Ady Endre verselemzések
3. Halál-versek
A halál, a halálvágy korán megjelent Ady költészetében, s a Vér és arany kötetben már önálló ciklust is kapott (A Halál rokona). A halál már a francia szimbolistáknál is nagy szerepet töltött be: nemcsak az élet lezárását jelentette, hanem egy új, ismeretlen világ nyitányát is. Különösen szembetűnő ez Baudelaire A Halál című ciklusában. A dekadencia a művészetben azon tendenciák összefoglaló elnevezése, amelyek a társadalmi rendszer elavulására reagálnak. Jellemzői a pesszimizmus, a beteges emberi vonások előtérbe állítása, a mitikus őskultusz, egészében véve a passzív elutasítás. A kor felfogása szerint az érzékeny lelkű „Művész” megkülönböztető jegye lett a betegség. A csúf élettel szemben megszépült a halál, s a fáradt, beteg lélek menedéke lett. Ady – életmódja miatt is – állandóan lehangolt, rosszkedvű volt. Életének állandó társa, „rokona” volt a Halál, de mint jó barát.
Párisban járt az Ősz
Ide kattintva elolvashatod a teljes verset. Ady halál-motívumot tartalmazó versei közül az egyik legismertebb és legszebb a Párisban járt az Ősz, melyet 1906 nyarán írt Párizsban. A vers a Vér és arany kötetben A Halál rokona ciklusban kapott helyet.
A költemény címe már egy megszemélyesítés, a az Ősz nagybetűvel kezdett szó nem hagy kétséget afelől, hogy egy szimbólummal állunk szembe. A vers első sora szinte a cím ismétlése, azzal a különbséggel, hogy egy pontos időhatározóval („tegnap”) és a járt helyett „beszökött” szóval egészíti ki, illetve cseréli fel a költő. Az 1. strófában egyik sorról a másikra mind pontosabb leírást kapunk a vers tulajdonképpeni alapállásáról: Szent Mihály útján, kánikulában, halk lombok alatt suhan az Ősz. Az 1. versszak sejtelmességét, titokzatosságát fokozzák a módhatározók is: „beszökött”, mintha valami nemkívánatos jelenség lenne, „suhant nesztelen”, nehogy zajt keltsen. A halk lombok rezdületlensége is erre a titokban való érkezésre utal. A harmadik sor halk lombjai külön figyelmet érdemelnek hangszimbolikai szempontból. Az „l” és az „m” hangok kellemességet, lágyságot sugallnak, s kiegészülnek a szintén megnyugtató hatású mély magánhangzókkal, az „o” és az „a” betűkkel. A tér fokozatos szűkítése a negyedik sorban teljesedik be, ahol belép a versbe a lírai én, egyes szám első személyben; ez a lírai én fog elkísérni bennünket a költemény végéig.
A következő versszak (2.) a „ballagtam” igével való kezdése kitűnő folytatása az előző versszak hangulatának: az eltűnődő nyugalmat, merengést asszociálja. Ebből az elégikus borzongásból fakadnak a könnyen születő és hamar ellobbanó impresszionisztikus „kis rőzse-dalok”. Ezek a „kis rőzse-dalok” égtek a költő lelkében, kifejezve annak hangulatát (a strófát nevezhetjük hangulat-lírának is). A második strófa harmadik sorának alliterációi, szinesztéziája és igényes szóhasználata („Füstösek, furcsák, búsak, bíborak”) hangsúlyozza a költő pillanatnyi lelkiállapotát. Az Ősz, a rőzse-dalok és a „meghalok” egybekapcsolása, az Ősszel, vagyis az elmúlással való találkozás még nem tragikus: az a halállal kacérkodás teszi csak bússá a dalokat, amely Ady oly sok költeményében megtalálható (A Halál rokona, Halál a sineken). Ellensúlyozza ezt az érzést az élet örömeit jelképező kánikulai forróság, a sugárút nyüzsgése és a Szajna-part.
Miután az Ősz beszökött Párizsba, nesztelen suhant a rezzenéstelen lombú fák között, s találkozott a lírai énnel, most, a 3. versszakban el is éri őt és súg neki valamit. Valamit, amitől „Szent Mihály útja beleremegett”. Az Ősz-lírai én találkozása csak itt válik tragikus élménnyé. A költemény második fele ettől kezdve izgatott, remegésekkel teli, titokzatos. Az első két strófára jellemző nyugodt csöndbe a „züm-züm” hangutánzó szavak viszik be a nyugtalanságot. Míg a költemény első felében a költő ballag, az Ősz beszökik, suhan, addig most a főút beleremeg, a levelek röpködnek, az Ősz kacagva szalad. A harmadik versszak utolsó sorában az Ősz a maga faleveleivel gúnyosan kacag vissza a költőre.
Az utolsó strófában (4.) már a belső rettenet vetítődött ki a külvilágra: itt már a pusztulás baljós hangulata lesz úrrá. A teljes élet szépségeire vágyó, az élet értelmét kereső ember eljutott a megsemmisülés tragikus felismeréséig, a tehetetlenség bénító érzéséig.
Lapozz a további részletekért