Brecht Kurázsi mama és gyermekei (1938-1939)

Visszatérő figura Yvette (3., 8.), aki saját magát árulva átvergődik mindenen, s amikor a „felszedett” hajdani óbester bátyjának özvegyeként előkerül, megállapíthatják róla, hogy van „legalább egyvalaki, aki vitte valamire a háborúban”. Ugyanígy újra megjelenik a Lamb Péterré nevesedett szakács is (2., 3. és

8., 9.); aki, miután összeáll Kurázsi mamával, a szabadulás lehetőségét is felajánlja az asszonynak (hollandiai kocsmároskodás formájában), de Kattrin magára hagyása árán. A név nélküli elvi figurák közül a leggyakoribb útitárs (és hivatásának ironizálási lehetőségei miatt legfontosabb is) a véleményváltogató, önellentmondásos tábori pap gúnyosan rajzolt, „morálisan süllyedő”, átvészelő alakja. Megértő és vádló egyszerre: „azok a bűnösök, akik háborút csinálnak, s állatot az emberből” / „a háború kielégít minden szükségletet ellövik a fél lábadat, erre irdatlan ordítozásba csapsz, mintha valami nagy eset történt volna, de aztán megnyugszol vagy pálinkát kapsz, végül megint csak ugrabugrálsz, és mi gátol, hogy ne sokasítsd a fajtádat, akármilyen mészárlás folyik s akkor a háború megkapja a te ivadékaidat is, s velük masírozhat tovább” / „mióta elzüllöttem, megjavultam. Nem tudok többet katonáknak prédikálni”.

A songok közül a groteszk „kínálgató nóta” keretezi a művet; a zárlatban, az üres kocsiját egyedül húzó Kurázsi záródalaként tragikus ironikus fokozás: „aki még nincs föld alatt / Kapcát cserél és talpra áll”. A két kulcsfontosságú song (a Nagy Kapituláció, ill. a Salamon-dal) a két fiú halálát követő jelenetekben (4., 9.) hangzik fel.

A nyitó jelenet a család ironikus bemutatása: informál Kurázsi bátor akciójáról, melynek gúnynevét köszönheti („a rigai tüzérségi tűzön” kelt át, hogy eladhasson ötven, már penészedésnek indult cipót), majd mozgalmas életútját reprezentálja „finom kis famíliája” (Fierlingné Eilif fia ‘ Nojocki’, egy lengyeltől, de egy francia „nevelte”; Stüsszi ‘Kovács’ apja svájci pallér volt, nevét magyar nevelőapja miatt kapta; Kattrin Haupt pedig félnémet). A bemutatkozó szituáció orákulum-jelenetbe vált át: Kurázsi mama cetlihúzásos jóslásából már ekkor tudható, hogy mindhárom gyerekét eléri a háborúban a halál. Azt hiszi, saját gyerekeit megóvhatja, pedig elvesztésükért kétszeresen is ő okolható: egyrészt – épp az ő elveivel ellentétben – gyerekei nem tanultak meg alkalmazkodni; másrészt a markotányosnő mindhárom halál bekövetkeztekor (sőt, az ezeket előkészítő jelenetekben is) üzleteléssel foglalkozik. Ezen az ismétléssorozaton alapul a mű tanulsága: amíg ő alkudozik, Eilif katonának áll (2.); sokáig egyezkedik a váltságdíjról, ezalatt Stüsszit kivégzik (3.); az ő pálinkáján lerészegedett katona veri meg az áruért járó Kattrint (6.); üzletelni megy, így nem tudja megmenteni Eilifet (8.); a városból menekülőktől olcsón akar portékához jutni, ezért nem akadályozhatja meg lánya végzetes dobolását (11.). Tragikus ismétléssor büntetése is: el sem temetheti őket, mert Stüsszit önvédelemből nem ismerheti fel, így a fiú „dögtemetőbe” kerül, akárcsak később Eilif (az ő esetében fokozott a tragikomikum: koldusbotra jutott anyjának utolsó reménye, hogy találkoznak – s a fiú már rég halott); Kattrin holttestét anyja a parasztokra hagyja, mert gyorsan odébb kell állnia.

A figurák nem egyénített jellemek, hanem elvi magatartásformák: aki képes felismerni a helyzeteket és alkalmazkodik, életben marad (Kurázsi, szakács, pap, Yvette), aki nem, az szükségszerűen meghal (a két fiú). és „sor kerül egy akcióra is a háború ellen (a néma Kattrin)” (Brecht).

„A csatamezők hiénájának”, az éles nyelvű, haszonleső-alkalmazkodó központi szereplőnek „nem jut eszébe, hogy nagyon nagy olló kell ahhoz, ha a háborúból ki akarja vágni a maga részét” (Brecht). A lételemévé vált szerzési vágy és a túlélés ösztöne hajtja. A háborúból él, ezért „adóznia kell” neki; haszonélvező és eszköz, így vétkes is, áldozat is egyszerre. élettapasztalatán alapul a Nagy Kapituláció dalában megfogalmazott meggyőződése: „nyelni kell, nincs más oltalom”. A kisember hétköznapi bátorságának megtestesítője: „A szegény ember nem élhet kurázsi nélkül. Különben elveszett és hogy pápát, császárt tűrnek, az meg éppen félelmetes bátorság, mert az életükbe kerül.” összetett figurájában a falstaffi cinikus morál egyesül Niobé saját gyermekeit is elvesztő keménységével. Gyerekeinek életével is üzletel, anyai érzései és seftelő kapzsisága között kell döntenie, de egész életmenete a rossz választások sora. Kocsija szinte a negyedik gyereke („Lánya megmenekül, az ekhós szekér is, de becsületes fia meghal”); a záróképben az üres szekér leplezi le teljes magára maradtságát, kisemmizettségét; céltalan, stratégia nélküli útnak indulását. Más, szinte fetisizált tárgyak is szimbolikus szerepűvé válnak: Kurázsi dühöng az áldozatok kötözésére használt tiszta ingek miatt; díszes övre alkudozik, amikor Eilifet elviszik; a dob Kattrin, az eldugott zsoldpénz Stüsszi vesztét okozza. A felfordult világban általában is eltorzult a tárgy-ember kapcsolat: a parasztok életüket, családjukat nem féltik, de árulásra is hajlandók, mert „az ökör mindennél fontosabb nekik” (11.).