Miért realista mű a Kurázsi? A nép számára szembeállítja a realista álláspontot az ideológiákkal: a háborúk katasztrófát jelentenek a nép számára, semmi egyebet, se magaslatokat, se üzletet, nem foglal el morális álláspontot, vagyis nem a pillanatnyilag uralkodó morálból indul ki, de erényes.

A szereplők cselekedeteit olyan indítékokkal magyarázza, melyek, ha felismerik és figyelembe veszik őket, megkönnyítik az emberek számára a cselekvést. a mű az emberek többségének jelenlegi tudatával számol. (BRECHT: MUNKANAPLÓ, 41. 4. 22.)

Az epikus színház elméleti alapjainak megfogalmazása és néhány sikeres darab (Koldusopera, Mahagonny), majd kísérletező tandrámák után írta meg Bertolt Brecht legjobbnak tartott alkotásait, köztük a Kurázsi mamát, melyet skandináviai emigrációja idején, közvetlenül a második világháború kitörése előtt fejezett be. Az írót személyes állásfoglalása, morális érzékenysége vezeti; “a darabot újra meg újra pacifistának mondták” (Brecht). A mű történelmi háttérideje a harmincéves háború egy szakasza, az író azonban a háború zűrzavarát a maga javára kihasználni próbáló kisember típusával az örök kispolgári elvakultságot célozta meg, a náci Németországra is érvényesen. “A darab 1938-ban keletkezett, mikor a drámaíró egy nagy háborút látott maga előtt: nem volt arról meggyőződve, hogy a ,magának és magáért’ való emberek tanulni fognak szerencsétlenségükből” (Brecht). “történelmi szempontból a darab egy kiskereskedőnő élményeit mutatja be, aki a háborúban üzleteket akar kötni és mindenét elveszti. Az egyedin túlmenően sorsa szimbolikus jelentőséget kap: Németország képe bukkan fel, amint rablóháborúkat folytat, másokat és önmagát megsemmisítve, mit sem tanulva az egymást követő katasztrófákból.” (Munkanapló, 53. 1. 12.)

A Kurázsi mama forrása Grimmelshausen 17. századi, tíz részből álló kópéregénye (,A kalandos Simplicissimus’ (1.), melynek harmadik része ,Kurázsinak / Courasche / ,a csaló csavargónak élettörténete’). A regény az eredeti tőkefelhalmozás korának valóságát plebejus szemléletű, szatirikus elbeszélő stílusban ábrázolja, kritikusan, egy egyszerű közkatona szemszögéből. Brechtet megihlette a téma, az ironizáló tónus, a nézőpontválasztás. Kurázsi mama maga is picaro jellegű, kemény, a túlélési ösztön hajtotta leleményes figura (de a züllött perszónát Brecht háromgyerekes anyává alakította); a darab is kalandsorozat-szerkezetű. A vándorlás-motívum a jelenetek állandó eleme, az (ország)út – valóságosan és szimbolikusan is – meghatározó színhely.

Már az alcím (“krónika”) műfajmegjelölése epikus cselekményt sejtet. A tizenkét önálló jelenet egységes (és songokkal szabdalt) tagolás mozaikszerűvé teszi a művet. Brecht nem lezárt, okozati akciósort alkot; az egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetekben egyetlen szituáció variálódik: a középponti hős alkalmazkodik a háborúhoz, és minden döntésével saját vakságát teremti újra. A célirányos montázsolás a jelen állapotának és a jövő lehetőségeinek vizsgálatára irányul, a hétköznapi kisember tevékenységére, ezért hangsúlyozott az antiheroikus nézőpont is.

Az író objektív látásmódjának és kiteljesedő világképének következménye a modernizált, összetett mondanivalójú tézisdráma-műfaj és az új típusú parabolatechnika. Brecht célja didaktikus (“mert ha Kurázsi mama semmit sem tanult is, a közönség mégis tanulhat az ő sorsából”); az általános igazságból, a tanulságból indul ki, a mű egészét ebből építi, ennek rendeli alá; a mondandó szabja meg az eseménysor menetét. Brecht nem a valóság látszatát akarja kelteni, hanem vizsgálódik: “az ember a vizsgálat tárgya”, a háború és haszonélvezőjének viszonya; az értékpusztítás és az értékrend-változások hatása a kisemberre; a kapitalizmus, a háború és a bűn kapcsolata. (Az író gondolataiban a pusztulás és a politika összekapcsolódik: “a rothadás foglalkoztatja a leginkább: a kapitalizmusból csak tréfát űz” /Max Frisch/. Minden mozzanat igazolja az alaptételt: “A háborút megfeji / Hát adózzék is neki” (1.), minden jelenetből levonható következtetésként az a tanulság, hogy “az üzleteket a háborúban nem a kisemberek csinálják. Hogy a háború, amely az üzletek folytatása más módszerekkel, halálossá teszi az emberi erényeket viselőik számára is, ezért harcolni kell ellene” (Brecht).

A szereplők többször “politizálnak”, ironikus hangú véleményeket és szólamokat ütköztetnek a háborúról, a vezetőkről. Az őrmester azt állítja, hogy “a béke az disznóól, rend csak a háborúban van. Békében a nép elvadul.” A tábori pap kezdeti állásfoglalása szerint “ez vallásháború. Nem közönséges, hanem különleges háború, a hitért vívják, s ezért Istennek tetsző”; a szakács, ellentmondva, általánosít: “háború az, ahol sarcolnak, öldökölnek, fosztogatnak, egy kis megbecstelenítés se árt”. A svéd király hadjáratainak gúnyos jellemzése után (3.) levonják a következtetést: “Ha az ember a nagyfejűek szavát hallgatja, úgy látszik, hogy ők csak istenfélelemből vezetik a háborút, s mindenért, ami szép, ami jó. De ha az ember jobban odakukucskál, kiderül, hogy nem olyan tökfilkók – a háborút a haszonért vezetik. Különben a magamfajta kicsiny ember nem is segítene nekik” (Kurázsi mama, 3.). Mindegy, hogy milyen köntösben (a protestáns svédek, a katolikus németek látszólag vallási eszményekért harcolnak), de a birtoklásért, a harácsolásért folyik a küzdelem: “fenn” hódításért, leigázásért, “felszabadításért”; “lenn” élelemért, ruhaneműért. A túlélés reményében zászlót-hitet változtatnak (ahol “mindenki derék lutheránus”, ott, ha fordul a kocka, “mindenki derék katolikus”); mindenki részese a háborúnak: az elembertelenedett katonák, a kurvává váló lányok, az árulóvá lett parasztok. A tomboló nyomor és az erkölcsnélküliség romlásba dönt: amikor “egy zacskó sóért az ekéjüket” adják oda és “apácákat érnek rabláson” (9.), a tisztesség, a hazafiság érvénytelenített fogalommá válik; az értékek, erények “eladása” kerül a legkevesebbe: “a becsület elveszett, de egyéb semmi” (3.); elfogadott “morális alap”, hogy a “tízparancsolatnak haszna nem volt még sosem” (Salamon-dal).

Az időmúlást, a helyszínváltásokat a jeleneteket bevezető, vetített vagy táblára írt, az epikus jelleget is erősítő feliratok közlik. Ezek a “kivonatok” a gondolatokra, a lényegesre hívják fel a figyelmet: követhetők ugyan a történelmi idő tizenkét évének eseményei is 1624-től 1636-ig, mindez azonban csak annyiban érdekes, amennyiben ironikus összefüggésbe hozható a kisszerű üzleti ügyekkel, amennyire a külső események a seftelési lehetőségeket befolyásolják. (Kivételes a 9. jelenet hosszabb, pontos háttérrajza a háború 16. évéből: “Németország elvesztette lakosságának több mint felét” stb., s bár ez a bevezető is indoklássá, a koldulás magyarázatává válik, itt a stílus tárgyilagos marad.) A többi feliraton a “nagy” fordulópontok lecsapódásának ironikus volta a meghatározó: “Tilly magdeburgi győzelme Kurázsi mamának négy tiszti ingbe kerül” (5.), “Wallhof erődje előtt viszontlátja fiát – szerencsés kappaneladás” (2.). (Az író szerint “a feliratoknak kritikus minőséget kell tartalmazniuk; ellentmondást kell tudtul adniuk, a dialektikának, az ellentmondásosságnak konkréttá kell válnia.”) A Kurázsi mama-féle nézőpontból sajátságosan köznapiak a világesemények: “nekem az a történelmi pillanat, hogy a lányomat fejbe vágták.” (6.)

A “nagyfejűek” halála is többszörös gúnyolódási alkalom ebből a perspektívából. Tilly temetésekor (1632) – a tábori pap által kommentált távoli dobszó és gyászzene közben – a markotányosnő leltározik és anekdotázgat: “Bizony kár a zsoldoskapitányért – huszonkét pár harisnya -, hogy így a fűbe harapott, mint mondják, baleset érte. A mezőben köd volt, az volt a hibás eltévesztette az irányt, előrekeveredett, és a csata kellős közepén bekapott egy golyót – már csak négy viharlámpás van hátra.”

A komikumot fokozza, hogy a katonák “elszelelnek” a temetésről, mert előre megkapták zsoldjukat, harangozni meg nem lehet: épp az elesett főkapitány “parancsára lőtték szét a templomokat” (6.). Amikor Gusztáv Adolf, “a svéd király elesik a lützeni csatában” (1632), a háború véget is érhetne, és akkor “a béke Kurázsi mama üzletét tönkremenéssel fenyegeti” (8.).

Az események fő vonulatát a markotányosnő üzletmenete adja, aki kalmárkodása közben egymás után veszíti el három gyermekét – így alakul ki a mű hármas tagolása (3., 8., 11.). A darab szerkesztésében a tanulságnak rendelődik alá az ellentételező jelenetsorrend: a mű felezőpontján Kurázsi mama megátkozza a háborút (mintha tanult volna már szerencsétlenségéből), erre csap rá a (rögtön ezután) bevágott felirat: “Kurázsi mama kalmárpályafutásának magaslatán”, majd a hősnő első megszólalása: “Nem engedem, hogy elvegyétek a kedvem a háborútól [É] lekaszálja a gyöngéket, de azok békében is elvesznének”(7.). Ironikusan ellenpontozó szerkesztési elvek érvényesülnek Eilif két jelenetében (2., 8.), ill. a békés (10.) és a feldúlt parasztházak képében (11.). Kattrin sorsának bemutatását az előkészítés, a felvezetés és a fokozásos tendencia szabja meg: a háború okozza némaságát (“mikor kicsi volt, egy katona betömte a száját”); megverik és végleg elcsúfítják (6.); megtudja, hogy anyja rá hivatkozva – “nem hagyom itt a lányomat” – nem változtatja meg életmódját, ezért szökni próbál (9.); végül másokért feláldozza önmagát (11.).

Visszatérő figura Yvette (3., 8.), aki saját magát árulva átvergődik mindenen, s amikor a “felszedett” hajdani óbester bátyjának özvegyeként előkerül, megállapíthatják róla, hogy van “legalább egyvalaki, aki vitte valamire a háborúban”. Ugyanígy újra megjelenik a Lamb Péterré nevesedett szakács is (2., 3. és

8., 9.); aki, miután összeáll Kurázsi mamával, a szabadulás lehetőségét is felajánlja az asszonynak (hollandiai kocsmároskodás formájában), de Kattrin magára hagyása árán. A név nélküli elvi figurák közül a leggyakoribb útitárs (és hivatásának ironizálási lehetőségei miatt legfontosabb is) a véleményváltogató, önellentmondásos tábori pap gúnyosan rajzolt, “morálisan süllyedő”, átvészelő alakja. Megértő és vádló egyszerre: “azok a bűnösök, akik háborút csinálnak, s állatot az emberből” / “a háború kielégít minden szükségletet ellövik a fél lábadat, erre irdatlan ordítozásba csapsz, mintha valami nagy eset történt volna, de aztán megnyugszol vagy pálinkát kapsz, végül megint csak ugrabugrálsz, és mi gátol, hogy ne sokasítsd a fajtádat, akármilyen mészárlás folyik s akkor a háború megkapja a te ivadékaidat is, s velük masírozhat tovább” / “mióta elzüllöttem, megjavultam. Nem tudok többet katonáknak prédikálni”.

A songok közül a groteszk “kínálgató nóta” keretezi a művet; a zárlatban, az üres kocsiját egyedül húzó Kurázsi záródalaként tragikus ironikus fokozás: “aki még nincs föld alatt / Kapcát cserél és talpra áll”. A két kulcsfontosságú song (a Nagy Kapituláció, ill. a Salamon-dal) a két fiú halálát követő jelenetekben (4., 9.) hangzik fel.

A nyitó jelenet a család ironikus bemutatása: informál Kurázsi bátor akciójáról, melynek gúnynevét köszönheti (“a rigai tüzérségi tűzön” kelt át, hogy eladhasson ötven, már penészedésnek indult cipót), majd mozgalmas életútját reprezentálja “finom kis famíliája” (Fierlingné Eilif fia ‘ Nojocki’, egy lengyeltől, de egy francia “nevelte”; Stüsszi ‘Kovács’ apja svájci pallér volt, nevét magyar nevelőapja miatt kapta; Kattrin Haupt pedig félnémet). A bemutatkozó szituáció orákulum-jelenetbe vált át: Kurázsi mama cetlihúzásos jóslásából már ekkor tudható, hogy mindhárom gyerekét eléri a háborúban a halál. Azt hiszi, saját gyerekeit megóvhatja, pedig elvesztésükért kétszeresen is ő okolható: egyrészt – épp az ő elveivel ellentétben – gyerekei nem tanultak meg alkalmazkodni; másrészt a markotányosnő mindhárom halál bekövetkeztekor (sőt, az ezeket előkészítő jelenetekben is) üzleteléssel foglalkozik. Ezen az ismétléssorozaton alapul a mű tanulsága: amíg ő alkudozik, Eilif katonának áll (2.); sokáig egyezkedik a váltságdíjról, ezalatt Stüsszit kivégzik (3.); az ő pálinkáján lerészegedett katona veri meg az áruért járó Kattrint (6.); üzletelni megy, így nem tudja megmenteni Eilifet (8.); a városból menekülőktől olcsón akar portékához jutni, ezért nem akadályozhatja meg lánya végzetes dobolását (11.). Tragikus ismétléssor büntetése is: el sem temetheti őket, mert Stüsszit önvédelemből nem ismerheti fel, így a fiú “dögtemetőbe” kerül, akárcsak később Eilif (az ő esetében fokozott a tragikomikum: koldusbotra jutott anyjának utolsó reménye, hogy találkoznak – s a fiú már rég halott); Kattrin holttestét anyja a parasztokra hagyja, mert gyorsan odébb kell állnia.

A figurák nem egyénített jellemek, hanem elvi magatartásformák: aki képes felismerni a helyzeteket és alkalmazkodik, életben marad (Kurázsi, szakács, pap, Yvette), aki nem, az szükségszerűen meghal (a két fiú). és “sor kerül egy akcióra is a háború ellen (a néma Kattrin)” (Brecht).

“A csatamezők hiénájának”, az éles nyelvű, haszonleső-alkalmazkodó központi szereplőnek “nem jut eszébe, hogy nagyon nagy olló kell ahhoz, ha a háborúból ki akarja vágni a maga részét” (Brecht). A lételemévé vált szerzési vágy és a túlélés ösztöne hajtja. A háborúból él, ezért “adóznia kell” neki; haszonélvező és eszköz, így vétkes is, áldozat is egyszerre. élettapasztalatán alapul a Nagy Kapituláció dalában megfogalmazott meggyőződése: “nyelni kell, nincs más oltalom”. A kisember hétköznapi bátorságának megtestesítője: “A szegény ember nem élhet kurázsi nélkül. Különben elveszett és hogy pápát, császárt tűrnek, az meg éppen félelmetes bátorság, mert az életükbe kerül.” összetett figurájában a falstaffi cinikus morál egyesül Niobé saját gyermekeit is elvesztő keménységével. Gyerekeinek életével is üzletel, anyai érzései és seftelő kapzsisága között kell döntenie, de egész életmenete a rossz választások sora. Kocsija szinte a negyedik gyereke (“Lánya megmenekül, az ekhós szekér is, de becsületes fia meghal”); a záróképben az üres szekér leplezi le teljes magára maradtságát, kisemmizettségét; céltalan, stratégia nélküli útnak indulását. Más, szinte fetisizált tárgyak is szimbolikus szerepűvé válnak: Kurázsi dühöng az áldozatok kötözésére használt tiszta ingek miatt; díszes övre alkudozik, amikor Eilifet elviszik; a dob Kattrin, az eldugott zsoldpénz Stüsszi vesztét okozza. A felfordult világban általában is eltorzult a tárgy-ember kapcsolat: a parasztok életüket, családjukat nem féltik, de árulásra is hajlandók, mert “az ökör mindennél fontosabb nekik” (11.).

Az “okos” Eilif a hőst játszó gátlástalan, brutális katona, aki nem ismeri fel a változó értékrendet: a háborús erény a békében bűn lehet. Az “ostoba, de becsületes” Stüsszi nem szolgáltatja ki a lutheránusok zsoldját a katolikusok fogságában. Kattrin viszont tiszta, emberséges, megszállottan gyermekszerető (jelképesen néma) hős. (Kegyetlen meggyilkolásakor jelenik meg a színen nyíltan a háború.) A normális életre vágyó, de minden reményét vesztett lány egyre elszántabb városmentő dobolása – a Brechtnél ritka – katartikus pillanat. (Ezt azonnal meg is semmisíti az irónia: a pusztítás még évekig tart, anyja pedig nem változik.) Kattrin hőstette túlmutat az elidegenítésen, embersége, együttérzése a nézőkét is kiváltja. Szokatlannak tűnhet az érzelmi hatáskeltés, bár Brecht szerint “az epikus színház semmiképpen sem mellőzheti az emóciókat”. Miközben az egész művet áthatja az elidegenítés és az irónia, a szerzői jegyzetek szerint kifejezetten beleélést elváró jelenetek is vannak – így még élesebbek a kontrasztok.

A lírai betétek, a songok a gondolati szálhoz kapcsolódva, de tartalmilag és formailag elkülönülve fokozzák a kizökkentő hatást. Előreutalnak, összekapcsolnak idősíkokat, prófétálnak (pl. Eilif dala a lányról és a huszárról saját pusztulását jelzi előre). A Nagy Kapituláció dalát Stüsszi halála után egy fiatal katonának énekli Kurázsi. Tanulságként felfedi magatartásának hátterét: ő is öntudatos, önérzetes fiatalból vált (szükségszerűen) megalkuvóvá. élettapasztalatának ironikus foglalata a halmozott bölcsesség- és közmondássor (“kéz kezet mos, ne fuss fejjel a falnak, addig nyújtózz, fogd be a pofád”). A Koldusoperából ismerős, módosított Salamon-dal az erények, értékek viszonylagosságát ironizálja, egy-egy strófa a főszereplők sorspárhuzama: Salamon bölcsessége Kurázsi leleményét, Caesar bátorsága Eilif hősiességét, Szókratész jelleme Stüsszi becsületességét idézi, Szent Márton irgalma Kattrin jóságát – az uralkodó tulajdonságok kicsiket és nagyokat egyaránt tönkretesznek, “mert az erény nem fizetődik ki, csak a komiszság, ilyen a világ, pedig nem kéne, hogy ilyen legyen”.

A Kurázsi mama és gyermekei “Brecht válasza Schiller Wallensteinjére, de válasz Shakespeare V. Henrikjére, Corneille Cidjére azaz minden olyan műre, amely a hősiességet dicsőíti, vagy a nemzeti eszményeket magasztalja” (Brustein).

A mű részleteit Nemes Nagy Ágnes fordításában idézzük.