Áprily Lajos költészete (1887-1967)
Ajánlás
Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.
De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.
S most add a lelked: karcsu váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.
Áprily impresszionizmusának egyik legszebb darabja az Ajánlás című költeménye, mely a Falusi elégia című kötetnek nyitó darabja. Épp a kötetben elfoglalt hangsúlyos helye teszi talányossá a költemény címének és témájának is fontos egyértelmű magyarázatát. Az ajánlás ugyanis a kötet beköszöntőjeként is olvasható. Tekinthető szerelmi vallomásnak és impresszionista életképnek is.
A versbeszéd dialogikus jellegű. A „ne haragudj” verskezdő megszólítás képzeletbeli beszédtársat feltételez, aki egyszerre lehet az olvasó és a kedves egyaránt. A megszólítást impresszionista leírásköveti. Színfoltokból áll össze a táj, semmi konkrétat nem tudunk meg róla, csupán hangulatokat idéznek meg a színek, az elmúlás bús, elégikus hangulatát: „a rét deres volt,/ a havasok nagyon lilák/ s az erdő óriás vörös folt”. A strófazáró „nem volt virág” tagadó jellegénél fogva nagatív leírásnak minősül, s az értékvesztettség állapotát sugallja.
Ezzel a tagadással áll szemben a következő versszak értéktelítettséget sugalló képsora. Így azellentét válik a költemény szervező elvévé. A virágmotívumot, mely a szépség, a költészet jelképe, itt a „piros bogyó, piros levél” helyettesíti. A piros jelző ismétlése szimbolikus tartalommal telítődik, az élet teljességét, izzását fejezi ki. Ezt erősíti fel a „nyár bora” metafora, melyben a megélt élet szépségei, tapasztalatai sűrűsödnek képpé. A művész számára mindezt a teljességet a költészet jelentheti. A „karcsú váza” metafora így válik a költészet formai eszköztárának szimbólumává: „S most add a lelked: karcsu váza,/ mely őrzi még a nyár borát-/s a hervadás vörös varázsa/ most ráborítja biborát”.
A vörös színárnyalata az őszhöz, az elmúláshoz kötődik. „A hervadás vörös varázsa” szinesztézikusszókapcsolat eufémizálja a közelgő elmúlás fájdalmas felismerését. Az impresszionistákra jellemző szépségkultusz párosul a szecesszió halálmisztikájával a „hol a halál nagyon zenél” perszonifikációban. A „h” és „l” hangok puhasága, az alliterációk, a sorvégi rímek fokozzák a költemény zeneiségét.
Hóban
Az erdőszélen lopva róka jár
s csapás végén havas bozótba fordul.
Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,
a hó a sí alatt halkan csikordul.
A köd mögül rekedten szól a “kár”,
jeges bajusszal ballag a favágó;
az útnál megváltó napokra vár
s vércseppeket hullajt a kecskerágó.
Felborzolt tollal ül a hím-pirók,
hózuzmarát szitál az ág le rája,
félálomban lát nyár-illúziót
s olyankor szól althangú fuvolája.
Áprily az erdélyi táj legihletettebb dalosa, aki szinte minden évszakot, a természet minden rezdülését megverselte. A természet végtelenje kozmikus rezonanciát ad halk melankóliájának, s olyan békével fogja körül, amelyben lelke mindig megnyugvást talál. Vadászszenvedélyéről is lemond, kibékül az állatokkal, az erdővel : „körön s világokon belül/ világot épít egyedül”- ez költői programja. Lenyűgözi a természet, az érzékek gyönyörűsége, a látás, hallás öröme, a színek pompája, a hangok zenéje. Áprily szín és hangérzékenysége képei plaszticitásának és versei zeneiségének a forrása. Ezek mind a költő és természet bensőséges és harmonikus kapcsolatáról Áprily humanizmusáról vallanak.
Tájversei gyakran szimbolikus tartalommal telítődnek, máskor viszont csupán a nagy természetjáró tájra való rácsodálkozása a költemény.
Ez a csodálat ihleti a Hóban című költeményét is, mely a téli erdő impresszionista leírása.
A cím életképet, tájleíró verset sejtet. Feltűnő a lírai én hiánya, de ennek ellenére ott érezzük a természetet apró részleteiben ismerő szemlélő jelenlétét, mely a lírai realizmussal egészíti ki az impresszionista láttatást.
A költemény hangulata békés, már-már idilli, meseszerű. Erre utal az első versszak hasonlata: „mint holt kastélyon bűvös mesezár,/ a hó a sí alatt halkan csikordul”. Ezt az idillikus téli tájat benépesíti a téli erdő jellegzetes élővilágával: „ lopva róka jár”, „rekedten szól a kár”, „felborzolt tollal ül a him-pirók”. A vizuális tájelemeket akusztikus hatások teszik életszerűvé. A költő akusztikai univerzuma kimeríthetetlen. Minden hangzássá válik, muzsikává lesz verseiben.
Lapozz a további részletekért