Illyés Gyula főbb művei

Illyés Gyula a nemzeti múlt és jelen sorskérdéseit fogalmazta meg, a népi, nemzeti és egyetemes értékek ötvöződtek életművében.

Költészetében egységként jelent meg a fegyelem és az indulat, valamint a józanság és a szenvedély. Közlendőinek megfogalmazása során erőteljesen törekedett a világosságra.

Az avantgárd áramában kezdett írni, viszont nem volt igazán avantgárd alkat, hamar az újrealizmus és újnépiesség irányába fordult.

Irodalmi művei által a nemzetet öntudatossá szerette volna tenni és célja volt az önismeretre tanítás. 1945 előtt a szociális problémák megoldásának jelentőségére próbálta felhívni a figyelmet, 1945 után pedig a demokrácia és diktatúra ellentétét hangsúlyozta. Verseiben, drámáiban a nemzeti függetlenség fontosságát emelte ki.

 

 

Egy mondat a zsarnokságról

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című műve 1950-ben keletkezett, azonban politikai okokból csak 1956. november 2-án jelenhetett meg az Irodalmi Újságban.

A költemény megírásának inspirációját Paul Éluard francia költő szintén egy mondatból álló Szabadság című művéből meríthette, amely azonban a mindenhol jelenlévő szabadság fogalmát állítja középpontba, Illyés Gyula ennek pedig az ellentétét, a zsarnokságot jeleníti meg mindenben.

Az 1956-os forradalom kapcsán a költemény nemzetközileg is híressé vált, viszont az 1980-as évek közepéig ismét tiltólistás lett, mivel rendszerellenes versnek tartották a kommunizmus őrei. A második megjelenésére már csak Illyés Gyula halála után került sor.

 

A vers a totális diktatúra, a zsarnokság leírása. Illyés Gyula egyetlen mondatban mutatja be azt a társadalmat és annak részét, amely folyamatosan rettegésben él. Alapgondolata, hogy a zsarnokság minden korban és minden változatában emberellenes.

Formája és szerkezete litániára emlékeztet, a versépítkezés rendkívül monoton, amely a zsarnokság egyöntetűségét hangsúlyozza. Hangulata sodró, indulatos, olyakor már lázító, stílusa nyílt, tárgyilagos, szókimondó. Felépítése retorikus: az állítás – bizonyítás – indoklás szerkezete jelenik meg. A vers időszemlélete kapcsán megállapítható, hogy jelen időben íródott, hiányzik a múlt és a jövő idő.

A költeményt egyetlen hosszú versmondat alkotja, amelynek középpontjában egy gondolat kifejtése áll. Az alapmondat: „Ott zsarnokság van”, amely többször ismétlődik a vers folyamán.

Az első egységet az alapgondolat fejtegetése képezi. A költő felsorolja azokat a területeket, ahol a zsarnokság mindenki számára láthatóan jelen van: a közéletben, a művészetekben, az igazságszolgáltatásban, a mindennapjainkban, a magánéletünkben, a családban, a szerelemben és a barátságban.

A második egység „mert” kötőszóval kezdődik, amely az eddig leírtak bizonyítása, indokolása. A zsarnokság mindenkiben megtalálható, elbújik az egyénben, ezt jeleníti meg az egyes szám második személyre váltás is: „magad is zsarnokság vagy”.

A költeményben a zsarnoki rendszer megjelenése három színtéren valósul meg: a koncepciós perek szintjén, a családi-baráti kapcsolatok szintjén, valamint az ember érzelem, -és gondolatvilágában is.

Nem egy általános, a társadalom szintjén megjelenő dologról van szó, hanem az egyén szintjén is beférkőző, mindent átitató jelenségről, amely nagy hatással van az egyén sorsának alakulására is. Minden megszólalás a hatalom ellenőrzése alatt áll, így lesz végül „mindenki szem a láncban”. Az ember végül már önmagában hordozza a zsarnokságot: „magad is zsarnokság vagy”. Egy diktatorikus rendszerben nem lehet senki sem ártatlan, mindenki résztvevője és egyben fenntartója az önkényuralomnak.

A mű végén megjelenik a zsarnoksággal való küzdelem hiábavalósága: „mert ahol zsarnokság van, / minden hiában”.

A zsarnokság független időtől és tértől, ezt támasztja alá, hogy nem található a költeményben semmilyen utalás sem évre, sem helyszínre. A folyamatosan bővített versmondat végtelenséget és a zártságot is jelent egyidejűleg.

A költemény különleges párverse Batta György Egy mondat a szeretetről című alkotása, amely Illyés Gyula emlékére született.

Bartók

Ez a vers egy új vonalat indít el Illyés költészetében. Az 1930-as évektől a tárgyiasság, valamint a meditáció jellemezte költészetét, amely az 1950-es években átalakult, ennek a mozgalmasabb, fordulatosabb és vibrálóbb verstípusnak az első megjelenése a Bartók című költemény.

A vers a zeneszerző halálának  10.  évfordulóján,  1955 októberében jelent meg a  Színház  és Mozi című hetilapban. Műfaja rapszodikus óda. A zsarnokság korában született ez a vers is – úgy, mint az Egy mondat a zsarnokságról című műve -, amely azt is jelzi, hogy a költeménynek általános jelentésköre van, ugyanakkor az aktuális politikai helyzetre reagál. A költő az adott rendszer kultúrpolitikájának becsmérlő véleményét bírálta, amely Bartók zenéjét kusza, diszharmonikus hangzavarnak titulálta. Illyés szerint valójában azonban a kor társadalmában van a hangzavar.

A költőt a nemzet gondjai, a társadalom várható jövőjének kérdései foglalkoztatják, az „én”, az „emberiség” és a „magyarság” sorsának összefonódását Bartók zenéjében látja.

A vers felfokozott izgalmát a váltakozó sorszámú strófák, a hosszabbra nyúló, majd hirtelen lerövidülő sorok, a kihagyó, majd újra felcsöndülő rímek is érzékeltetik. A szerkezet íve egy spirálvonallal szemléltethető leginkább, mivel a motívumok újra és újra visszatérnek, és ezek viszik tovább a művet. Sok a retorikai alakzat, az ellentét, a felkiáltás, a párhuzam és a kérdés.

Bartók Béla zenéje, művészete a szabadságot, a tiszta beszédet jelenti Illyés Gyula számára, valamint azt az embert, aki mindenki helyett kimondja, amit a tárasadalom tagjai éreznek és gondolnak. A művészetében találkozik az egyetemleges, a mindent átfogó és az én, haza, emberiség sorsa.