Balassi – Hogy Júliára talála így köszöne néki, Célia-versek, Kiben az kesergő Céliárul ír

Hogy Júliára talála így köszöne néki…

Az egész vers elragadott ujjongó bókok halmaza, mely túlzással indul: „Ez világ sem kell már nékem…” Boldog felkiáltás, üdvözlés. Júlia nélkül értéktelen, értelmetlen a világ. Metaforák sorozatával dicsőíti Júliát. Az imádott hölgy tulajdonságai nem derülnek ki, csak a költő érzelmei. A köszöntéssel nem áll arányban a válasz. Bókok halmozásán keresztül (szívem, lelkem, szerelmem) jut el az 5. versszakig, melyben vallomást tesz: ” Csak téged óhajt lelkem” Az utolsó versszakban látszik a szerelmesek közötti végtelen távolság. A megközelíthetetlen Júlia képével zárul a vers, mivel Júlia csak elmosolyodik Balassin, ki térdet és fejet hajt előtte, nem viszonozza szerelmét. A középkor udvarlóköltészetének elemei a versben:

•  nemes, udvari ember világa: palotának, fejedelemnek nevezi a költő Júliát
• virág metaforákkal nevezi meg: viola (fiatalság), rózsa (szerelem)
• ütemhangsúlyos verstechnika: hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozása alkotják a ritmust, kétütemû nyolcasok (ütemosztás 4/4), pattogó, élénk ritmus
• felsorolások, fokozások, ellentétek (nap – szemöldök feketesége)
• alliterációk (élj, élj életem…)

Három Júlia-vers

A legtöbb udvarló vers nem életrajzi ihletésű hanem tudós poézis. Könyörgések, bókok, üzenetek találhatók e lírai alkotásokban. Ezeknek az a céljuk, hogy Júliát meghódítsák.

Darvaknak szól: a meleg jobb hazába szálló darvakkal üzen elérhetetlen távolságban lévő kedvesének. Az első 4 versszak fájdalmas önjellemzés. Júlia otthona egy másik ország, egy olyan ideavilág, ahová sohasem érkezhet meg a boldogságot és megnyugvást remélve a bujdosó zarándok. A teljes reménytelenség és kilátástalanság ellenére is őrzi véghetetlen szerelmét a kitagadott szerelmes. A záróstrófa a kor szokása szerint a vers születésének körülményeit, az ihletforrását rögzíti.

Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról: Az irodalmi minta Angerianustól való. A vers szerkesztőelve a minden dologra kiterjedő érvényesség illúziójának keltő halmozás. Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlóságot hasonlatosságot a Júlia dicséretén kezd el. Júlia azonos a szerelemmel.

Célia-versek

Lengyelországban, 1590-91-ben születtek a Célia-versek, Balassi szerelmi költészetének újabb állomása (a nevet Angerianustól kölcsönözte). Ezekből a versekből hiányoznak a nagy indulatok, érzelmi háborgások. A lírai mondanivaló szűkülésével párhuzamosan a versek terjedelme is csökken: a ciklus darabjainak többsége három Balassi-strófából áll. A Célia-versek színesebbek, kimunkáltabbak, mint korábbi szerzeményei. A versek nem a viszonzatlan szerelemről, hanem a mély érzelmeken alapuló viszonzott szerelmen alapulnak. A Célia-versek másik „színesebbek”, kimunkáltabbak, mint korábbi szerzeményei; a stílus szemléletesebb, elevenebb; a rímalkotás is tökéletesebb, virtuózabb: a kezdetlegesebb ragrímek egyre ritkábbak Ehhez a szerelemhez nem kapcsolódott annyi lángolás, gyötrelem, annyi küzdelem és várakozó reménykedés. A ciklus darabjainak többsége három Balassi strófából áll. A célia-versek kimunkáltabbak mint korábbi szerzeményei. A kései versekben a kifinomult műgond, játékos könnyedség az érzéki hatásokra való törekvés az uralkodó.

Kiben az kesergő Céliárul ír

Az egyik legszebb Célia- vers egy háromstrófás kis műremek: kiben az kesergű Céliárul ír. Az „öccsét” (esetleg lányrokonát) „szépen sirató” Célia megjelenítő ábrázolását Balassi már az önállósult képek kifejezőerejére és szépségére bízza. A hasonlatok mennyiségileg is a versszöveg nagyobb részét teszik ki: egy- egy strófa kétharmadát foglalják el és a költő nem kommentálja őket, nem fűz hozzájuk megjegyzést.

A letisztult, leegyszerűsített verskompozícióban a szimmetria reneszánsz törvényszerűsége érvényesül: az első és a harmadik versszak részletesen kibontott hasonlatai (a fiát elvesztő fülemile, a félben metszett liliom) főként Célia keserű fájdalmát érzékeltetik, a közbezárt második szakasz hasonlata (a rózsát tisztára mosó, pirosát kiterjesztő harmat) viszont elsősorban a bánatában, könnyei záporában még vonzóbbá váló asszony harmatos szépségében való költői gyönyörködést fejezi ki.