Ady Endre verselemzések

A Hortobágy poétája

Ide kattintva elolvashatod a teljes verset. Az ellentétekre épülő szerkesztésmód uralkodik A Hortobágy poétája című költeményben is. Az ellentét a szimbolikus jelentésű művészportré s a durva környezet kontrasztja. A „kúnfajta, nagyszemű legény” befelé élő, érzékeny lélek; finom lelki rezdülések kínozzák, az élet mámorító érzései foglalkoztatják. Már az első strófában is érezzük: „a híres magyar Hortobágyon” nincs szükség ilyen emberre. A csorda-népek a szívből nőtt szépség virágvoltát észre sem veszik: egyszerűen „lelegelik”. A nóta „eltemetésével” az utolsó strófában beteljesedett a művész-tragédia: a szépség, a dal elveszett a durva műveletlenségben. A poétasors itt az elnémulás.

Az Új versek kritikái a legérzékenyebben a kötet verseinek újszerű zenéjére reagáltak. Bíró Lajos, a Párizst is megjárt jóbarát szerint „belső muzsikájuk van ezeknek a verseknek…, amelyeket nem lehet mértékkel és verslábakkal kihozni. A szó nála…új színt kap, új erőt, új érccsengést”. Ady nem jó vagy rossz jambusokat írt, hanem helyreállította a magyar beszéd és a magyar vers ritmikájának összhangját. A legjellegzetesebb Ady-dallam már az Új versekben jól hallható, például A Hortobágy poétájában: a verszene lényegét dallamegységekkel közelíthetjük meg. („Csordát őrzött és nekivágott”, illetve az utolsó versszak utolsó sora.)

A magyar Ugaron

Ide kattintva elolvashatod a teljes verset. Ady művészi törekvésekben és életformában messze szakadt már a feudális, falusi Magyarországtól: egy újfajta, kritikai jellegű önszemléletet tudatosított. A magyar Ugar Ady legszerencsésebb, mert legmélyebbről megfogott és legtöbbet magába sűrítő szimbólumai közé tartozik. A vers belső látásunkat ragadja meg riasztó látomásként. Feszítő ellentétek találhatók a költeményben: az elvadult táj, a vad mező szemben áll az ős, buja, szűzi földdel, a szent humusszal; a virággal pedig a dudva, a muhar, az égig nyúló gizgazok, a vad indák kerülnek szembe. A versnek lefelé menő kompozíciója van. Az 1-2. versszakban az ébresztő, felfedező, cselekvő szándék az aktív, de a 3-4. strófában már az Ugar válik cselekvővé: a dudva, a muhar, a gaz húz le, fed be, altat. Az ugar-léttel szemben a virág-létre vágyó lírai én (a költő, a művész) sorsa az aláhullás, a közönségességben való elveszés. A csöndben a kacagó szél ironikusan kíséri a nagyra törő szándékok elbukását.

2. A hiányérzet versei

Ady nemcsak a megbotránkoztató szerelem merészségét vállalta, hanem azt is, amit mások nem mertek kimondani: a vér mellett az élet másik nagy mozgatóereje az arany, a pénz. Nagy szerepet kapott korai költészetében a pénz és a szerelem motívuma s a halál gondolata. Örökösen apró pénzgondokkal küszködött. Párizs luxusában döbbent rá igazán a maga szegénységére. Szemében mindenható hatalommá vált a pénz, az arany. Az élet a modern világban a pénzért folytatott harc csataterévé változott. Ilyen jellegű költeményei először a Vér és arany ciklusban kapnak helyet (Mi urunk: a pénz).

Harc a Nagyúrral

Ide kattintva elolvashatod a teljes verset. A pénz-motívum reprezentatív nagy verse a Harc a Nagyúrral. A gyors cselekvés, az igék nagy száma, a szaggatott előadás és a tragédiát sejtető befejezés a ballada műfajához közelít. Feltűnő a versben a felzaklató ismétlések nagy száma. Az 1. versszak a félelem, a fenyegetettség érzését sugallja. Szembetűnő a megöl szó háromszori előfordulása s a kapkodó, lihegő mondatok rövidsége. A költő látomásában az embert elpusztítani akaró hatalom disznófejű Nagyúrrá vált. Mindezek ellenére ott munkál a küzdeni vágyás is: „ha hagyom”. A későbbiekben az ember és a nem-emberi szörny harca kiélezettebben folyik: a lírai hős először hízeleg a szörnynek, majd könyörgésbe vált át – erre a rém gúnyos nevetéssel válaszol. A 4-7. strófákban a lírai én drámai monológja következik. A 9-10. versszak a költemény drámai csúcspontja. A könyörgés vad küzdelembe csap át: a megalázott emberség harcba száll a süket közönnyel. De a mitikussá növesztett összecsapás („ezer estre múlt ezer este”) is hiábavaló. A küzdelem a reménytelen helyzet ellenére is tovább folyik. A költeményben ott van a mégis-morál szépsége – a Harc a Nagyúrral nem csupán dekadens életérzést, belenyugvó lemondást szólaltat meg, hanem a vele való szemeszállást is. A mindenféle embertelenséget megtestesítő szörnnyel szemben a harcot még a legreménytelenebb helyzetben sem szabad feladni.