Kemény Zsigmond – A rajongók elemzése

A tetőpont a szombatosok andrásfalvi találkozója. Pécsi Simon eltökélt szándéka, hogy ezen lecsillapítja a szélsőséges indulatokat, mértékletességre inti a „rajongókat”. Kassai István ellenben az indulatok előzetes felkorbácsolásán munkálkodik, közben pedig levélben tájékoztatja az erdélyi főbírót a „veszedelmes” készülődésről. A válság éleződésével újból megjelennek a nagypolitika erői: külpolitikai fejlemények következtében küszöbön áll a magyar király elleni támadás, és ez fékezi a felekezetek elleni belső fellépést Erdélyben. Kassai érdekei tehát azt követelik, hogy Balázsfalván zavargás törjön ki.

A végzetes eseményen a balsors Pécsi Simon ellen fordul, Kassai manőverei beválni látszanak. A szombatosok elvakultsága és a tragikus véletlenek sorozata tömeghisztériát robbant ki, amelynek első áldozata az a Kassai Elemér lesz, aki pedig a béke szolgálatában érkezik a gyűlésre. Laczkó István is életét veszti. Elemér felkoncolása Kassai István számára a legfájdalmasabb veszteség; most már csak a kapzsisága elégülhet ki, ha megkapja a szombatosokkal együtt bukó Pécsi vagyonát, elsősorban az andrásfalvi uradalmat.

A megoldásban azonban ismét közbeszól a sors, ezúttal a házasuló fejedelmi pár szeszélye képében. Zsófia nászajándékul elhangzó kérésére Gyulai Ferenc lesz az értékes Pécsi-birtok ura, egyúttal Deborah kezét is megkapja – jóllehet ő Bodó Klára iránt vonzódik. Laczkó István özvegye azonban a szegények és betegek istápolásában lelte meg életcélját Rápolton, férje utolsó tartózkodási helyén. Minthogy pedig időközben a török szultán hozzájárult „a magyarországi evangélikus rendek sérelmeinek orvoslásáért indítandó hadviselet”-hez, Kassai István kiszorul a politikából, kegyvesztetté válik, Pécsi Simon ellenben visszanyeri a fejedelem jóindulatát – az ítélőmester „nem soká élte túl” a végső fordulatokat.

A mű elsődleges tanulsága: az emberi sors kifürkészhetetlen és befolyásolhatatlan. Kérlelhetetlen törvények bonyolult erőrendszere áll fölöttünk, amelyhez alkalmazkodni vagy amelyet befolyásolni nem lehet. épp azokat söpri el a legnagyobb erővel, akik a legjobban küzdenek ellene, elsősorban a fanatikusokat, a szenvedélyek és vágyak megszállottjait, a „rajongók”-at. A tragikus vétség klasszikus eleme, a „hübrisz” Kemény Zsigmond világában különös jelentőséghez jut. Mindenfajta szélsőség, elhivatottság és elbizakodottság a sors kihívásának minősül. (Ennek a világlátásnak a gyökere 1849 tanulságában rejlik; Kemény Zsigmond történelem- és sorsszemléletét a szabadságharc előre látott tragikus bukása döntően befolyásolta.) Az erkölcs szolgálata sem szolgáltat jogalapot a kiemelkedésre: a legkiválóbbak éppúgy elszenvedik a csapásokat, mint a legsilányabbak. Kassai Elemér talpig becsületes fiatalember, Pécsi Simon önzetlen és nagylelkű férfiú, mégis mindkettőjüket elsöprik a törvények, sőt épp a lelki nemesség és jóság sodorja őket végveszélybe (Eleméren ez be is teljesedik). A kiszolgáltatottság ugyanakkor az ellenpéldára is érvényes: a morált a saját önös céljaira eszközül felhasználó Kassai István, a machiavellista intrikus, a lelkiismeret nélküli alattomos figura is a véletlen játékszerévé válik, jóllehet a végső fordulatokig fölényes biztonsággal és célravezetően kormányozza hajóját.

A sors kiváltképp a megmerevedett társadalmi rendben tragikus. A magyar viszonyok – a történelmi időben éppúgy, mint Kemény Zsigmond jelenében – rendkívül merevek. A származás kijelölte útról való letérés végzetes bűnnek számít Szőke Pista részéről éppúgy, mint Pécsi Simon esetében.

A rajongók szereplői tehát csaknem valamennyien tragikus hősökké válnak, két típus kivételével. Akad, aki „a sors fölött áll”, „szilárd jellem” (Barta János kategóriáit alkalmazzuk, a továbbiakban is), nevezetesen Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony. Megemlíthetjük mellette a fejedelmet, Rákóczi Györgyöt is, de ő kevésbé jelentős szereplő, nem kerül az események fővonalába. A fejedelemasszony magasságát megközelíti Bodó Klára, aki magára maradva gyermekeiről is gondoskodni tud, és helytáll a kritikus helyzetekben („érzem, hogy erélyemnek a szükség csak újabb meg újabb tért nyitna”). ő azonban csak a saját életútját illetően győzi le a mostoha körülményeket, csak magának teremt „külön világot”, férje tragédiája őt is sújtja. Kivonulása a társadalomból (lemondása a világi boldogságról, a szegények és betegek gyámolítása) már bizonyos fokú életvereség. Mégis ő az egyetlen szereplő, aki saját tiszta erkölcsisége szerint tud élni. A többieknek még ez a részsiker sem jut osztályrészül.