Babits Mihály munkássága

A Jónás könyve eredetileg egy bibliai téma, melyet kisebb-nagyobb mértékben Babits átdolgozott. A mű négy részből áll.

I. rész: Jónás azt a parancsot kapta Istentől, hogy menjen és figyelmeztesse Ninive városát, hogy túl sokat vétkeztek. Jónás nem bírja a prófétaságot. Lázad a feladat ellen. Nem teljesíti Isten óhaját, és Ninive helyett egy hajóra száll Tarsis felé. Isten ekkor vihart támaszt a tengeren. Lemegy a hajóaljára és el akar bújni a vihar elől. A hajós mikor meglátja, durván kezd el vele beszélni. Jónás ezt mondja: „zsidó vagyok, futok az Istentől, de mi közöm nekem a világ bűnéhez?”A hajósok kidobják a vízbe. Ezután elcsendesült a tenger és megjelent a szivárvány.

II. rész: Ekkor a cethal gyomrában vergődik Jónás. A cethal a büntetést jelképezi. Isten meg akarja Jónást leckéztetni, rá akarja ébreszteni a bűnére. 3 napig szenvedett. Nem döbben rá rögtön a bűnére, először lázadozik a cethal gyomrában. Testi fájdalmai is vannak. Majd később ráébred a bűnére: „Magányos gőgöm szarvait letörted”. Bízik abban, hogy Isten megmenti. 4. nap eljön a szabadulás.

III. rész: Három napon keresztül prédikál Ninivében. 1. nap: árusok terére érkezik. Kimondja rögtön a büntetést. Nem hisznek neki, kinevetik. 2. nap: színészek és mímesekhez érkezik. Itt már elmondja, hogy Isten küldte. Elmondja, hogy 39 nap van még a pusztulásig, ha nem javulnak meg és nem élnek bűnök között. Ők már érdekesnek találták. 3. nap: a királyi palotához jut el. Itt már várták, hallották hírét. Egy oszlop tetejére tették, és úgy hallgatták a prédikációját. Teljesen csúfot űztek belőle, cirkuszi mutatványnak fogták fel az egészet. Nagy megalázottnak érezte magát. Iszonyú átkot kiállt mindenkire. Elrohan mérgesen a pusztába, és pusztulást kíván Ninivének. Azt kéri Istentől, hogy pusztítsa el a várost. De Isten nem pusztította el Ninivét.

IV. rész: Isten megmagyarázza, hogy miért nem pusztította el a várost; azt mondja, hogy az emberek elgondolkodtak a változáson és ez már eredmény. Jónás lázad, azt állítja, hogy Isten hazudott. Isten a tök növény példáját mutatja Jónásnak, hogy belássa, hogy minden a lehető legjobban történt.

A mű jelentése az adott helyzetben, hogy a költő feladata a prédikálás, célja az, hogy valamilyen hatást gyakoroljon az emberekre, amitől talán jobbá lesznek. Babits ezzel a művel mondja ki, hogy nem fog többé meghátrálni a feladata elől. Rájött, hogy gyümölcsöztetnie kell az Isten adta talentumot. A költőnek ily módon kell hatnia az emberek erkölcseire, eszére és érzelmeire, hogy az Isten által kijelölt úton haladjanak.

1939-ben függesztette költeményéhez a Jónás imáját. Költészetének megújulásáért, újjászületéséért könyörög ez az ima, a Gazdához intézett rimánkodó fohász. Bátran és nem bujkálva kíván megszólalni. A közeli halál tudata is sürgeti, hogy most már nem rest szolgaként, hanem fáradhatatlanul kövesse a Gazda, az Isten parancsait, sugalmazását mindaddig, míg lehet, „míg az égi és ninivei hatalmak engedik”, hogy beszéljen s meg ne haljon.

A Mint különös hírmondó c. vers szintén a prófétai szerepről szól, amit azonban nem értékel senki. A mű egy mondatból áll, belső monológszerű. Erre utal a verselése is: az időmértékes verselés csak néhol tisztul ki, ott hexameter, sok licenciával, ez is a próza felé viszi el az áthajlásokkal együtt és erősíti a belső monológ jellegét, belső feszültség van benne. A vers két részre tagolható, egy hasonlatra és a többi. A költő a hírmondó szerepét veszi fel: hegy tetején ül, botja van, hírt hoz. Megtalálhatók elemek, amelyek a prófétát a jelenhez kötik, így azonosíthatjuk a lírai énnel: gépfegyvert próbál a szomszéd, autó hangja, város lámpái. A vers példázatszerű (a jelölt már a képi részben is megjelenik). A lírai én és a próféta mondanivalója is az ősz. Az embereket nem érdekli ez a hír. Őket az érdekli, ami körülöttük van: új találmányok, városépítés, stb. A próféta ezekről nem tud, fényévnyi távolságra van a várostól és ezek a dolgok semmit nem jelentenek az ő híréhez képest, amit mindenki tud, ez persze csak ironikus. A költő a költő és olvasó viszonyáról ír: a költő mély és örök dolgokat mond, az olvasó nem érti meg, a napi dolgokról követel híreket. A költő a természeti élet nagy törvényeiről akar szólni.