anya táskát vásárol, zongorázik és zsúrra megy, az apa pedig látogatást tesz a főispánnál. Borbélyhoz megy, külsőleg is megújul, élvezi az ételeket, sört, később bort iszik és szivarozik, visszavedlik a régi emberré, aki nagyokat ivott, szívesen vett részt a párducok csütörtök esti muriján. Most ismét kártyázik és nyer, mint hajdanán. Vajkayék szabadnak érzik magukat, és ki akarják használni szabadságukat, úgy viselkednek, mintha ők lennének a gyerekek és Pacsirta a szigorú szülő.

Mindez bűntudatot kelt bennük, hisz sajátos erkölcsiségük szerint, ha Pacsirta boldogtalan, nekik is boldogtalannak kell lenniük. Az elfojtott indulatok csütörtök este törnek a felszínre, amikor apa részegen állít haza. A gátlásai alól felszabadult ember úgy érzi, itt a pillanat, hogy leszámoljon azzal a sok keserűséggel, amit lánya sorsa okoz nekik. Ákos kimondja mindazokat a gondolatokat, amelyek mindkettőjük életét megmérgezi: „”– Mi őt nem szeretjük (…) Gyűlöljük őt. Utáljuk. (..) Azt akarnánk, hogy ne is legyen itt, úgy mint most. És azt se bánnánk, hogy ha szegény akár ebben a pillanatban meg…”