Kemény Zsigmond – A rajongók elemzése

A végzet szeszélyeit elkerülő másik típus a sodródó figuráké, a „gyermekkedélyek” osztálya. Nekik nincs határozott törekvésük, ezért nem ütköznek össze semmilyen törvénnyel, de nem is érik el vágyaik teljesedését. Gyulai Pált a szerencsés véletlen sodorja előre, rangot és gyönyörű feleséget is kap – bár ő az egyetlen fiatalember, akit hidegen hagy „Sáron Rózsájának” varázsa, ezzel szemben Bodó Klárához vonzódik egyre erősebben, reménytelenül. Laczkó István gyenge jellemű figura, ő „a legcsekélyebb akaraterejű” szombatos, méltán lesz Kassai bábfigurája. önérzetre ébredésekor azonban előre lép – a tragikus sorsúak táborába, hisz megkísérli helyzetének megváltoztatását. Hősies fellépése a szombatosok gyűlésén hatástalan, a berontó nemesek és hajdúk egyszerűen lemészárolják. A regény eszmevilága szerint származásának megtagadása volt az ő eredendő bűne, koldusból lett módos lelkész, ezzel váltotta ki maga ellen a végzet haragját.

Pécsi Simon „szűcsmester fiából lett mágnás” Bethlen Gábor idejében – ez a mozzanat politikai ellenfeleinek gőgjét és irigységét váltja ki (Kassai szerint „a nagyok közé tolakodott”), és így a sors büntetését. Messze kimagaslik kortársai közül – ez is vétségnek számít -: tudatosan él, tudományokban jártas „csillagjós”, „szent énekeket” szerez és énekel, szíves vendéglátója minden idegen utazónak, pártfogója a szombatos szektának. „Dúsgazdag Epicur”, valamint „ábrándos és előítéletes ember”. Szilárd életelvek szerint él, épp ezért kell belátnia: „el volt tévesztve egész életünk”.

Pécsi Deborah az „önsorsrontók” közé tartozik. Élete azért fut zátonyra, mert – engedve imádott apja kérésének – kiadja szerelmese útját. őt a tiszta gyermeki szeretet ítéli tragikus sorsra. Az igaz érzelem elfojtása „az önmagukat elvesztők” bűne. Nem ura érzéseinek, megütközik Gyulai Ferenc hidegségén, és belelovalja magát az utána való sóvárgásba. „érzéseit szeszélye gyakran elvitatta, büszkesége legyőzte, de a szeszély és e büszkeség álérzéseket is hamar iktatott a valódiak helyébe”. Boldogtalanságra rendeltetett.

Kassai Elemér az erkölcs és kötelességtudás áldozata; vesztét a nagybátyjával való kapcsolata okozza. „Jellemétől idegenkedtem, kincsére nem vágytam, s bár hallám, hogy Pécsinek halálos ellensége, nem volt szívem visszautasítani a gyűlölt öreget.” Tudomásul veszi sorsának csapását (Deborah elfordulását), ezután megkísérli kivonni magát nagybátyja, illetve a sorsa hatóköréből, de sikertelenül.

Kassai István a negatív főszereplő, ő az író jellemtipológiájában az „önmagukat szétzúzók” körébe tartozik. Bűne: irigység, kapzsiság, önhittség.

Kádár és a legtöbb szombatos megszállott, elvakult „rajongó”. Ők „az erény szörnyetegei” (Németh László), önnön bukásuk előidézői, de bűntelen embertársak halála is szárad lelkükön. A nép – pl. Kassai felbujtására, Pécsi Simon pénzszóratására – rendkívül ingatag, befolyásolható, bárki ellen vagy mellé hangolható.

A magyar irodalmi és tudományos nyelv csak az 1830-as években kezdett erőre kapni, elsősorban az újabb nyelvújítási mozgalomtól támogatva, másrészt a népnyelvből merítve. A költészet a prózánál előbbre járt, és Kemény Zsigmond beemelte stílusába a romantikus poézis elemeit, annak gazdag és fordulatos eszköztárát. Különleges szókapcsolatokkal, újszerű asszociációkkal éreztette a lélek rebbenéseit, fejezett ki erkölcsi-gondolati-indulati reflexiókat. Nagy súlyt helyezett a plasztikus láttatásra.

A cselekmény mozgatói a harag és a szeretet hullámai. Epikájában nagyfokú líraiság uralkodik, a hangulati tartalmak jelentős szerepet kapnak, az író elsődleges célja az egyén és a világ közti kapcsolat feltárása. Elbeszélői magatartásában a tényszerű tárgyilagosság, a hősök énjébe való beleélés, a reflexió és a boncoló jellemzés váltakozik. Előadásmódja is változatos: narráció, monológ és párbeszéd, átképzelés és jelenetezés egyaránt megjelenik regényében.