Ady Endre verselemzések

4. Világháborús költészete

1914-ben kitört az első világháború, s ettől kezdve Ady költészetének középpontjába a magyarság féltése került. Felrémlett az általános elembertelenedés szörnyű lehetősége is. Költeményeiben a háború metaforái a „nagy Tivornya”, „elszabadult pokol”, „Téboly”, „gyilkos, vad dúlás”. Ady háborús verseiben új küldetéstudat fogalmazódott meg, átértékelődött a közelmúlt. A költő az első pillanattól érezte, hogy itt a katasztrófa, az első pillanattól szembefordult a nacionalista ujjongással. Szava az emberi természet tiltakozása volt a háború ellen, s különösen fájt neki, hogy a magyarság félrevezetetten vérzik a harctereken. A nemzetostorozó hangot a szánalom, a sajnálkozó részvét váltotta fel verseinek többségében.

Emlékezés egy nyár-éjszakára

Ide kattintva elolvashatod a teljes verset. A halottak élén című kötet legelső nagy verse az Emlékezés egy nyár-éjszakára. 1917-ben íródott ez, amikor kezdetét vette a háború totális jellege. Emlékként idézte meg a vers fiktív énje a háború kitörésének rémületes júliusi éjszakáját: ezt jelzi a verszárásban szereplő „emlékezem” ige is. Ama különös éjszaka lidércnyomásos látomásának felelevenítése egyre több nyugtalanságot, izgatottságot hoz, zaklatottabbá válik a lélek állapota. Ezt a sorok következetlen váltakozása fejezi ki. A refrénszerűen vissza-visszatérő „Különös, / Különös nyár-éjszaka volt” a rácsodálkozást sugallja, s kulcsszóvá lép elő a „különös” szó. Pánikot, katasztrófaélményt közvetít a vers: minden a visszájára fordult, s az emberiség jövőjét kétségessé tette a reménytelen kilátástalanság. Fontos szerepe van a „volt” létigének, mely jelzi, hogy valami végzetesen és megmásíthatatlanul múlttá vált. Kettéhasadt a világ: amaz éjszaka előtti és utáni részre hullott szét.

A költemény az Apokalipszis angyalának látomásával indul. A Jelenések könyvében az angyalok harsonaszava idézte a földre a szörnyű katasztrófákat. Szétbomlott és összeomlott minden, mint ahogyan azt már a vers elején található baljós jelek is sugallták. A „méhesünk”, a „csikónk” jelezte a volt családi békét, a meghitt hangulatot. Ellentétükbe csapnak át az erkölcsi értékek: az ember erkölcsileg kicsinnyé törpült. Feltört a tudatalatti mélységből az ösztönvilág vadsága. A Gondolat, az embert emberré tevő gondolkodás részegen tántorgott. Úrrá lett az értelmetlenség, megőrült a világ. A költő bénán, a halál közelébe sodródva, reménytelenül, mégis az utolsó ítélet Istenére várva csak emlékezni tud. Ignotus szerint Ady „megírta a háború legnagyobb versét”.

5. Ady szerelmi lírája

Ady életformájában, szerelmi ügyeiben is más értékrendhez igazodott, mint az emberek többsége. Az én menyasszonyom című verse még Lédával való megismerkedése előtt keletkezett, mellyel kesztyűt dobott azoknak az arcába, akiket megbotránkoztatott a táncosnővel való viszonya. Szokatlan hang volt ez a magyar lírában. A nagy szenvedély s az áhítatos életvágy szólalt meg a Léda-zsoltárokban. Léda igazi társ volt, nem csupán szexuális partner. Lázadás is volt ez a szerelem: Ady nyíltan vállalta a megbotránkoztatást kiváltó kapcsolatot. A csalódás rövidesen diszharmonikussá változtatta a kezdetben lázadó, ünnepi érzést, s napirenden voltak közöttük a súrlódások, féltékenykedések. Elválások és egymásra találások sorozata volt ez a szerelem. A „megszépítő messzeség” tette igazán Lédát az álmok sejtelmes, izgató asszonyává. Ez a viszony mindkettőjük számára egyszerre üdvösség és kín, öröm és gyötrelem volt.

Héja-nász az avaron

Ide kattintva elolvashatod a teljes verset. A diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron című költeményben. A jelképek vergődő nyugtalanságot, örökös mozgást és céltalanságot sugallnak. A szerelmesek szimbóluma a ragadozó héjapár; a nász: egymás húsába tépés. A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: útra kelünk – megyünk – szállunk – űzve szállunk. A rohanás vége a megállás, a lehullás az „őszi avaron”, vagyis a halál – a héjanász az őszi avaron ér véget.

Lédával a bálban

Ide kattintva elolvashatod a teljes verset. Baljós, szomorú hangulat uralkodik a költeményben. Sejtelmes vízió fejezi ki az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikumát. Kétféle szerelem ellentétére épül a költemény. Az egyik oldalon ott áll a „víg terem”, tavaszi-nyári színeivel, a gyanútlan mátkapárokkal. A forró örömöt a téli szél hidege űzi el, a fényen győz a feketeség, a szomorúság. A fiatalok dideregve rebbennek szét a „fekete pár” érkezésekor. A vers azt érzékelteti, sejteti, hogy nincs igazi öröm, nincs megváltást jelentő szerelem, a boldogság mögött könyörtelenül ott lappang a boldogtalanság.