Golding: A legyek ura (1954)

A regény tárgyi világában többletjelentéssel bíró elemek egész sorával találkozunk. Maga a „sziget”: a civilizálatlan természetet jelenti, a végtelen gazdagságot, ugyanakkor a próbatétel színhelyét és a bezártságot is. A „kagyló”: az élő, ősidőktől létező természet jelképe, a bezártságnak is szimbóluma, de a szépségé és a tökéletességé is, csodálatos hangja mintha varázserővel bírna; mindezeken túl a gyerekek a közösségi élet eszközévé és szimbólumává választják. Az „állat” egyrészt célpont, maga az elejtendő vad, de ugyanakkor a félelem tárgyiasulása is, sőt fokozatosan totemisztikus képzetek kapcsolódnak hozzá. A „kunyhó” bensőséges létformát jelez – szemben a másik oldal „kő”-várával (az őskor megidézőjével).

Hasonlóképpen gazdag többletjelentésekben a „szemüveg” motívuma, amely elsősorban a könyvkultúrára utal, rajta keresztül a kulturális hagyományok egészére, de pl. Röfi szemüvege segítségével jutnak a gyerekek az életfenntartáshoz elengedhetetlen „tűz”-höz is; ez is alapmotívum. Már az első órákban tűzvészt okoz a gondatlanság – egy apróság eltűnik -, és ez előrevetíti a tragikus végkifejletet. A tetőponton az indulatok elhatalmasodásának külső párhuzamaként az egész sziget lángba borul. A „füst” eleinte a hazatérési szándék, a felelősségtudás jele – aztán a sziget teljes pusztulásáé. A „szemüveg” ellentéte a vadak oldalán a „kifestett arc” (ijeszt, de főként a saját ijedtséget takarja, a személytelenségben a gyarlóságok is lepleződnek), valamint a „bicska”, a „kés” és végül a kihegyezett bot, a „lándzsa”. A „tenger” közrefog és óv, elválaszt a külvilágtól és magába fogadja az áldozatokat (Simont és Röfit, valamint az ejtőernyőst). A „törvény” kulcsszó (Ralph: „Nincs egyebünk, csak a törvényeink!” – Jack: „Fütyülök a törvényekre! Erősek vagyunk, vadászok vagyunk”). A szinonimák is jelentéstöbbletet hordoznak: Ralph „vezér” lesz a gyerekek élén, Jack „főnök”.

A képsor nem csupán költőiséget kölcsönöz a műnek, hanem ez teremti meg a kapcsolatot ember és természet között, és így az egész regény belső, metaforikus vázát alkotja. A tárgyi elemek egy-egy szereplő jellemét is tükrözik és kifejezik. (Ilyen kölcsönös összefüggésben áll Ralph a kagylóval és az őrtűzzel, Jack a késsel és a kihegyezett bottal, Röfi a szemüveggel és a „malac”-cal, Simon a „pillangó”-val stb. – H.S. Babb megállapítása.)

Az elvadulás fokozatait a vadászének változatai is szemléltetik. Ez a szertartássorozat a mágikus látásmód eluralkodását, a racionalitás fokozatos eltűnését, a hordaszellem felülkerekedését is mutatja. Az első versváltozat elhangzásakor, amikor Robert játssza az állat szerepét, a vadászélmény elmondása mágikus rítussá fejlődik, de a vészjósló pillanatoknak véget vet a mégiscsak felülemelkedő józanság. Később, Simon bekerítésekor a mágikus pszichózis már elbódítja az egyéni tudatot, csak a hordatudat és az agresszív ösztönök működnek, a „vadászok” közül senki nem veszi észre, hogy egy társukat mészárolják le.

Golding itt a csoport nézőpontjából szól: „Az állat a kör közepén térdelt” A mágikus tudat mindent magába gyűjt és legyőz: a félelmet, a kísérteties időjárás rendkívüli élményét, a sötétséget, a tánc és ének extázisát stb. Pedig Simon kulcsfontosságú felismeréssel rohant le a társai közé a hegyről. A folyamat azonban ekkor már megfordíthatatlan. „Egy iszonyatos, személytelen hatalom” veszi át az uralmat a szigeten.

A szereplők motivációja aprólékos, a viselkedések és magatartások rugóit mindegyikük esetében megismerhetjük. A negatív jellemek kevésbé összetettek, a másik oldalon viszont egyértelműen pozitív hőst nem találunk. Az értékeket legtovább megtartó, hősiesen harcoló fiú Ralph sem hiba nélküli jellem. ő is gúnyolja (elárulja) Röfit, őbenne is jelentkeznek az agresszív ösztönök. Több alapvető felismerést másoktól vesz át, elsősorban Röfitől és Simontól. ők ketten a legérzékenyebbek, a legfogékonyabbak, de mindketten kevésbé életképes szereplők – betegek (Röfi asztmás, Simon epilepsziás). Sem a lelkiismeretes, előretekintő, határozott kiállás, sem a humánus magatartás, sem a lelki gazdagság, sem a pozitív tényezők egymást segítő összefogása nem képes megállítani a civilizáció válságát. A mű érezhetően magán viseli az alig egy évtizeddel korábban véget ért világháború okozta döbbenetet. A megmenekülés ebben a regényben csak „deus ex machina” jellegű megoldással lehetséges, a mű végső kicsengése pesszimisztikus, felkavaró, keserű.