Németországban indult útjára az expresszionizmus (azaz kifejezés) festészeti és irodalmi mozgalomként. Folyóiratok, évkönyvek (Die Brücke, Der blaue Reiter, Der Sturm, Die Action) szerkesztőségében csoportosuló alkotók nevezték magukat expresszionistáknak. Fénykoruk a tízes évekre esik. Központi fogalmuk: az Emberért Kiáltani. Az embert féltették, a humánum kollektív igényével léptek fel, a szubjektum, az ember jogaiért, lehetőségeiért emelték fel szavukat. Az ő verseikben az indulat, a riasztás, a lényegre törés hatékony eszközei a felkiáltójelek, a felszólító-felkiáltó modalitás, a tőmondat, az igék túlsúlya. A világháború rettenete, a szenvedő ember iszonya hangzik EHRENSTEIN látomásaiban, WERFEL szabadverseiben, BAHR, STRAMM munkáiban; SZABÓ DEZSŐ zsúfoltan izzó stílusa, BARTA SÁNDOR merész absztrakciói, FÁBRI ZOLTÁN Emberirodalom-koncepciója, RADNÓTI MIKLÓS szavalókórusai és az induló JÓZSEF ATTILA kiáltó-versei itt gyökereznek.

Az expresszionista dráma (G. KAISER, W. HASENCLEVER) elvont alakjai sem követik a színházi konvenciókat. Jelképek, elvek ősképei, szinte bábbá merevítve képviselik a magatartástípusokat. BRECHT dramaturgiája, MAX REINHARDT rendezése egységesíti, fölerősíti ezek hatását. Az elidegenítő effektusok (song, narrátor, feliratok, diaképek, tárgyak stb.) Alkalmazásával racionális számvetésre, állásfoglalásra, tudatos befogadásra kényszerítik a nézőt (Kurázsi mama, Kaukázusi krétakör, Koldusopera, Állítsátok meg Arturo Uit stb.).

A hangsúlyozott vázlatosság, az erős kontúrok, a tiszta színek, a fa- és linómetszetek, a tus, az árnyalatok nem ismerése a képzőművészek eszközei. BARLACH súlyossága, KOKOSCHKA, GUTTUSO, CHAGALL, KANDINSZKIJ erős színei, az elesetteket tárgyul választó képei, MATTIS-TEUTSCH JÁNOS, TIHANYI LAJOS, UITZ BÉLA, NAGY ISTVÁN, HOLLÓ LÁSZLÓ művészete fémjelzi a mozgalom erejét, szociális érzékenységét. Az irodalom és a képzőművészet a filmre is hat. A rendezők gáttalanul alkalmazzák az élményfokozó fény-árnyék játékot, a kivételes pózokat, a groteszk mimikát, az absztrakt díszleteket (WIENE: Doktor Caligari, EIZEN-STEIN: Rettegett Iván, LAND: Dr. Mabuse, WEGENER: Gólem stb.). A zeneszerzők is új eljárásokat találnak a hang színei és árnyalatai helyett, a dodekafónia és az atonalitás jelenti az új hangzást (SCHÖNBERG, BERG, WEBERN művei).

Az expresszionisták, ha jelenüket hevesen elutasítják is, a végletek kifejezésében elődként tisztelték a romantikát, s kiindulópontul választották a húsz évvel korábbi híres képet, MUNCH Sikolyéi.