Illyés Gyula főbb művei

Koszorú

Illyés Koszorú című ódája 1970-ben jelent meg a Kortárs című folyóiratban, amely a nemzeti közösségi élmény legszebb vallomása.

A mű egyfajta himnusz az anyanyelvhez, valamint azokhoz, akik használják és megőrzik azt.

A vers első részében a jelen idősíkja jelenik meg, majd a második részben Illyés visszalép a múltba, ahol a történelem századait idézi meg, felsorolja azokat az embereket, akik megőrizték a nyelv épségét. Az utolsó részben a mű menete egyre sodróbbá válik, a tér és az idő folyamatosan tágul, az indulatok egyre erőteljesebbé válnak. A költemény tetőpontján feltűnik a lírai én és megvilágosodik a cím jelentése. Az anyanyelv története és sorsa egyben a magyarság történetét és sorsát is jelenti. A koszorú, a dicsőség az anyanyelvet illeti, amely a magyar nyelvet beszélők történelmének, szétszórt népcsoportjainak és elesett társadalmi rétegeinek szenvedéseiből, és ezen szenvedések ellenére megőrzött hűségéből fonódik össze. Ez a hűség az az egyetlen érték, amely megőrizte a magyarságot.

Puszták népe

Illyés Gyula Puszták népe című művét a Válasz kezdte el közölni, majd könyv alakban a Nyugatban jelent meg 1936-ban.

Több műfaj keveredik benne, alapját az irodalmi szociográfia képezi, de megjelennek benne a családregény, az önéletrajzi regény, a  novellaszerű elbeszélés jegyei, az esszé és dokumentumok tulajdonságai, és a népszokások leírásai is. A szociográfia a szépirodalom és a szociológia tudománya közötti átmeneti műfaj. Olyan társadalomrajz, amely magában foglalja a tudományos leírás és művészi megjelenítés elemeit.

A cím egy kultúrtörténeti toposz, a megválthatatlan nép képére utal. A cím egyrészt metaforikus értelemben az életmódról, értékekről és értéktelenségekről szól, másrészt viszont megjelöli a témát és a társadalmi réteget is.

A műnek nincs regényszerű cselekménye, tárgyilagos leírást ad a pusztai cselédek életének általános vonásairól, a hazai nagybirtokrendszer sajátosságairól, melyet saját emlékei által tesz érzékletessé.

A könyv húsz fejezetből áll, mind a pusztáról és a pusztai nép életéről szól, de más-más nézőpontból ismerheti meg azt az olvasó. Három nemzedék sorsa jelenik meg. Illyés nagyszüleinek kora a kiegyezés időszakára, szüleié a századelőre, saját kora pedig a harmincas évekre esik.

A szülőföldről, a cselédek életéről, az öregek sorsáról, valamint a pusztai emberek lelkivilágáról részletes képet kapunk. Megjelenik benne a múlt, a lehetséges jövő, a kiemelkedés reménye és lehetetlensége, a hétköznapok mellett az ünnepnapok, valamint a pusztai élet rendje. Megismerkedhetünk azzal, hogy a pusztán élők hogyan végzik munkájukat, hogyan barátkoznak, nevelik gyermekeiket. Leírást kaphatunk a pusztán élők szokásairól, a pusztai erkölcs különleges világáról, sajátos nyelvhasználatukról, hiedelemvilágukról. A legkiemelkedőbb azonban a pusztán élők sorsának kiszolgáltatottsága, a cselédsors embertelensége.

A műben a változatlanság alapállapota uralkodik, azonban egy változás mégis megjelenik, hiszen a család kiemelkedhet osztályából.

Illyés Gyula életútja